Rabszolgaság a moziban

Propaganda és ellenfilm

Gyökerek

Noha D. W. Griffith nevéhez számos filmnyelvi innováció és siker kapcsolódik, 1915-ben készült 190 perces, epikus némafilmje, az Egy nemzet születése kapcsán egyre inkább a politikai inkorrektség jegyében készült elfogadhatatlan propagandistaként emlékezünk rá.

A mű forgatókönyvét Frank Wood és Griffith írta Thomas F. Dixon The Clansman: AnHistorical Romance of the Ku Klux Klan (A klántag: a Klu Klun Klan történelmi románca) című regénye alapján. Az annak idején aktív politikusi karriert is befutó Dixon nézetei határozták meg az amerikai polgárháborúról szóló film hangvételét. A történet két családra, egy északira és egy délire fókuszált, a szolgálóik, illetve rabszolgáik sorsának ábrázolásával kiegészítve.

Griffith dramaturgiája szerint a rabszolgaság és felszabadítóik voltak felelősek az ország széthullásáért és a polgárháború kitöréséért. A film az újjáépítést feldolgozó második részében egyenesen hősként állítja be a frissen alakult Klu Klux Klan tagjait. Már a premier idején is tiltakoztak a mű ellen, melyben a fekete szereplőket „befestett” fehér színészek alakították, de ez csak még népszerűbbé tette. Beszédes, hogy az Amerikai Filmintézet a top 100 film közé választotta a filmet, a 44. helyezést érte el 1998-ban. Persze a történet akkor kerek, ha lajstromba vesszük az 1939-ben készült, három filmrendezőt (köztük George Cukort) is megmozgató eposzt, az Elfújta a szélt.

David O. Selznick producer végig azt tartotta szem előtt, hogy egy ütőképes, de politikailag nem elítélhető filmet készítsen, melyben nem tünteti fel rossz színben sem a feketéket, sem pedig a délen élőket. Többször hangot is adott annak a véleményének, hogy az ugyanabban a korban játszódó, de véleménye szerint rasszista Griffith-mozinak az „ellenfilmjét” készítse el. Nem nagy meglepetés tehát, hogy az Elfújta a szél nem okozott politikai viharokat, a legnagyobb botrányt az okozta, hogy Clark Gable egy nőnek azt meri mondani: „Frankly my dear, I don’t give a damn”. („Őszintén szólva kedvesem, fütyülök rá.”)

Vissza a gyökerekhez

Django elszabadul

Az irodalomtörténet tehát a Tamás bátya kunyhóját tartja a „fehér lelkiismeret” első igazi művének, a filmtörténetben mégsem született nagyszabású és sikeres adaptációja. A tavalymozikba kerülő,majd az idén az Oscaron is befutott 12 év rabszolgaság példázza azt, hogy mit lehet az amerikai rabszolgatartás koráról a korrektség jegyében elmondani. (Nem mellékesen, Quentin Tarantino már túllép ezen, de ő a rabszolgaság korát fikcióként alkalmazza: a bosszúálló és forradalmár rabszolga meseszerűsége felér a Becstelen brigantyk zsidó kommandójával, mely végez Hitlerrel.)

A 12 év rabszolgaságnak is irodalmi alapjai vannak. Az 1845-ben kiadott önéletrajzi írásában Solomon Northup a szökött rabszolga szemszögéből mutatta be az akkori társadalmi rendszer embertelenségét. Hovatovább, a kortárs írókat is zavarba ejtő retorikai képességeivel és politikai éleslátásával megcáfolta a fehérek intellektuális felsőbbrendűségének mítoszát.

Egy (megtörtént) sztori valakiről, aki nem törik meg. 1841-ben rabolják el a New Yorkban szabad emberként élő, megbecsült hegedűművészt, délre viszik, hogy rabszolgaként eladják. Itt több gazdája is lesz, például az egészen emberséges Ford nevű fickó, de tudatossága miatt eléggé hamar a kegyetlenségéről hírhedt gyapottermesztőhöz, Edwin Eppshez kerül. Ez a két végletkarakter igencsak illik a McQueen-univerzumba, a rendező e két figura harcában képes azt az összetettséget ábrázolni, amit két korábbi művében egy „komplex emberben” oldott meg. Teoretikus szemmel Steven Spielberg igyekezett megfejteni a témát az Amistadban, mely végül is a szabadság fogalmának definiálásra törekedett.

A téma örök

12 év rabszolgaság

Noha a rabszolgaság már a homéroszi korból ismert jelenség, sőt ma is érvényes fogalom (főleg a Távol-Keleten dolgoztatnak rabszolgaként embereket), és a filmesek valóban számtalan alkalommal választották témául, tény, hogy csak egy kis szegmensére fókuszáltak: az amerikai rabszolgaságra. Csak néhány híres kivétel akad: például Willam Wyler sok oscaros Ben Hurja vagy Ridley Scott Gladiátora, melyek a Római Birodalom idején játszódnak.

És nem lehet szó nélkül elmenni a Magyarországon is óriási hatással játszott, 1976-os brazil sorozat, a Rabszolgasors – és benne Isaura alakja – mellett. Igaz, ez a produkció nem a miatt maradt emlékezetes, hogy olyan kvalitásos lett volna, hanem azértmert hazánkban létjogosultságot szerzett a dél-amerikai szappanoperáknak. De ez már egy másik cikk témája.