galéria megtekintése

Célpont: a pápa

4 komment

NOL

1981. május 13-án a Népszabadság – a szovjet–kongói barátsági szerződés mellett – címlapon hozta a II. János Pál pápa elleni merényletről szóló hírt.

Akkori római tudósítónk beszámolója szerint az éppen beszéde elmondására készülő katolikus egyházfőt negyed hat után pár perccel érte a támadás a Szent Péter téren. A Bronzkapu irányából leadott négy lövésből kettő eltalálta, annak ellenére, hogy a vatikáni rendőrfőnök a testével védte. A pápát azonnal a Gemelli klinikára szállították. A két golyó az alhasát találta el. Négyórás műtéttel távolították el őket.

A pápát azonnal a Gemelli klinikára szállították
A pápát azonnal a Gemelli klinikára szállították
Osservatore Romano / Reuters

A merénylőt, Mehmet Ali Agcát egy apáca és a körülötte állók feltartóztatták és lefogták. A török férfi az évek során több verzióval is előállt a merénylet okairól, megbízójaként nevezve meg a KGB-t és később Jézus Krisztust is. A török szélsőséges szervezet, a Szürke Farkasok tagjaként ismerték, és kiderült, hogy azonos a Milliyet című független török lap szerkesztőjének gyilkosával. Agcát az újságíró 1979-es halála után el is fogták, azonban megszökött a börtönből és már akkor a pápát nevezte meg következő célpontjaként.

 

Agca eredetileg életfogytig tartó büntetéséből 19 évet töltött börtönben. 1983-ban II. János Pál meglátogatta és megbocsátott neki. Húszperces beszélgetésük részleteiről a pápa semmit nem árult el, Agca 2000-ben szabadult, majd Törökországba visszatérve ismét börtönbe került a korábban ott elkövetett tetteiért. 2006-ban szabadult – ugyanazon a napon, amikor a pápát testével védelmező rendőrfőnök elhunyt.

Nem az 1981-es volt az első és egyetlen eset, hogy a katolikus egyház fejét támadás érte. 1970-ben VI. Pált a manilai reptéren támadták meg. Maga II. János Pál pedig különösen népszerű célpontnak számított, egy évvel a római merénylet után, 1982-ben Portugáliában a katolikus egyház egy tagja sebesítette meg késével. 1995-ben az ellene tervezett bombamerényletet egy héttel a kitűzött időpont előtt leplezték le.

Az Agca-merénylet fordulópontnak számított a pápa védelmének biztosításával kapcsolatban – meséli lapunknak Tarjányi Péter nemzetbiztonsági szakértő, A Pápa hagyatéka és A pápa emberei című könyv szerzője. Elmondása szerint az egész vatikáni biztonsági szervezet emiatt nőtt fel a XXI. századhoz. A kívülállók számára a leglátványosabb változást a pápamobil feltűnése jelentette. A golyóálló üveggel ellátott jármű a korábbi, nyitott autókat váltotta fel. A háttérben pedig megduplázták a személyi biztosításának létszámát, akiket Németországba, az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába küldtek továbbképzésre. Az állomány mellett a technikai fejlesztés is jelentős volt.

A korábban kizárólag a közvetlen hozzájuk érkező fenyegetésekkel foglalkozó Vatikán felvette a kapcsolatot az európai és amerikai titkosszolgálatokkal. Három év alatt az egész bolygóra kiterjesztették az ellenőrzést. Napi szinten továbbítják nekik a katolikus egyházra vonatkozó esetleges fenyegetéseket, amelyeket kivizsgálnak.

Tarjányi szerint ez a magas szintű védelem azóta sem változott. A kívülről lazának tűnő felügyelet mögött egy komoly biztonsági rendszer működik. Egy „láthatatlan biztonsági kupola borul" Ferenc pápára a látszólag spontán megmozdulásai közben is, például, amikor a hivatalos programon kívül meglátogatja a romák és menekültek táborát Róma egyik külső kerületében. Az ilyen hirtelen, ötletszerű megállások kapcsán a szakértő elárulta, hogy előfordulhat, hogy a biztonsági személyzet egyszerűen bezárja a pápát az autóba, nem engedi kiszállni, csak 15-20 m-rel később. A közvetlen irányító pedig addigra biztosítja a terepet.

A négy golyóból II. János Pált csak kettő találta el
A négy golyóból II. János Pált csak kettő találta el
Osservatore Romano / Reuters

Tarjányi szerint II. János Pál azért volt ilyen népszerű célpont, mert aktuálpolitikai kérdésekben formált markáns véleményt, halálának ezért még hangsúlyozottabb kommunikációs értéke lett volna. Ferenc pápa főleg az egyház megreformálásában vállal szerepet, az aktuálpolitikától azonban távol marad, így Tarjányi szerint esetében nem olyan nagy a valószínűsége egy merényletkísérletnek.

Az Agca-merénylettel kapcsolatos nyomozást ma sem zárták le. Maradtak nyitott kérdések, amelyekre keresik a választ. A legelvontabb teóriákat is ellenőrzik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.