galéria megtekintése

Eltaposta a rendőrt, vagy nem hagyta magát meggyilkolni?

Az ügyész hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel, felfegyverkezve, hivatalos személy ellen elkövetett erőszakkal, valamint közúti veszélyeztetéssel vádolta a Szegedi Törvényszéken a Kenéz Imre rendőrjárőrt Hummer terepjáróval halálra gázoló Thomas Robert B.-t. A védőügyvéd közúti baleset gondatlan okozásának minősíti a cselekményt. A perbeszédek az érzelmeket is célba vették.

Kedden folytatódott a Szegedi Törvényszéken Thomas Robert B., az úgynevezett hummeres gázoló ügyének tárgyalása. 2012. október 11-én a vádlott a 43-as főút apátfalvi, belterületi szakaszán halálra gázolta Kenéz Imre rendőr járőrt. A vádlott már a halálos balesetet megelőzően is feldúltan, erőszakosan viselkedett. Társát megbírságolták gyorshajtásért, és nem engedték addig tovább, míg be nem fizeti a 30 ezer forintot a magyarcsanádi postán. Thomas Robert B. a barátja helyett provokatívan viselkedett a rendőrökkel, túráztatta a terepjáró motorját. Amikor kicsit később szembetalálkozott a traffipaxnak helyet adó civil rendszámú Opellel, le akarta szorítani az útról.

A traffipaxos kocsi vezetője ismét a motoros járőröket, Kenéz Imrét és S. Gábort hívta, akik intézkedni próbáltak Thomas Robert B.-vel. A későbbi vádlott azonban a kézjelekre és a megkülönböztető jelzést használó rendőrmotorosok egyértelmű jelzéseire sem állt meg. Sőt, ezúttal S. Gábort próbálta leszorítani az útról, csak a rendőr lélekjelenlétén múlott, hogy nem ütközött neki a szalagkorlátnak.

A halálos gázolás körülményeiről eltérően nyilatkozott a vádlott, a másik három Hummeren utazó német társai, illetve az esetet túlélő magyar rendőrök és helyi szemtanúk. A rendőrök szerint a Hummer vezetője szándékosan gázolta el Kenéz Imrét, aki megelőzte a Hummert, majd motorját letámasztva gyalog indult a terepjáró felé. Előzőleg S. Gábor is megpróbálta megállítani, és intézkedés alá vonni, ám nem engedelmeskedett.

 

A halálos gázolás előtti pillanatokban a Hummer lassan haladt, majd padlógázzal, hatalmas fekete füstfelhőt kilőve 39 kilométeres sebességre gyorsult fel. Először balra tartott, amerre S. Gábor állt, később hirtelen kormánymozdulattal jobbra fordult, és elütötte Kenéz Imrét. A fiatal rendőrt a motorja zúzta halálra, amely alá szorult a Hummernek – a rendőr szerint Thomas Robert B. szándéka ellenére emiatt nem tudott elmenekülni.

A védelem arra hivatkozik, hogy a balesetet követő napokban a rendőrségi jelentések és vizsgálati eredmények S. Gábor, és egy civil tanú, M. Ferenc tanúvallomására alapozták a tényállást. Időközben nyilvánosságra került viszont az a videofelvétel, amelyet egy másik Hummerből vettek föl egy mobiltelefonnal.

Bár ezen a felvételen van egy 7 másodperces szünet, a védelem szerint ennyi idő alatt nem történhettek meg azok a dolgok, amelyeket a vád legfontosabb tanúi állítanak. S. Gábor és M. Ferenc ugyanis azt vallották, hogy a vádlottnál számos kés volt, 12-15 percig küzdöttek vele a rendőrök és a civil tanú, mire meg tudták bilincselni; el akarta ragadni a rendőrök pisztolyát. Többször rálőttek, négy golyó el is találta a testét.

A vádlott szerint viszont S. Gábor lefújta őt sprével, ezért nem látta az előtte lévő Kenéz Imrét. Azt állította, azért tartott először balra a Hummerral, mert műszaki hibás volt a kocsi. Megijedt a sprés támadástól, ezért adott hirtelen gázt. Előzőleg a traffipaxos kocsit vezető rendőr már több lövést leadott a Hummer hátsó kerekére.

Védője, dr. Buza János szerint Thomas Robert B. nem értette, miért lőttek rá, miért akarják mindenáron megállítani – ez szerinte Európában nem szokás. Az ügyvéd megemlítette: ha nem kerül elő videofelvétel, akkor a nyomozás S. Gábor és M. Ferenc állításait fogadja el – amelyeket azonban a látvány nem igazol. Nehéz elhinni, hogy a felvételről hiányzó 7 másodpercben történtek volna azok a dolgok, amiről a tanúk beszéltek: hogy öt különböző kést vettek el a vádlottól, amellyel megtámadta őket. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a bűnjelek között volt kés, és olyan tartó is, amilyenről a tanúk beszéltek.

A védelem a fő érvelését a videofelvétel kinagyított és kitisztított részleteire alapította. Ezt látva bizonytalanodott el a közlekedési igazságügyi szakértő, aki korábban állította: a későbbi áldozat mozgását „lekövette” a Hummer mozgása – vagyis szándékosan gázolt az osztrák. A június 24-i tárgyaláson viszont a védő kérdésére már nem zárta ki, hogy Thomas Robert B. előbb határozta el, hogy jobbra kormányozza a terepjárót, mint ahogyan arra kezdett menekülni Kenéz Imre. A védő szerint nem szándékosság, hanem véletlen egybeesés miatt gázolta el a rendőrt a terepjáró.

Az ügyész hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel, felfegyverkezve, hivatalos személy ellen elkövetett erőszakkal, valamint közúti veszélyeztetéssel vádolta a Szegedi Törvényszéken a Kenéz Imre rendőrjárőrt Hummer terepjáróval halálra gázoló Thomas Robert B.-t. A védőügyvéd közúti baleset gondatlan okozásának minősíti a cselekményt.

A perbeszédek az érzelmeket is célba vették. Az ügyész azt mondta: a vádlott hidegvérrel, szándékosan ölte meg az őt intézkedés alá vonni akaró rendőrt, aki boldog párkapcsolatban élt, esküvőt terveztek. A hummeres nem bánta meg tettét, elnézést sem kért soha Kenéz Imre hozzátartozóitól.

Buza János szerint a vádlott az „életéért küzdött”. Szerinte hiányzik egy lövedék, amely akkor hagyhatta el a fegyvert, amikor az egyik rendőr Thomas Robert B. feje mellé lőtt a földbe. Az ügyvéd szerint vélhetően az a bűne a rendőrök szemében a védencének, hogy „nem hagyta magát kivégezni.”

A tárgyaláson jelen volt dr. Sulyok Tamás megválasztott alkotmánybíró, Ausztria szegedi tiszteletbeli konzulja. A bírói tanács elnöke ismertetett néhány nyomozati iratot. Többek között azt, hogy a vádlott vérében alkoholt nem találtak, ópiátszármazékokat azonban igen. A szakértői vélemény szerint ezek olyan tisztaságúak voltak, hogy csak gyógyszerből származhattak, kábítószerből nem.

Dr. Joó Attila ismertette azt is, hogy a kábítószer-kereső kutya jelzett a vádlott gépkocsijában talált egyik táskánál. A táskában nem találtak kábítószert, ám a kutya jelzése azt jelenti, hogy nem sokkal korábban volt drog abban a táskában.

A tanácsvezető bíró ismertette azt is, hogy az európai bűnügyi információs rendszerből beszerezték az adatokat a vádlott előéletéről. Az adatok szerint 1993 és 2010 közt Ausztriában és Németországban 15 alkalommal volt büntetve személy elleni erőszakos bűncselekményekért, vagyon elleni bűncselekményekért, és hivatalos személy elleni bűncselekményért.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik: a vádlott beszélhet az utolsó szó jogán, majd első fokon ítéletet hirdetnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.