galéria megtekintése

Beyoncé tündökölt

0 komment


Fenes Gábriel

Beyoncé mindenki elől elvitte a show-t, hét díjat is bezsebelt. Britney Spears kilenc év után tért vissza a gála színpadára.

Tizenhat perces előadással robbantotta fel Beyoncé a New York-i Madison Square Gardent, ahol vasárnap este tartották az MTV Video Music Awardsot. Az amerikai R&B énekesnő a ruhakölteményeket is ihletett, Lemonade albumról adott elő öt dalt, amelyeket a már tőle megszokott profi koreográfia kísért. A közönség vastapssal jutalmazta a 34 éves énekesnőt, aki hét díjat is átvehetett az este folyamán, köztük az év videó­jáért járó trófeát a politikai témájú Formation című videoklipért.

– Először is szeretném megköszöni a gyönyörű lányomnak és a hihetetlen férjemnek a támogatását – mondta Beyoncé, aki már a gála különleges fehér szőnyegén magára irányította a figyelmet Sybrina Fulton, Gwen Carr, Lesley McSpadden és Wanda Johnson társaságában. Ők azoknak a színes bőrű férfiaknak az édesanyjai, akik rendőri túlkapások áldozatai voltak a közelmúltban. A négy asszony a Black ­Lives Matter mozgalom tagja, amelyet Beyoncé is támogat dalszerző és rapper férjével, Jay-Z-vel.

Beyoncé színpadi teljesítménye árnyat vetett Britney Spears nagy visszatérésére is. A 34 éves énekesnő 2007-es botrányos fellépése óta nem lépett a VMA színpadára. Spears előadása nem hagyott túl mély nyomokat. A FoxNews szerint nem elég, hogy playbackelt, de még nagyon rosszul is csinálta. Az amerikai énekesnőnek nagy szüksége lett volna a hírverésre, hiszen néhány napja jelent meg új lemeze, a Glory.

 
Beyoncét vastapssal jutalmazta közönsége
Lucas Jackson / Reuters

Az este Drake győzelmével indult, akinek a legjobb hiphopvideóért járó díjat ítélték oda a Hot­line Blingért, amelyet nem tudott átvenni, mert dugóba került. A  díjátadó végére előkerült, hogy átadja az életműdíjat a Sziget fesztiválos fellépése után sokat bírált Rihannának. Drake viszont azt mondta, 22 éves kora óta szerelmes a barbadosi énekesnőbe, akire mindig felnézett. A rapper megpróbálta megpuszilni vagy csókolni Rihannát, aki azonban kikerülte a gesztust.

A díjátadó színpadán Kanye West amerikai rapper is kapott néhány percet, aki zenéről és munkájáról beszélt, de érintette Taylor Swifttel évek óta tartó vitáját is. A két előadóművész 2009-ben veszett össze, amikor a rapper megzavarta Swift köszönőbeszédét, majd sértő  módon emlegette a gálától most távol is maradó énekesnőt egy számában. A rapper nemrég mutatta be Famous című klipjét, amelyben komoly felháborodást kiváltva meztelenre vetkőzteti feleségét, Kim Kardashiant, Donald Trump republikánus elnökjelöltet és a Swiftet formázó viaszbábut is.

Az MTV Video Music Awardson posztumusz díjat kapott a januárban rákban elhunyt David Bowie a Blackstar klipjéért. A zenész halála előtt megjelent Lazarus című albumot egyébként négy díjra is jelölték.

Nőuralom a díjazottak közt

A díjátadók történetében eddig a legtöbb díjat Beyoncé kapta, szám szerint 24-et, őt követi Madonna 20-szal, a lista harmadik helyén megosztva szerepel Lady Gaga és Peter Gabriel 13 díjjal. Habár az életműdíjak sorában a férfiak dominálnak, az elmúlt években ez kezd változó tendenciát mutatni, 2011-ben Britney Spears, 2014-ben Beyoncé, idén pedig Rihanna vehette át az elismerést. Cs. E.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.