galéria megtekintése

Az eddigi leglátványosabb szelfit készítette el egy brit fotós

0 komment

NOL

Lee Thompson a nemsokára kezdődő focivébé miatt utazott Rio de Janeiróba, és ha már ott volt, nem mindennapi kalandba vágott: a blogger és fotós egy keskeny folyosón keresztül feljutott a Megváltó Krisztus szobrának tetejére, és ezt egy bámulatos képen meg is örökítette.

A szelfi, amit magyarul leginkább önfotó néven illethetünk, az elmúlt hónapok egyik legmegosztóbb jelensége. A kifejezést akkor használjuk, amikor valaki saját magáról készít fotót, jellemzően okostelefonnal, majd ezt feltölti valamelyik közösségi oldalra. A szó használata az elmúlt évhez képest 17 ezer százalékkal nőtt, és különböző változatai is vannak: a welfie (workout selfie – edzés közben készített fotó), a drelfie (drunken selfie – részegen készített fotó), és már a könyvespolcuk előtt fotózkodókra is van külön kifejezés, ez a bookshelfie. Az Oxford-szótárak készítői 2013-ban a szelfit választották az év szavának.

Minden idők egyik legmenőbb szelfije lett a 86. Oscar-díjkiosztón készített csoportkép, ami Ellen DeGeneres ötlete volt. A fotón rajta kívül még tizenkét sztár látható, név szerint Jared Leto, Jennifer Lawrence, Channing Tatum, Meryl Streep, Julia Roberts, Kevin Spacey, Bradley Cooper, Brad Pitt, Lupita Nyong'o, Peter Nyong'o és Angelina Jolie.

A fotó – amely alá Ellen a "ha Bradley Coopernek hosszabb keze lenne" sort írta – alig egy óra leforgása alatt lekörözte az addigi rekordert, az Obama választási győzelmét hirdető tweetet, több millióan osztották meg. 

 

Később kiderült, a kép valójában egy ügyes marketingfogás, mert míg a szelfit egy Samsung Galaxy Note 3-mal készítették, addig nem sokkal később Ellen a backstage-ből már egy iPhone-nal fényképezett.

Nem volt egyszerű, de megérte

A valóban izgalmas fotó után már nem volt megállás, boldog-boldogtalan szelfizni kezdett. A "mezei" önfotók ideje azonban hamar lejárt és szinte verseny indult, hogy ki tud minél extrémebb környezetben és élethelyzetben szelfit készíteni.

Egy brit fotós nem különb helyről, mint a Megváltó Krisztus szobrának tetejéről fotózta magát, ezt a szelfit minden bizonnyal jó ideig nem lehet majd überelni. A férfi és egy barátja, Oliver Harvey a felkészülés napjait dokumentálandó utazott a dél-amerikai országba, és páratlan lehetőséget kaptak. A helyi turisztikai szövetség felkérte őket, hogy készítsenek pár fotót a szobor tetejéről, Thompsonék pedig örömmel éltek a lehetőséggel.

A két férfi a 38 méter magas szobor belsejében található, vékony csigalépcsőn mászott fel, a járat néha olyan szűk volt, hogy alig bírtak haladni.

Thompsonék nagyjából egy órát töltöttek a szobor tetején, és igyekeztek minél több képet készíteni, ekkor lőtték a látványos szelfit is, amin látszik, a vakmerő fotós egyáltalán nem viselt védőfelszerelést.

"A legmázlistább fickónak éreztem magam a világon" – mondta Thompson a kaland után, aki bizony kedveli a rázós helyzeteket; készített már képet a líbiai és az egyiptomi zavargások alatt, ám szerinte ez a szelfi volt a legőrültebb dolog, amit valaha is csinált.

A Megváltó Krisztus szobra nemcsak Rio de Janeiro, hanem egész Brazília egyik legismertebb látványossága. A Jézust ábrázoló, kitárt karjaival keresztet formáló műalkotást 1931-ben avatták fel, elkészítése 250 ezer dollárba került, ami főként adományokból származott. A monumentális szobor az egyetlen huszadik századi alkotás, amely bekerült a világ hét új csodája közé. Minden évben több százezer turista keresi fel.

A szobor amúgy idén januárban megsérült. Rio de Janeirót háromórás, heves esőzés sújtotta, ezalatt közel 40 ezer villámcsapást regisztráltak a területen, ezek egyike a szobrot érte, aminek következtében letört az egyik hüvelykujja.

Utoljára 2010-ben renoválták az alkotást, akkor 4 millió dollárt költöttek arra, hogy megtisztítsák a szobrot, pótolják a hiányzó zsírkőmozaikokat, és kijavítsák a repedéseket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.