galéria megtekintése

Testmozgás: a jó példa ragadós

0 komment

NOL

Azoknak az anyáknak, akik sportolnak, a gyerekeik is szívesebben és többet mozognak – derült ki egy brit felmérésből, amiben több mint ötszázötven édesanyát és négyéves gyermekét vizsgáltak meg.

A Pediatrics nevű neves orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint azok az anyukák, akik maguk is szívesen sportolnak, jó mintát szolgáltatnak gyerekeiknek az aktív életmódra.

A Cambridge-i és a Southamptoni Egyetem kutatói pulzusmérő segítségével mérték hét napon át, hogy mennyit mozogtak a résztvevők, akik a szerkezetet egész nap, alvás és fürdés közben is viselték. A szakemberek az adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy a szülők fontos szerepet játszanak az egészséges testmozgási szokások kialakításában - idézte a kutatást a BBC.

A gyerekek ugyan többnyire mozgékonyak, de ez az aktivitás nem is annyira belső indíttatásból fakad, jóval inkább a szülői példa váltja ki, így a családnak fontos szerepe van a mozgásra ösztönzésben, már egészen kisgyerekkorban.

 

A kutatás egyik vezetője, Kathryn Hesketh szerint az anyák és a gyermekeik adatai közvetlen összefüggést mutattak egymással. "Minél többet mozog az anyuka, a gyereke is annál aktívabb, bár az nem derült ki pontosan, hogy az anyák mozgása nem merült-e ki abban, hogy csemetéik után rohangáltak-e egész nap" - mondta el a doktornő.

A mozgást nem lehet elég korán elkezdeni - Reuters

A szakemberek szerint a legtöbb nő - még ha a gyerek születése előtt aktívan sportolt is - az ajánlottnál jóval kevesebb testmozgást végez, ennek oka pedig az, hogy a család miatt nem tudnak elég időt szánni önmagukra. A gyereknevelés és a háztartás feladatai miatt a sport jóval hátrébb szorul a fontossági listán, pedig a mozgáshiány a gyerekek egészségére is hatással lehet.

Nem kell azonban erős intenzitású és hosszú ideig tartó mozgás, hogy a kicsiket is aktív életre ösztönözzük, akár egy kiadós séta is kellően jó ösztönző erővel bírhat.

Tavaly nyáron egy nagyszabású kutatás eredményeit ismertették, amiben 16 ezer, 2 és 9 év közötti, belga, észt, német, magyar, olasz és ciprusi nemzetiségű gyermek vett részt. A szakemberek megcáfolták azt az elterjedt nézetet, miszerint a teljes állásban dolgozó anyák gyerekei nagyobb eséllyel lesznek elhízottak. A korábbi feltételezés szerint ugyanis a dolgozó anyák kevesebb időt tudnak fordítani egészséges ételek elkészítésére és nincs idejük arra sem, hogy felügyeljék, a gyerek mennyit sportol.

"Ezek a mamák nem töltenek kevesebb minőségi időt a gyerekeikkel. Keresetük miatt megengedhetik maguknak, hogy háztartási gépeket vegyenek és autójuk legyen, ezzel pedig időt spórolnak, amit aztán a gyerekekkel tölthetnek el, ráadásul jut pénz az egészséges, ám drágább ételekre is" - mondta el az eredményekről a Copenhagen Business Schol fogyasztói magatartást kutató professzora, Wencke Gwozdz.

A rossz szülő-gyerek kapcsolat viszont valóban befolyásolhatja az elhízást, legalábbis egy nemrégi kutatás szerint:az Illinois Egyetem szakemberei összefüggést találtak a szülőkhöz való bizonytalan kötődés és az egészségtelen ételek fogyasztása között. A kutatók azt már tudták, hogy az érzelmi kötődés minősége - a személy biztonságosan vagy bizonytalanul kötődik-e - befolyásolja a negatív érzelmi ingerekre adott választ. Ezek tükrében arra következtettek, hogy az érzelmi evés kapcsolatban lehet a gyerekek elhízásával, és ez a feltételezés be is igazolódott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.