„Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezt a gondolatot ötvözném a technológiával. Egyrészt, ha olyan dolgot főznek, amit nem szeretek, akkor nem kopogok be, ha pedig szeretem, akkor előre szólnék, hogy szívesen elviszek egy adagot” - mondja lapunknak bő egy évvel azt követően, hogy Szilágyi Misivel és Török Jánossal útjára indították a Piqniqet. Az egyelőre csak iPhone-ról elérhető – de hamarosan a többi operációs rendszerre is letölthető – applikáció az elsők között honosította meg Magyarországon a külföldön már jól ismert foodsharing koncepcióját.
|
Előfordul, hogy a szabadban közösen folytatódik a piknik.
M. Schmidt János / Népszabadság |
Az utóbbi években gombamód szaporodó kezdeményezések megmutatták, hogy az emberek ismét egyre inkább közösségben gondolkodnak, és ez a „mozgalom” nem lehet teljes az egyik fő összetartó erő, az étel nélkül. Az új technológiákban rejlő lehetőségek jól kiszolgálják a régi-új igényt. A Piqniq képalapú applikáció, az okostelefonnal készített fénykép posztolásakor három kérdésre kell válaszolnia az embernek: hol van?, ő maga csinálta-e az ételt?, és mi az étel vagy képen látható alapanyagok története?
Aki pedig szívesen fogyasztana is belőlük, a regisztrációt követően kedvére böngészhet, hozzászólhat, valamint egy személyes üzenetet küldve az ételt készítő hobbiszakácsnak, akár le is adhatja igényét egy fogásra. Bár nem kizárt, hogy a jövőben az alkalmazás révén árulni is lehet a házikosztot, egyelőre minden ingyenes. Az alapítók azt mondják, igyekeztek minél rugalmasabbá tenni a rendszert. Jelenleg minden a felhasználókra van bízva, tőlük függ, hogy a megbeszéltek szerint a kapualjban cserél-e gazdát az étel, vagy a vállalkozó kedvű idegenek közösen fogyasztják el az aznapi menüt.
„Egy év munka után mind jobban értjük, hogy az étel összehozza az embereket. Ez nem üres közhely. Ha van étel meg kávé, az máris meghittebbé tesz egy beszélgetést” – véli Szilágyi Misi, aki szerint az is nagy vonzereje a dolognak, hogy a képeken keresztül az emberek beleshetnek egymás konyhájába, és ezáltal is jobban megismerhetik a másikat. Az pedig, hogy az ismerősök és ismeretlenekmit esznek, sokakat inspirál és motivál.
„A múltkor grilleztem, és feltettem róla egy képet, mire valaki felrakta, hogy ő a tojásrántottáját készítette el a grillen. Ezután elindult egy beszélgetés, hogy mi mindent lehet még grillezni: vajon desszerteket is?” – mesél legutóbbi élményéről Tamás, akinek a túró a mindene, a tengerentúlon felnőtt egykori üzleti tanácsadót többek között ez csábította haza Amerikából. A Piqniqen ugyanúgy megtalálható fehérboros kagyló, mint a túrós tészta. Van, akiket a gasztrocsodák, másokat a házi koszt ígérete késztet csatlakozásra.
|
Külföldön már jól ismert a foodsharing koncepciója.
M. Schmidt János / Népszabadság |
„Egész más, ha az ember magának vagy a barátjának főz. Amikor megcsinálom azt a tál rakott krumplit, és tudom, abból két adag megy neked, biztos odafigyelek rá, hogy még jobban csináljam. Mert tudom, hogy ez az én művem”– meséli beleéléssel Tamás, aki csapatával úgy döntött: a nemzetközi siker érdekében Amerikában is meg kell vetniük a lábukat, ezért három hónapra San Franciscóba utaznak, hogy kapcsolatokat építsenek a Csendes-óceán-parti „kajamekkában”.
Bár Budapestet eszük ágában sincs végleg elhagyni – mentoruk, Árvai Péter is innen indította útjára a Prezit –, meg kell ugraniuk ezt az akadályt, ha lépést akarnak tartani ambiciózus terveikkel. Misi százmillió felhasználót vizionál belátható időn belül, és nem sokkal azután, hogy ezt kimondja, János kapkodva nyúl rezgő telefonjáért. Míg beszéltünk, Madridból, Texasból, Új-Zélandról, Szegedről és egy egzotikusan csengő ázsiai városból is letöltötték a Piqniqet. „Ezek olyan dolgok, amiknek még mindig nagyon tudunk örülni” – mondja János.
