Az Opera levelet ír, aztán semmi nem úgy van

A szingli már hozzászokott a saját világához.

Ezt szeretném párhuzamba állítani a művész- és sztársorssal. Nagy művészt látunk, aki képtelen szabadulni a saját imidzsétől.

Repked a világban ide-oda, nincs otthona, családja, élete. Rabjává válik ennek, és nevetséges lesz, búcsúkoncerteket tart évekig, és az utolsó pillanatban is a mellét döngetve azt öblögeti, hogy Én vagyok a bolygó hollandi! – hol ott ezt már mindenki tudja, és nem is nagyon izgat senkit. Wagner egocentrikus személyisége is benne van ebben a sértett figurában.

– Horgas Péter monstre díszletében mi a mosógépek funkciója?

– A darabban már öt éve is mosógépeket akartam használni rokka helyett. Túllépnék azon, hogy ilyenkor polgárpukkasztásról meg gegről beszélnek. A serény fonás azt a jó feleségképet jelképezi, amelyben a nők meg akarnak felelni férjeiknek.

Nem szerelemről vagy aggodalomról szól a híres fonókórus, hanem arról a stréberségről, ami ezt a társadalmi rendszert működteti: dolgozunk serényen, hogy a hajóútról hozott kincset nekünk adja a férjünk.

A mosógép kereke is zümmög és brummog, ugyanakkor itt azt az elkényelmesedett helyzetet kívánja nyomatékosítani, ahol senki nem tesz e viszonyrendszer megváltoztatása ellen.

Wagner vagy tíz évvel a bemutató után a darab társadalomkritikai aspektusairól értekezett, az emberiség nyomoráról, mert bele van kényszerítve egy feudális, gazdasági, politikai rendszerbe, és ebből kéne kitörnie. Nem gondolom, hogy a fiatal Wagner az opera megírásakor ezzel tényleg ennyire elmélyülten foglalkozott volna: írt egy klassz, hátborzongató horroroperát, ám annak mélyén azért ott izzanak lázadó nézetei.

Kovalik Balázs Horgas Péter (jobbra a háttérben) díszletében, mosógépek társaságában Szabó Miklós / Népszabadság

– Miért ezt választotta első Wagner-rendezésnek?

– Nem választottam, eljött. Máskor is kértek már, hogy rendezzek Wagnert, de nem találtam hozzá az utat. A hollandi az egyik első operája, még nagyon személyes mű. Engem elsősorban ez érdekel. Ilyen szempontból tőle a Trisztán és Izolda a csúcs, de az annyira epikus zenedráma, hogy színházilag egyelőre nem tudom, mit kellene csinálni vele.

– Ha ugyanerre most az Operába hívják, elvállalja?

– De most nem hívtak erre.

– Ókovács Szilveszter főigazgató több interjúban jelezte, hogy többször hívta önt, de sosem vállalta el.

– Vicces. A művészeti vezetője, Anger Ferenc majd egy éve levelezik velem hivatalosan, és többnyire heteket, hónapokat várok egy-egy válaszára, amiből aztán kiderül, semmi sem úgy van, ahogy azt az előző üzenetében írta.

Ezek szerint vagy nem beszélnek egymással, vagy mellébeszélnek.

– És ha várni kell, miért ne lehetne igent mondani?

– Annyiszor estem már pofára az ígérgetett, lemondott, elhalasztott, majd sosem megvalósult projektek kapcsán! A hollandi 2011-ben lett volna, de jött az új igazgató, Horváth Ádám, aki néhány hónappal előtte lemondta, aztán őt is gyorsan leváltották, majd Ókovács következett, aki ősszel megkérdezte, januárban megcsinálnám-e. Akkor már nem értem rá. Annyira kiszámíthatatlan lett minden, inkább kihátrálok. Tegnap megkérdezik, hogy holnap ráérsz-e – ebben nagyon gyorsan felőrlődik az ember. Nem vállalok háromnál többmunkát egy évadban, és ezeket a tanítás mellett jó előre biztosra kell terveznem.

– Máshonnan nincs magyar felkérése?

– Az Örkény Színház és a Budapest Bábszínház öt éve kér, hogy rendezzek náluk megint valamit, de ezt sem tudtam még teljesíteni. A helyzet az, hogy nem igazán jutott eszembe még darab, pedig egyfolytában keresek. Nehéz magamnak megfogalmaznom, hogy mi foglalkoztatna prózában igazán. Szégyellem is magam előttük.

Kritikánkat a darabról itt olvashatják.