Több százezren voltak a távolsági ingázók, akik túlnyomórészt munkásszállókon laktak. 1970-ben az építőipari dolgozók 63 százaléka (!) ingázott. Zömük a legnagyobb fizikai erőfeszítést, a legkevesebb szakképzettséget igénylő és legrosszabbul fizetett állásokat töltötte be. Az ötvenes években még javarészt barakkokban, ideiglenes szálláshelyeken, borzasztó körülmények között laktak az ingázók. A 60-as évek elejétől épültek számukra új munkásszállók.
Akinek mázlija volt, ilyenben kapott helyett.
A pártállamból tökéletesen hiányzott az a szociológiai tudatosság és érzékenység, ami a huzamos otthontalanlét deformáló hatásainak ellensúlyozásához kellett volna. Annál inkább jellemezte az életidegen moralizálás, a képmutatás és etikai akarnokság. A szakszervezeti levéltárban fennmaradt (és Kohut Tamás által feldolgozott) házirendek egységesen tiltották a szeszesital-fogyasztást, a nemi kapcsolatokat és a szabad mozgást.
A munkásszállókon általában még egymás szobájába is tilos volt átjárni. A lopásveszélyre hivatkozva mindenkit kitiltottak mindenhonnan. A szomszédos szobák lakói elvileg csak a folyosón és a közös helyiségekben beszélgethettek egymással.
Ehhez képest a munkásszállók világát meghatározta az alkoholizmus, a pszichoszomatikus betegségek, az alkalmi, rendezetlen és stabilizálhatatlan szexuális kapcsolatok, s természetesen az olcsó prostitúció is piacot talált az ingázók körében. A legkiszolgáltatottabb munkavállalók védelme helyett az ő megrendszabályozásukkal (igen csekély hatékonysággal) foglalkozó szakszervezetek a munkásszállók lapocskáiban szerkesztették ki a rendetleneket, az italozókat, a teherbe esett lányokat.
A Csavargyár utcai munkásszállásnak is volt Híradója. Ebben sok-sok cikket írtak arról, miként kergetik a sírba egymást a különböző életritmusú, karakterű, munkabeosztású szobatársak. Képzelje el a kedves olvasó ezt a holt szobát, amint megtelik élettel.
Mekkora esély van rá, hogy a szobát túlzsúfoló nyolc lakó közül egy se legyen estefelé, aki hullafáradt, és akinek létkérdés a pihenés az ötórai ébresztőig. És egy se legyen, aki ezekben az órákban élne, rádiózna, sörözne, kártyázna, beszélgetne kicsit, mert ennyi kis öröme van az életben.
Az ingázók legfőbb legitim örömforrása a tévé volt. De ehhez a forráshoz is egészen másképp fértek hozzá, mint az ország zöme. A fent említett Híradó adta hírül, hogy a 150 fős tévéteremben betiltották a dohányzást, mert másfél száznál is sokkal többen zsúfolódtak ott össze, hogy az egy szem tévén nézzék a főműsort. Az országban már a háztartások nagy többségében volt tévé, és már elmúlt a lakótársak közös tévézésének korszaka, amikor a munkásszállókon még mindig több száz emberre jutott egy tévékészülék.
Időközönként előfordult, hogy egyszercsak fölgyújtották a villanyt, lekapcsolták a tévét, és bemutattak egy bölcs vendéget, aki a munkásszálló kulturális programjának keretében jött ismeretterjesztő előadást tartani az egészséges életmód, avagy a szocialista erkölcs tárgykörében. Képzelhetjük a hatást.
A Csavargyár utcai munkásszállónak azonban volt a hetvenes évek közepén egy közkedvelt, karizmatikus kulturális igazgatója, Choli Daróczi József író, költő, pedagógus, népművelő, aki a több épületből álló, hatalmas munkásszálló két és fél ezer lakója közül sokak életét megemelte. Nagyszerű cigányklubot működtetett itt, és jó néhány cigány fiatalt segített innen tovább tanulni.
A munkásszállós, ingázó életnél csak az volt a rosszabb, amikor ellehetetlenült, és nem maradt más helyette, csak a munkanélküliség és a nyomor.
1991-ben megalakult az Eravis Rt., hogy a funkciójukat vesztett munkásszállókat idegenforgalmi célokra hasznosítsák. A Csavargyár utcai munkásszállás is az Eravishoz került, azt pedig olcsón felvásárolt kárpótlási jegyekkel Leisztinger Tamás cége privatizálta.
Az egykori munkásszállót ma Hotel Terminusnak hívják. Az egyik épületét bérbe vette kollégiumnak az Óbudai Egyetem, a többi része turistaszálló, diákszálló és – munkásszálló. „Elhelyezés azonnal: 4 ágyas szobákban, emeletenként főzési lehetőséggel, közös vizesblokkal (wc, zuhanyozó), szintenként teakonyhával, 1400 Ft/fő/éj-től."
