– Egyedül élő édesapám súlyos beteg lett, s úgy éreztem, mellette a helyem. Suzanne pedig velem tartott – emlékszik vissza a férj, miért jöttek haza. Szülővárosában, Somorján négyszobás lakást vásároltak, de túl tágas volt kettőjüknek. Ezért határozták el, hogy lakásgalériát rendeznek be. 1995-ben Csaba bátyjának, Somorjai Kiss Tibornak és Károlyi Zsuzsannának a közös kiállításával nyitottak, majd szlovák és cseh művészek következtek. Hónapról hónapra ismertebbek lettek. – Talán mert a sötét meciari időkben csak a nemzeti és konzervatív alkotók kaptak helyet a szlovákiai állami képtárakban, mi meg felkaroltuk a más világlátású és másként alkotó hazai művészeket – idézi fel tökéletes magyarsággal Kiss Suzanne.
Csaba az egykori zsinagóga melletti utcában nőtt fel. Ezért is aggasztotta a Csallóköz egyetlen megmaradt zsidó templomának állapota. Feleségével képtárat álmodtak ide, az ugyancsak omladozó, egykori zsidó iskola helyén művésztelepet, a zöldövezetben pedig nyári szabadtéri zenei rendezvényeket. A szlovákiai Zsidó Hitközség rábólintott a tervükre.
Barátaikkal együtt több mázsa galambürüléket és más szemetet talicskáztak ki a letűnt rezsimben raktárként használt épületből. Szívós munkával az anyagiakat is előteremtették. Jelentős összeget kaptak a londoni Rothschild-alapítványtól, eredményesek voltak a hazai, továbbá a magyarországi, a cseh és a svájci pályázatokon is. – Valóságos csoda született, mert fokozatosan visszatért a különleges helyszín sajátos szelleme és hangulata, amely azóta több száz művészt vonzott ide – meséli a férj. Aztán felépült a művészek vendégháza is, ahova a világ minden tájáról képzőművészek, írók és más művészemberek járnak alkotni. Nemrég Bostonba is meghívták őket egy nemzetközi konferenciára, ahol bemutatták képtárukat és az újjáéledt műemlék épületet. Ma már sok ajánlat közül választhatnak.
– Műfaji sokszínűségre törekszünk, és csak azokat hívjuk meg, akiket megihlet és új, egyedi alkotásra ösztönöz – közli Kiss Csaba.
Két évtized rendezvényei közül főleg Kocsis Zoltán és az Amadinda közös koncertje, Milan Dvorsky estje, Presser Gábor, Varnus Xaver hangversenye, a japán butótáncosok performansza, Iva Bittovának, a cseh alternatív zeneművészet ikonjának fellépése, valamint számos érdekes, olykor meghökkentő kiállítás él sok ezer látogató lelkében.
A világsajtót is bejárta a dalai láma látogatásának híre, 2000-ben eljött a zsinagógába. Tiszteletére tibeti szerzetesek készítettek több hónapos munkával mandalát, amelyet aztán a Dunába szórtak. – A pozsonyi Komensky Egyetemmel közösen hívtuk meg őszentségét, díszdoktorrá avatták – mesélik. – Néhány órával a megérkezése előtt a szlovák külügyminisztérium minden, korábban megígért segítséget, közreműködést lemondott, még a szállodáról is leszedették a tibeti zászlót. Ezekben a hektikus órákban kopogtatott be hozzánk egy szlovák vállalkozó, aki megkérdezte, miben segíthet, aztán vállalta a keletkezett többletköltségek kifizetését. Andrej Kiska volt a mentőangyalunk, aki ma Szlovákia államfője. A dalai láma pedig annyira jól érezte magát nálunk, hogy 2009-ben is eljött hozzánk.
|
Installáció a belső térben
Németh Ilona / At Home Gallery |
Gondolkodóba esnek, amikor arról faggatom őket, miként értékelik az eltelt két évtizedet. – Ráment az egész ifjúságom, iszonyatos sok energiánkba került a zsinagóga tatarozása, azóta pedig a rendezvények megszervezése – mondja a férj. – Az állandó pályázatírás sem leányálom, ha nem lenne Suzanne, nem bírnám, főleg türelemmel. De nem volt hiábavaló, mert öröm látni a boldog közönséget, amely a művészi élménnyel együtt magába szívja az egykori polgári kisváros toleráns hangulatát, értékrendjét, és remélhetően a látogatókat is formálja majd.
– Rövid ünneplés után folytatni kell a munkát, mert a programszervezés olyan, mint a biciklizés. Ha nem taposod a pedált, leesel a nyeregből. Ezt pedig az újjávarázsolt épület és a több száz tagú törzsközönségünk nem érdemelné meg – feleli halkan Suzanne.
