Csak a nagyságrend kedvéért: oda ötezer jelentkező közül hatvan jut csak be évente. George az első körben bejutott a grafikus–dizájner szakra, aminek tudatában keralai fűszerkereskedő édesapja végre úgy gondolta, talán mégis lesz a fiúból valaki.
Indiában ugyanaz a módi, mint errefelé, a szülők leginkább orvosnak, mérnöknek szánják a gyerekeiket, a művészetet nem tartják biztonságos megélhetési forrásnak. Joggal, hiszen keveseknek sikerül feljutni a csúcsra vagy annak közelébe. Oda, ahol már annyit fizetnek a műveikért, amennyiből megélnek.
SGS, azaz Sachin George Sebastian – úgy tűnik – a kevesek egyike. A dizájn és a képzőművészet határán egyensúlyozó művei egészen sajátos technikával készülnek. Papírból, ragasztás nélkül, a pop-up (térbeli mesekönyvek) mintájára. A hasonlat nem véletlen,
|
| Fotó:Kurucz Árpád/Népszabadság |
George esetében nagyon is jogos, ugyanis néhány éve éppen egy pop-up mesekönyv ihlette meg. Rabul ejtette a számára addig ismeretlen forma, majd a technikát továbbfejlesztette, elsősorban a nézőpont szempontjából, ugyanis alkotásainak többrétegű jelentése van.
Ami távolról szemlélve virágnak látszik, az közelről nézve egy város, tele emberekkel. A virágok szirmai többemeletes épületek, a bibék pedig emberek. Vagy egy másik ismert műve, a hatalmas hajó, amely körül az újságpapírból kivágott emberfigurák távolról tengernek, pontosabban a tenger habjainak tűnnek, és egy reményt keltő hajó felé igyekeznek, csakhogy az közelről nézve már nem is hajó, hanem egy metropolis, tele épületekkel, villanypóznákkal és persze emberekkel.
A 28 éves George számára a város a legkedvesebb, mindig új és új nézőpontból feldolgozott központi téma. Nem véletlenül: ő maga egy zöld kisvárosból, Keralából indult, szülei máig ott élnek. Ahmedabadon, Gujala állam legnagyobb városán keresztül vezetett az útja Újdelhibe, a metropolisba.
Őt is ugyanúgy vonzotta a nagyváros, mint sokakat – mondja. Európában most jár először, a Kempinski szállodacsoport Kempinski Young Artist programja keretében tölt két hónapot Budapesten. Korábban csak Dubaiba jutott el, akkor jött rá, hogy az indiai városokat behálózó vezetékrendszerek nem mindenhol léteznek, így azok a dubai kiállítása után felkerültek műveire.
Budapesten is ihletet gyűjt. Minden részletet megfigyel, hosszan képes elálldogálni egy-egy épület előtt. Lenyűgözi a budapesti utcák tágassága, Indiában szinte összeérnek a szemközti házak erkélyei. Tisztának, csendesnek, élhetőnek látja a magyar fővárost és rendkívül kedvesnek, mosolygósnak az embereket.
Mosolyog, amikor a közlekedési dugóra panaszkodik a sofőr, hiszen ő félnapos forgalmi akadályokhoz szokott, olyanokhoz, ahol a tehetetlen sofőrök elmennek közben kávézni és bevásárolni, és amikor órák múlva visszatérnek autójukhoz, a sor még egy arasznyit sem mozdult.
Az indiai papírművész látja és érzi a nagyvárosi élet fonákságait, a vonzást és a taszítást, mégis visszavágyik oda, ott érzi jól magát. Egyre értékesebb, 10-15 ezer dolláros árfolyamon jegyzett művei amerikai és európai gyűjtőkhöz is eljutottak már. Sajátos, ragasztásmentes, milliméternyi pontossággal szabott és összeillesztett műveinek technikája és alkotásainak többrétegű jelentése együttesen teszi őt különlegessé a papírművészetben.
Budapesti napjainak lenyomata a Kempinski gyűjteményébe kerülő kép, a virágváros lesz.
