Van egy magyar világszenzáció, de a magyarokat ez nem nagyon érdekli

STALTER JUDIT: Az elején a legtöbb kétséget valóban az okozta, el tudják-e játszani kerekesszékesek a szerepeket. Több mint egy évig kerestük a szereplőket, mielőtt ráakadtunk Fenyvesi Zoltánra és Fekete Ádámra. Ez alatt az idő alatt megismerkedtünk a közösséggel.

A filmben egyébként nagyon hamar el tudod magad függetleníteni attól, hogy egy kerekesszékes főszereplőt látsz, mert nem az a lényeg.

Pont ezeket a kliséket kell átlépnünk, hogy ha legközelebb áll mellettünk egy megváltozott mozgásképességű ember, akkor segítsünk, de úgy, hogy neki is természetes legyen és nekünk is.

TILL ATTILA: Ha valaki ennyire látványosan más, drámai helyzetben van a többiekhez képest, az eleve érdekes. A történe­teimhez mindig olyan figurákat keresek, akik hordozzák magukban a konfliktust, ami sok mindent megértet a nézővel. Ráadásul azzal, hogy nem színészek játsszák el, hanem maguknak a mozgássérülteknek adtunk lehetőséget, más megvilágításba kerül a film.

MAGAZIN: Sokat tanultak a forgatások során a szereplőktől?

TILL ATTILA: Igen, igen. Az előkészítés nagyon sokáig tartott. Rengeteg időt fordítottunk a téma megismerésére.

STALTER JUDIT: Ezek az emberek éppen olyanok, mint mi mindannyian. A Tiszta szívvel forgatásának stábja körülbelül száz főből állt. Csak az első egy-két napon volt kérdés nekik, hogy harminc kerekesszékes statisztával hogyan lehet majd a szoros időrendben forgatni. Kiderült, hogy tök jól halad a közös munka. A stáb is nagyon sokat tanult, nagyon nyitottak voltak a tagjai.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

MAGAZIN: Producerként mennyire szeret kockáztatni?

STALTER JUDIT: Ez nem ilyen egyszerű. Egy forgatás előtt több dolgot előkészítünk. A filmalap sem osztogatja a pénzt fejlesztés és előkészítés nélkül. Az amatőr színészeknél is mindig kockázat az, hogy mi történik. Ha pszichésen nem bírja a terhelést, ha nem akar többé kijönni az öltözőből. Fontos az össz­hang is, amit Tilla fantasztikusan épít fel. Például a Pánik előkészítése alatt elment bokszolni Thuróczy Szabolccsal és Kovács Lehellel, hogy megismerkedjenek, összebarátkozzanak.

MAGAZIN: Ennyire fontos az előkészület?

TILL ATTILA: Én nagyon hiszek benne. Van úgy, hogy a színészeknek nincs kedvük próbálni, utálják. De a próba azért van, hogy lelkileg megtörténjen a jelenet, és megtudjuk, milyen lehetőségeink vannak. Az amatőrök számára pedig ez a folyamat kiemelten fontos. Emellett az improvizáció is az. Nem feltétlenül szeretem, hogy ha a szituáció az eltervezett keretek között marad, mert akkor az igazság könnyen homályba vész.

Igaz dolog születik, ha a szereplők a pillanat erejével belerakják a saját életüket is

valamilyen formában a jelenetbe.

MAGAZIN: Hogyan tudja összeegyeztetni a filmes munkát a televíziózással és a családdal?

TILL ATTILA: Magyarországon ez mindig probléma a filmeseknél. Ez nem az amerikai filmipar, hogy egy évig mindent eldobunk. A magyar filmeknél az a fontos szerintem, hogy mennyire erős az a hit, hogy el kell készülnie. Ha ez megvan, akkor el fog készülni, és még talán költségvetése is lesz.

STALTER JUDIT: Abszolút itt tud lenni a filmben, amikor velünk van. Régóta ismerjük egymást, ezért is tudunk jól együtt dolgozni, eddig minden filmjét együtt készítettük. Attilában szuper, hogy olyan energiája van, amellyel fel tudja rázni az egész csapatot, a stábtagok, színészek szeretnek vele lenni.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

MAGAZIN: Mennyire függ egy magyar film sikere a hazai nézőközönségtől?

STALTER JUDIT: A Saul fia nagyon jó példa. A cannes-i fesztiválon mutattuk be először. Már ekkor elkezdte érdekelni a magyar nézőközönséget. Majd jött számos díj után a Golden Globe- és az Oscar-díj, ami még több nézőt csalogatott a mozikba. De ez még nem lenne elég, ha nem volna elképesztően jó.

TILL ATTILA: A Saul fia körülbelül 250 ezres nézettsége csúcsnak számít a magyar mozikban. De megnézhetnék még többen is: világszenzáció, mindent elért, amit egy film elérhet a világon, így is csak ennyi magyart érdekelt. Akkor a többi film mire számíthat? A környező országokban sokkal többen érdeklődnek a hazai filmek iránt.

STALTER JUDIT: Igen, ez a ré­gió­ban nemzeti ügy. Ha a lengyeleknél vagy cseheknél kijön egy saját gyártású film, akkor az emberek elindulnak a moziba, és megnézik nagyon sokan.

MAGAZIN: Nem lehet, hogy régről él az emberekben egy beidegződés, miszerint a magyar film rossz?

TILL ATTILA: A közbeszédben hamisan él ez a kép. A fesztiválszereplések és a díjak bizonyítják, vannak jó magyar filmek, ahogy nyilván vannak rosszak is.

Azt én elfogadnám, ha 500 ezer néző megnézne egy filmet, és azt mondaná, hogy nekem most ez nem tetszett.

MAGAZIN: Gyakran hallani azt is, hogy drága a mozijegy. Ez mennyire igaz?

TILL ATTILA: Részben. Viszont az is igaz, hogy a magyarok többsége azt gondolja, ha művészetre kell adnia, akkor az pénzkidobás. Szomorú dolog. Most olyan korszakban élünk, amikor a minőségi kultúra háttérbe szorul. A hatvanas-hetvenes években például az életritmus része volt, hogy az emberek szerettek kultúrát fogyasztani. Vagy az is, hogy David Bowie mondta meg, mi a cool, és a tömeg ment utána.

STALTER JUDIT: A jegyeladások mellett probléma, hogy a neten nem nagyon lehet hivatalosan hozzáférni a magyar filmekhez, viszont az illegális letöltések száma nagyon magas a környező országokhoz képest is.

MAGAZIN: Producere az Aranyélet című sorozatnak, amely már a második évadnál tart. A film vagy a sorozat könnyebb?

STALTER JUDIT: Nem lehet a kettőt összehasonlítani. Sosem fogom elfelejteni, amikor megnyertük az Aranyélet tenderét. Az HBO előre letette a következő év teljes időbeosztását napról napra, hogy mi és mikor lesz, amit persze meg kellett tölteni tartalommal. Másik rendszer más szabályokkal.

MAGAZIN: Jók a magyar so­ro­zatok?

TILLA ATTILA: A hazai néző teljesen ellentétesen áll hozzájuk. Jónak érzi őket, igaz, a kanapén fekve a távirányítóval kényelmesebb is megtalálni a neki kedves műsort. Egyébként az elmúlt években kifejezetten jók készültek. Minőségi sorozatokat tudunk gyártani, és még nem csináljuk olyan mennyiségben, mint az amerikaiak, ezért nem unalmasak.