1944. március elején a zsidó textilgyáros, Buday-Goldberger Leó biztos forrásból értesült arról, hogy néhány héttel később a németek megszállják Magyarországot, sőt, azt is megtudta, hogy szerepel a Gestapo által begyűjtendők listáján. Lett volna ideje elhagyni az országot, külföldre menekíteni a családját és a vagyonát, ő mégis maradt. Hogy miért? – jórészt erre keresi a választ Guba Ildikó nemrég megjelent, a textilgyáros életét feldolgozó monográfiája.
Különösen figyelemreméltó, hogy az amúgy rendkívül intelligens, akkor 66 éves nagytőkés 1944-ben nem érzékelte az életét (vagyonát) közvetlenül fenyegető veszélyt, holott 25 évvel korábban, a Tanácsköztársaság kikiáltása után – megrémülve a kommunista hatalomátvételtől – családjával együtt azonnal Svájcig szaladt, és csak a kommün után tért haza. Ehhez képest Goldberger Leót a holokauszt előestéjén megcsalták a hiú reményei. A magát konzervatívnak és jobboldalinak valló textilgyáros – aki személyes jó viszonyt ápolt Horthy Miklós családjával, tagja volt a parlament felsőházának, és évtizedeken át hangoztatta a magyar nemzet iránti elkötelezettségét – rosszul mérte fel a saját helyzetét:
azt hitte, hogy a kormányzó vagy a keresztény arisztokrata barátai, esetleg azok, akiknek évtizedeken át rengeteg segítséget nyújtott, megvédik majd a Gestapótól. Ám végül senki nem nyújtott segítő kezet az 1944. március 19-én az elsők között elhurcolt Goldberger Leónak.
A Goldberger-ősök Itáliából vándoroltak be Magyarországra, és 1784-ben alapították meg Óbudán azt a kékfestőműhelyt, amely másfél évszázad alatt Magyarország legnagyobb textilipari vállalatává nőtte ki magát. A családnév eredetéről két verzió élt a família emlékezetében: a Goldberger név az aranyműves ősökre vagy az óbudai Aranyhegyre utalhatott. Goldberger Leó 1900-tól dolgozott a cégnél, 1913-tól harminc éven át elnök-vezérigazgatóként irányította a Goldberger Rt.-t, amely fénykorában 15 ezer embernek adott munkát.
