galéria megtekintése

Valóság–Mese: 0-0

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 19. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

Egy nappal a vihar előtt még rekkenő hőség, kopár, kiégett fű az acsai tanuszoda mögötti kis focipályán. Nem az a tipikus helyszín, ahol a mesék labdába rúghatnának. Pedig M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor filmjében épp ez történik majd: a helyi bajnokságban induló roma focicsapat egyre feljebb tör. A forgatáson jártunk.

Nulla-nullát mutat a tábla a Sasok–Brazilok mérkőzésen, amikor egy eladott labda után óriási gólhelyzetet alakít ki a helyi roma csapat játékosa, Kalános. A ziccer végül kimarad, sőt, egy szabálytalanság miatt a Brazilok csatára még meg is sérül, amit kisebb lökdösődés és füttykoncert követ. A jelenet persze nemcsak a fociról szól, kisebbfajta dráma is lappang a cselek és passzok takarásában, ám ezt nem lőnénk le. Ahogy a végeredményt sem, ám aki egy kicsit is ért a mesék fordulataihoz, nagyobb erőfeszítés nélkül is ki fogja találni. A Brazilok ugyanis műfaja szerint magyar etnomese.

Lakatos Erik akkor is játszik, amikor nem veszi őt a kamera
Lakatos Erik akkor is játszik, amikor nem veszi őt a kamera
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Én nem így hívom magamban, hiszen a filmben két műfaj is keveredik. Az egyik szociológiailag pontos és társadalmilag aktuális kérdéseket feszeget valósághűen, és ezt oldják a mesebeli elemek. Nagyon fontos az egyensúly, hogy se a mese, se a valóság, de még a dráma se menjen a humor rovására, mert akkor elbillenne a film – magyarázza Rohonyi Gábor, a Brazilok társrendezője.

 

Most épp ő irányítja a három, a fenti jelenetet rögzítő kamerát is. Megpróbálok elvegyülni a Brazilok szurkolói között, ám hamar kiszúrnak: nem tűnhet fel csak úgy a semmiből egy idegen arc a két snitt között. Pedig már éppúgy köpködtem a szotyit, ahogy a mellettem álló statiszta. Figyelni kell minden apró részletre, hiszen a forgatáson elkövetett baki az utómunkák során, amikor már nem nagyon lehet kijavítani a következetlenséget, igen sokba kerülhet. Így aztán mindenkit, aki nem tartozik a filmbéli szurkolókhoz, az öltözőként szolgáló bódé mögé parancsolnak.

A történet egy kis Pest megyei faluban játszódik, ahol az új, fiatal plébános elintézi a polgármesternél, hogy a romák focicsapata is indulhasson a falubajnokságon. Ráadásul a tét nem is akármilyen: a győztes csapatot a faluból elszármazott milliomos Rióba is meghívja. A falusiakat teljesen felkavarja a hír, de a lehetőség a romákat is sokkolja, hiszen a pályán épp azokat kellene legyőzniük, akiktől az életük függ a hétköznapokban: a tanárokat, a rendőröket, a helyi erős fiúkat és a Hivatal csapatát.

Az alapötlet a műsorvezető-riporter M. Kiss Csaba fejéből pattant ki (ő írta a forgatókönyv első változatait is), amikor Sirokon forgatott, ahol valóban elindult egy Brazilok nevű romacsapat. Az ötletből végül forgatókönyv, majd elhatározás lett, hogy ő is állna a kamera mögé. A filmalap akkor még 200 millió forinttal támogatta az első filmeket (ma már csak 60 millió jut erre), mégis volt olyan pillanat, amikor csak ő bízott abban, hogy valaha is elkészülhet a Brazilok. Végül Rohonyi is csatlakozott a munkálatokhoz, így Mécs Mónika producer is biztosra mehetett, és az első filmes akadályok is elhárultak, hiszen Rohonyi már rendezett nagyjátékfilmet (Konyec).

– A kényszerkapcsolatból jó munkakapcsolat lett. Hiszen igazából ő ért a filmezéshez, nekem viszont érzékem van hozzá, már ami a hangulatot és az atmoszférát illeti – villantja fel a munkamegosztást M. Kiss, aki már az első megbeszéléseken azt kérte, hogy a fontos döntéseket ő hozhassa meg, hogy legyen ez az ő filmje, és sokat elárul Rohonyi emberi nagyságáról, hogy ebbe belement.

Eközben a közönség reakcióját rögzítik. Néhány drukker dühösen hagyja el a pálya szélét, mások rezignáltan maradnak. A roma statiszták szinte lubickolnak a pár másodpercnyi „szerepben”. De a főszerepet alakító 13 éves Lakatos Erik (Puporka Fingi bőrében) is büszkén mutatja a pár nappal korábban, csukafejes közben szerzett horzsolását. A forgatás 38. napján már fesztelenül mozog a kamera előtt, és akkor is dekázgat a sárga mezében, amikor nem is őt veszi a kamera.

A Brazilok üzenete is épp ez lenne: a magyaroknak muszáj játékba hozni a romákat, a romáknak viszont muszáj lenne megtanulni játszani. – A filmben létrejön egy kedvező szituáció, és ők megpróbálnak élni vele. Ez sajnos nem mindig van így. A romák nem mindig tudják kihasználni a lehetőségeiket, miközben ritkán adódik olyan idealizált helyzet, mint a filmben. Pedig a valóságnak is ilyennek kellene lennie –magyarázza Rohonyi.

A Viktória – A zürichi expressz című svájci filmben főszerepet játszó, itt Puporka testvérét alakító Farkas Franciska is azt tartotta fontosnak, hogy nem sztereotip módon mutatja be a romákat a film. Nem „a” romákról, és nem „a” magyarokról szól, és szerencsére mellőzi a Mónika-show közhelyeit is. Így ez egy olyan próbálkozás, amilyen még nem volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.