Vállalati villám

„Szegény védők, szegény támadók” - Bánhalmi János / Népszabadság/archív

A találkozó úgy festett, mintha a magyar futballisták a gdanski hajógyár munkásairól vettek volna példát, és sztrájkba kezdtek... De senki sem demonstrált, csupán nem bírta az ellenfél tempóját.

A tudósítások egyikében az jelent meg: „A szovjet csapat feltűnően gyors volt. Hogy ez a sebesség valójában mennyit ér, azt nem lehet objektíven megállapítani, mert nincs viszonyítási alap.” S hogy a 18 ezer helyszíni nézőn kívül is mindenki érezze a különbséget, ez a plasztikus kommentár is napvilágot látott: „Blohin két labdát terelve is lefutotta volna a házigazdákat.”

A Népszabadság főcíme ez volt: „Szegény védők, szegény támadók.” Pedig akkor még nem műkedvelők szerepeltek a magyar együttesben, hiszen Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a pesti pázsitra küldte Garaba Imrét, Nyilasi Tibort, Kiss Lászlót, Törőcsik Andrást is, hogy a vidéki különítmény törzsgárdistáiról, Burcsa Győzőről, Csongrádi Ferencről és Pásztorról ne is beszéljünk.

De hiába: csaknem negyedszázaddal az 1956-ban a csehszlováktól elszenvedett 2-4 után először kapott négy gólt a Népstadionban a címeres mezes csapat. A súlyos vereség ellenére megtartották az abban az időben szokásos telefonos szavazást, és a szurkolók a jó Pásztort választották bágyadt honfitársaink leginkább megfelelő teljesítményt nyújtó játékosának. A kritika azonban azt írta a voksolás nyomán: „Ez bizony csak játék a telefonszámokkal. Sokkal fontosabb, hogy az egész magyar futballt új alapokra kell helyezni.”

Mint tudjuk, ez azóta sem sikerült, pedig harmincnégy hosszú év telt el. Sőt a helyzet összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint akkoriban, bár az a „szovjet” meccs Gálvölgyi János és Mikó István korabeli paródiáját, A tévé zenés kínházát idézte. Az 1980 augusztusában az első osztály tabelláját vezető Vasas így állt fel: Mészáros – Török, Komjáti, Somogyi, Kántor – Birinyi, Zombori, Rixer – Kiss, Izsó, Várady. Ezzel a garnitúrával egy lapon sem emlegethető – talán nem is ugyanazt a sportágat képviseli – a mai listavezető Debrecen...

Ám 1980-ban még nemcsak futballisták, hanem szakírók is voltak. Szabó Ferenc, a széles körben tisztelt – és a sportolók berkeiben is közszeretetnek örvendő – kitűnő újságíró így vont mérleget az akkori Népszabadságban: „Baj van a szakmai felkészítéssel, egyes trénerek képességeivel, módszereivel, mentalitásával. Ha nincs követelmény, akkor a játékost a világon semmi nem inspirálja, így aztán alacsony a színvonal, olyan labdarúgók kerülnek egy-egy alkalmi (véletlen) alakítással reflektorfénybe, akik megbízható tagjai lehetnének egy vállalati villámtornának.”

Nagyra becsült, fiatalon elhunyt kollégám vajon mit írna napjainkban?