Beszédes, hogy a Vajna-korszak legnézettebb műve tulajdonképpen szerzői alkotás, igaz, Oscarral is elismert darab: a Saul fiát 2015 júniusától, vagyis a magyar bemutató óta több mint 250 ezren látták moziban.
Ugyanakkor a Jobbik által propagált, Kaszás Géza rendezte, bármiféle állami támogatás nélkül forgatott A Lovasíjász eredménye is extremitás a maga módján: szűk 90 ezer nézőjével többen látták, mint az idén bemutatott összes filmalapos filmet együttvéve. Azokat a műveket, amelyek igen sok közpénzbe kerültek, mert hát ne szépítsük: a csúcstermékként aposztrofált Saul fia a 350 millió forintos állami apanázsával olcsó volt (és persze bőven nyereséges).
Egyszóval:
az úgynevezett szórakoztatás megy a filmeseinknek igen nehezen.
A Goda Krisztina jegyezte Veszettek 790 millió filmalapos forintért cserébe mintegy 7900 nézőt vonzott, de a városi kultdarabnak szánt, Török Ferenc rendezte, 236 millió forinttal dotált Senki szigete sem volt túl acélos siker: ez a film is megállt nyolcezer nézőnél. Ugyanakkor Venczel Endre, A Lovasíjászt forgalmazó Anjou Lafeyette vezetője egy másik problémára is felhívja a figyelmet: akkor lesz itt rend, ha végre a mozikban eladott jegyek forgalmát ellenőrizni lehet majd. Másképpen fogalmazva: lehet, hogy a szórakoztató művek és A Lovasíjász közti különbség valójában még extrémebb, még különösebben működik a piac, mint ahogy azt a filmalapnál az íróasztalok mögött elképzelték.
Ehhez képest elég merész a filmalap kezdeményezése, hogy
csupán tízezer néző feletti vállalás esetén lehet hozzájutni majd a terjesztésre szánt támogatáshoz.
A részleteiben még nem ismertetett, de összegszerűségében sávosan emelkedő támogatási rendszernek azonban nem ez a legalapvetőbb kérdése. Inkább az, hogy a filmalap a pénzéért cserébe milyen szinten szól majd bele a forgalmazói munkába. Azaz, hogy a piacon lévő disztribútoroknak minden egyes plakátterv, reklámszerződés vagy mozis megállapodás esetén tényleg egyeztetniük kell-e majd az alappal, mert ebben az esetben csupán lebonyolítói vagy közvetítői szerepkör jut majd nekik.
További aggály, hogy a gálánsnak hangzó, a befektetett pénz ötszörösét idővel magkapó terjesztőnek csak meg kell előlegeznie a teljes marketingbüdzsét – erre pedig a piacon kevés cégnek vannak meg a forrásai. És mi van akkor, ha egy film a sok reklám ellenére megbukik? Ilyenkor a támogatás sem jár majd? Mert az történetesen benne van a pakliban, hogy a közeljövőben bemutatandó magyar filmekért nem fogják szétverni a filmszínházakat. Ahogy szakmai informátorunk megjegyzi: a filmalap támogatása azt garantálja, hogy a magyar filmek láthatóbbak legyenek a mindennapjainkban,
a (mozi)sikert azonban nem garantálja semmi.
Tény: a legnagyobb figyelem a több mint kétmilliárd forintos állami támogatással készülő, Herendi Gábor rendezte Kincsem körül zajlik. Például hogy sikerül-e majd a leendő forgalmazónak elhitetnie azt, hogy ez nem csupán egy mindent megnyerő versenylóról szól, hanem nagyszabású, kiállásában hollywoodi művekkel versenyző produkció. Hasonló reményekkel készül a Budapest Noir Gárdos Éva rendezésében, illetve az Egyesült Államokból visszacsábított Antal Nimród rendezte Viszkis. Reménykedő a tucatnyi többi film is. A megerősített marketinges háttér segítségével legalább arról megpróbálják majd a nézőket tájékoztatni, hogy mit és miért ne hagyjanak ki.
