Ha a hieroglifákat és a kódexeket figyelmen kívül hagyjuk – márpedig most ezt tesszük –, a műfaj első igazi reprezentánsaként egy XIX. század elején élt svájci polihisztort, bizonyos Rodolf Töpfert kell legfőképp megjelölnünk. Első ízben nála kapcsolódott össze a kép és a szöveg úgy, hogy egyik se volt fontosabb a másiknál. Töpfert maga Goethe is többször méltatta, szinte a rajongója volt.
Magyarországra a XIX. század második felében jutott el a képregény, mindenekelőtt Jókai lapjában, az Üstökösben örvendezhetett neki a publikum. Maga a nagy író is írt szövegeket a képekhez; a lap elsősorban az aktuálpolitikával viccelt, s főleg az osztrákok rovására. A modern, azaz a „buborékos" képregény az Egyesült Államokban alakult ki a XX. század elején, Joseph Pulitzer sajtócézár egyik lapjában indult világhódító útjára. Az ősszéria címe Yellow Kid volt.
A magyar munkás-paraszt kormány nem szerette a képregényt, mint semmit, amiről az járta, hogy amerikai.
Az intézményes bojkott 1957-ig tartott, ekkor jött ki az első Fülessel az első honi atomkori képregény. A szerzők szerzője, Cs. Horváth Tibor felismerte, hogy csak akkor lesz esélyük újrahonosítani a műfajt, ha semmiféle gyanút nem keltenek a rendszer őreiben, a következő másfél évtizedben tehát kizárólag klasszikus írók regényeiből válogattak, elsősorban Jókaitól, Mikszáthtól, Gárdonyitól, Vernétől, Stendhaltól, Dumas-tól, majd 1961-ben – A szőke ciklonnal – Rejtőt is képregényesíthettek.
Mivel ez máshol nyomokban is alig volt jellemző, kijelenthető, hogy
az ún. irodalmi képregény honi szabadalom.
Magyaros sajátosság az is, hogy Cs. Horváth kizárólag vezető grafikusokkal dolgozott, legtöbbnyire Zórád Ernővel, Sebők Imrével, Korcsmáros Pállal és a hál' istennek ma is aktív alkotóval, Fazekas Attilával. A Fülesen kívül később más napi- és hetilapokban is megjelentek a képregények, például a Népszavában, a Képes Újságban és a Lobogóban.
|
| Szabó Miklós / Népszabadság |
A hivatkozott Korcsmáros Pál unokájától, Gábortól, a Magyar Képregény Szövetség egyik alapítójától, az egyik képregénykiadó vezetőjétől tudjuk, hogy a rendszerváltás után a műfaj hullámvölgybe került, amihez az is hozzájárult, hogy az egy szál Kreténen kívül nem volt más orgánum, amely munkát tudott volna adni a rajzolóknak. A konjunktúra – amely persze nem hasonlítható össze a 60-as évekbelivel – 2005 körül köszöntött be. Ma nagyjából húsz nagyobb és tíz kisebb kiadó kínálja attrakcióit, durván száz kiadvány várja a műfaj iránt fogékonyakat.
A kereskedelem részben átkerült a netre. Szaküzlet – noha több próbálkozás is volt – csak egy van az országban, ennyit tud eltartani a piac. Az alkotók között jó ha két főállású akad, a többiek zöme valamely cégnél alkalmazott grafikus; Korcsmáros Gábor szerint a hazai össztermést úgy 25-30 alkotónak köszönhetjük. A képregény iránti érdeklődés ehhez képest nagyon élénk, amit a fesztiválok látogatottsága is igazol. Már az első, 2005-ös seregszemlére is jóval több, mint ezer látogató váltott jegyet – a szervezők nagy meglepetésére.
