– Ez ennek a művészetnek a sajátja. A film számomra elsősorban narratív műfaj.
|
| Császi Ádám Fotó: Móricz Simon |
– Mikor érezte, hogy ebből az ellentmondásos történetből készíti el az első nagyjátékfilmjét?
– Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de amikor elkezdtük írni a forgatókönyvet, már biztos voltam benne. Amikor elkezdtük ezt a munkát Szabó Ivánnal, már volt egy másik, majdnem befejezett forgatókönyvünk, de azt félretettük. A Viharsarok esetében éreztem, hogy ezt a történetet itt és most el kell mondanom. Ugyanakkor minden olyan országban érvényes, ahol a melegeket megkülönböztetés éri.
– A fiatal rendezők manapság inkább szórakoztatni szeretnének, mintsem társadalmi problémákat nagy felelősséggel boncolgatni.
– Az én fejemben nincsenek ilyen erős kategóriák a minőség és az alkotói hozzáállás kapcsán. Lehetségesnek tartom, hogy a műfaj és a dráma együtt működjön. Épp az izgat, hogyan lehet műfajt a történet, a dráma szolgálatába állítani. Erre nemrégi példa a Titokzatos folyó, melyben a thriller és a dráma erősítette egymást, a film pedig nagy siker lett.
– Nemrég robbant be a Roma Oktatási Alap támogatásával készült A tudás hatalom című videoklip is, amelyet rendezőként jegyez. Mintha az agendájában lenne a kisebbségek felkarolása.
– Nincs agendám, ez érdekel. Miskolcon nőttem fel, és amikor eszmélni kezdtem, akkor zajlott a rendszerváltás és az ipar széthullása. Hatalmas társadalmi változást láttam, nagyon sokan szegényedtek el. Ha valahol meg lehetett tanulni, milyen kitaszítottnak vagy peremre taszítottnak lenni, akkor az Borsod volt 1989 és 1996 között. Ezt nem lehet elfelejteni. Sokkal később kezdtem csak el filmezni, amikor azt éreztem, hogy a verseimből hiányzik a primer társadalmi valóság. Addig verseket írtam. A film esetében az érdekelt, hogyan tud a konkrét társadalmi valóságra reflektálni. Sosem álmodoztam arról, hogy rendező leszek; azért lettem az, mert a film a legjobb médium arra, hogy ezekről a kérdésekről beszéljek.
– A Viharsarok berlinalés világpremierjén, a vetítés utáni beszélgetésen a közönségből valaki azt kérdezte, mennyire volt nehéz a konzervatív Orbán-kormány ideje alatt finanszírozni a filmet. A rövid válasz az volt: nehéz, de azért, mert ez volt az első filmem.
– A filmalap nem volt ellenséges, a projektet nem diszkriminálták. Igaz, elképesztően sokáig tartott, amíg végül pénzt kaptunk, ennek az okát nem tudom, valószínű, hogy ez ennyi ideig tart. A forgatókönyv-fejlesztés viszonylag hamar lezárult, értékes munkafolyamat volt. Semmi horror nem történt, voltak esztétikai véleménykülönbségek köztünk meg a fejlesztők között, mivel ők sokkal „fogyaszthatóbb” anyagot vártak volna, kevesebb meztelenséggel, de a téma ideológiai és politikai tartalmával nem volt problémájuk. Szerették volna az anyag szikár és kegyetlen stílusát lazítani, kamaszosabbá tenni. Aztán tudomásul vették, hogy a szándékaink mások. A döntőbizottságra nagyon sokat kellett várni, és amikor egyeztettünk vele, ugyanezek az esztétikai nézetkülönbségek kerültek napirendre. De végül finanszírozták a Viharsarkot.
– Városi legendák szerint a Viharsarok már több mint fél éve dobozban van; azért csúszott a premier, hogy ne ez legyen az új rendszer első filmje: egy társadalomkritikus melegmozi.
– Nem, ennek semmi köze hozzá. A Viharsarok nemzetközi forgalmazója, az m-appeal nevű német cég nagyon bízott a filmben, és mindenképpen A kategóriás fesztiválon akarta elindítani. Április végétől már próbálkozott, de végül kivárta a Berlinalét. Alkotóként szenvedtem ettől a helyzettől: készítettem egy filmet, három évig dolgoztunk rajta, nem magunknak csináltuk, és most dobozban van, nem látja senki... A Berlinale meghívása az utolsó pillanatban jött.
– Mindenesetre a Viharsarok túlmutat önmagán: ha egy film a kisebbségekkel foglalkozik, akkor a rendezőnek társadalmi és kultúrpolitikai szerep is jut.
– A Viharsaroknak két óriási tétje volt. Az egyik, hogy 2014-ben Magyarországon elmesélhető-e egy meleg love story, méghozzá úgy, hogy a hőseinket szeretni tudjuk, együtt tudunk érezni velük. A másik tétje, hogy sikerüljön megmutatni a belső homofóbia és a diszkrimináció poklát, amelyen végigmegy mindkét főszereplő. Ennek ellenére nem gondolom, hogy a Viharsarok politikus film; akkor sem, ha támad politikai üzenete is. A toleranciának nincsenek árnyalatai: vagy van, vagy nincs. Nem lehet maszatolni. A Viharsarok felvet egy problémát, amelyről beszélni kell.
|
Varga Ádám, Sütő András Miklós
Cirko Film |
– Gondolta, hogy ehhez elég lesz egy love story?
– Évezredek óta ugyanazokat a történeteket meséljük, de a feldolgozás módja számít. Millió olyan film van, amely a tiltott szerelem sémájára épül. Mi a szexuális elfojtásokra, kamaszkori szorongásokra és identitásválságra, az erőszakra koncentráltunk, ez meghatározta a stílust, ettől lesz egyedi egy film.
– Magyarországon a téma miatt minimum élénk reakciók várhatók; még egy olyan együgyű vígjáték esetében is, mint a Coming Out, sokan homofóbiát kiáltottak.
– Hát, a Viharsarokra nagyon nehéz lenne rásütni, hogy homofób, miután másfél perces meleg szexjelenetek vannak benne. Őszintén állítom: szeretem a kritikát, és viszonylag jól tűröm. Szóval várom a magyar visszhangot, remélem, nagy lesz, mert a film társadalmi párbeszédet lenne hivatott elindítani. A negatív figyelem is sokkal jobb, mint a kussolás. Magyarországon a kisebbségekkel kapcsolatban inkább hallgatni szokás, mert az a probléma, amely nem kerül szóba, nincs is. Nagyon szeretném, ha elindulna róla a közbeszéd. Szóval: legyen buzizás, legyen reakció, legyen valami, bármi!
– Ehhez képes a Viharsarok limitált forgalmazást kap. Az a szóbeszéd járta, hogy sokáig egy forgalmazó sem akarta bevállalni. Arról nem is beszélve, hogy a világforgalmazó viszont nagyon sok régióba eladta. Még Észak-Amerikában is lesz a mozikban.
– Igen, több magyar forgalmazó visszautasította, de nem tudjuk, miért. A Cirko végül bevállalta, hisz benne. Vannak olyan mozik is, ahol nem hajlandók vetíteni, így lesznek olyan magyarországi városok, ahol nem lesz látható a film.
