Maga a bátor mondat úgy hangzik: a világ legtúlértékeltebb sorozata. Zavaros, rejtélyeskedő, belegabalyodó.
Igen, hideglelős, de könnyű hideget leletni a nézővel, ha hulla fejűnek maszkírozott FBI-ügynökök furcsán mosolyognak maguk elé, és állandóan a meggyes pitéről meg a kávéról beszélnek, ha folyton ez a feszült zene szól, a mozgások kimértek, és fogalmunk sincs, miért öltöznek a nyolcvanas évek legvégén játszódó történetben fiatal lányok ötvenes évekbeli stílusban. Vagy ha van fogalmunk, az még rosszabb: mert eredetileg Marylin Monroe-ról szólt volna David Lynch filmje, de nem kapta meg a jogokat. És? Nem tudott átállni közben? Egy monomániás tébolyult tévéjét nézzük?
Bizonyos mértékig kétségtelenül. Csupa furcsa utalás, a legtöbbet észre sem vesszük, játék a nevekkel, tisztelet Hitchcocknak, meg is érdemli, mégis neki tartozik a legtöbbel a Twin Peaks, a nyomasztási trükkök legnagyobb hányadát, különös tekintettel a zenei nyomasztásra, onnét tanulta David Lynch.
És ott vannak a csodás, sehová sem vezető szálak. Először játszik együtt Richard Beymer és Russ Tamblyn. Illetve másodszor. A West Side Storyban ők voltak Tony és Riff. Van ennek jelentősége abból a szempontból, hogy ki ölte meg Laura Palmert? Nyilván nincs. A néző viszont, ha felismeri őket, elfeledett ismerősöket lát a városban. Mikor utoljára találkoztunk, nyitott bicska volt a kezetekben.
Túlértékelt? Ki által? Mert az elmúlt huszonöt évben mégis Twin Peaks-utódokat láttunk. X-aktákat, a Burát, a Lostot, a True Detectiveet. Ilyenre változtak a sorozatok. Már nem a történet a lényeg, hogy Columbónak sikerül-e kiderítenie a gazdagról, hogy gyilkos, hanem a világ általános állapota. Megy minden a maga útján, laposan és kedélyesen, biztonságosan és eseménytelenül, de az ablak függönyét egy félszemű nő rángatja. Aki esetleg a feleségünk. Véletlenül benne marad a díszletező tükörképe az egyik snittben. Legközelebb már szereplő lesz belőle. Túl gyorsan nézünk fel az íróasztalunknál a számítógépből. Még látjuk a vigyorgó ördögpofát, amint eltűnik az ajtó mögött.
Luther Márton ilyen esetben a tintatartóját kapta fel, és hozzávágta a patáshoz. Mi már nem is csodálkozunk. Megtanultuk a Twin Peaksből, hogy a világ nem az, aminek látszik. Vagy, ami még rosszabb: pont az, aminek látszik.
A sorozat hétköznap késő esténként az M1-en látható.
Twin Peaks – M1
