|
2007-ben Bush elnök nyújtotta át Harper Leenek a legmagasabb civilnek adható kitüntetést
Larry Downing / Reuters |
Az sem egyértelmű, hogy minek tekintsük az új művet. Bár feltűnnek benne a Feketerigó húsz évvel idősebb szereplői, a Menj, állíts őrt! mégsem szigorúan vett folytatás. Balázs Éva is inkább önálló regénynek tekinti. Ezzel próbálta megnyugtatni a tavaly év végén magyarul is megjelent regény első itthoni olvasóit: néhányan ugyanis utánaszámoltak az eltelt éveknek, és szóvá tették a kiadónál, hogy sok helyen nem illeszkedett pontosan a két mű.
– Ottlik Budájához hasonlít a legjobban: mind a kidolgozás, mind a két mű egymáshoz való viszonyának szempontjából – magyarázza Takács Ferenc irodalomtörténész. Kritikus szemmel nézve ugyanis az új könyv sokkal inkább tűnik vázlatnak, mellékterméknek, a későbbi klasszikus regény első, nyers változatának. Úgy tudni, hogy amikor a kézirattal felkereste a kiadót, akkor a szerkesztő tanácsolta, hogy mi lenne, ha ezt az igen erős történetet nem a felnőttek szemszögéből mesélné el. Egy gyermek tekintete ugyanis sokkal intenzívebbé tenné az elbeszélést. Balázs Éva szerint nemcsak az esztétikai kifogások, de az ötvenes évek politikai helyzete is kényessé tette egy a polgárjogi harcokkal foglalkozó regény megjelentetését.
Takács számára ez a történet inkább az erőskezű és biztos ízlésű szerkesztőkről szól, akik döntő módon voltak képesek beleszólni egy-egy remekmű keletkezésének történetébe. Ahogy például az Úton is egészen más az eredeti tekerccsel összevetve, amit szintén nemrég adtak ki. A mai könyvkiadás legfájóbb hiánya, hogy efféle szerkesztők már nem vagy alig léteznek, egészen más irányba mozognak a mai trendek, amikor egy gyengébb ötletből is trilógiát kényszerítenek ki az üzleti szempontok.
Legyen bármilyen is az új Lee-regény, a siker káprázatos: a HarperCollins kiadó történetének ez lett a leggyorsabban fogyó könyve, hiszen az első héten 1,1 millió példány kelt el belőle Kanadában és Amerikában. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a nyáron megjelent könyv a tavalyi év eladásait összegző amerikai bestsellerlista élén landolt a maga 1,6 millió eladott példányával, megelőzve Jeff Kinney sorozatának friss kötetét (Egy ropi naplója) és az ott csak mamapornónak becézett új E. L. James-regényt, a Grey-t, amely A szürke ötven árnyalatáról húz le még egy bőrt.
– Soha jobbkor nem kerülhetett elő a kézirat, mint most, hiszen a regény meglepően aktuális mondanivalót hordoz – villantja fel a népszerűség lehetséges okait Balázs Éva. A regény címe bibliai idézet, és a folytatása igen intő: annyi minden történik most a világban, hogy őrszemet kell állítani, és amit lát, azt rögzítenie kell. A Geo-pen kiadó a Feketerigó új fordításával és kiadásával tette még emlékezetesebbé az új regény magyar megjelenését. Pordán Ferenc verziója a hatvanas években készült Máthé Elek-fordítást adja át a múltnak: nyelvileg frissebb, és az internetnek hála pontosabb is. A régi rajongókat talán az lepheti meg leginkább, hogy a műfordítás új trendjei szerint a beceneveket is magyarosították, így a főszereplő kislány nem Scout többé, hanem Fürkész. S bár még nem telt el sok idő a magyar megjelenés óta, az már látszik: nálunk nem keltett még akkora várakozást a könyv, ugyanakkor mindkettő egyenletes fogyást produkált. Köszönhetően a netes világot izgalomban tartó híreknek, a számos olvasónaplónak vagy a könyv tanítását elősegítő instrukcióknak, a könyv köré szerveződő „civil" hátországnak.
– Modern, tisztességesen megírt próza, még távol a kísérletezéstől. Egyszerre beszél a tradíciókról és a faji feszültségekről és arról a Délről, amelynek egy része még mindig magán érzi a polgárháború vereségét – mondja Takács. A mű mélyén ott vibrálnak a veszteségből fakadó lelki torzulások, és megannyi szorongó, groteszk figura tűnik fel a lapjain.
Mint ahogy Stoner sem az amerikai álom megtestesítője. A déli Texas sodródó, passzív hőse ő is, ám úgy tűnik, valamiért most erre van szüksége a világnak. A csillogó és önmagát megvalósító Gatsby ellentétére. John Willams regénye 1965-ben jelent meg először, mindössze kétezer példányban, ami amerikai viszonylatban kábé a magyar verseskötetek hazai példányszámával jelent egy szintet. S bár ő maga is tudta, mint egykor Stendhal a Vörös és fekete kapcsán, hogy remekművet alkotott, a könyv mégis elsikkadt. Ellopta előle a show-t az új Le Carré-kémregény és Saul Bellow Herzogja.
– Nyolc évvel vagyunk az Úton megjelenése után, a beat és a rock nagy korszakában, amikor az ilyen befelé fordulós, elmélyedést kívánó regénynek nem teremhetett túl sok babér – meséli Tönkő Vera, a Stoner magyar kiadásának szerkesztője. Majdnem ötvenévnyi csend szakadt tehát Williams regényére, s bár 2006-ban akadt egy próbálkozás az újrafelfedezésre, ez is elhalt. Pár éve viszont egy holland kiadó döntött úgy, hogy kiadja, és a siker egészen elképesztő volt: 150 ezer példányban kelt el, és három hónapig vezette a helyi sikerlistákat, csak Dan Brown volt képes letaszítani a trónról. A második löketet Anna Gavalda francia fordítása adta meg, aki sikerre vitte a könyvet Franciaországban is, és innen már nem volt megállás. A könyv Európa-szerte bestseller lett, és ez végül visszahatott az amerikai könyvkiadásra is. 2000 és 2012 között mintegy ötezer példányban kelt el a mű, a 2013-as felfedezésekor ez a szám felugrott 164 ezerre. Ráadásul minden író és kritikus erről beszélt, olyannyira, hogy végül ellenmozgalom jött létre: legyen egy hely, ahol nem csak erről van szó. Hozzánk tavaly ősszel érkezett el a regény a Park Kiadó gondozásában, és már a harmadik utánnyomásnál tart.
– Az amerikai Rubin Szilárd. A '63-ban megjelent Csirkejátékról is tudtunk itthon, de végül a pár évvel ezelőtti német kiadás indította el az igazi siker útján – állítja fel a párhuzamot Sárközy Bence, a Libri kiadói csoport igazgatója. A németek XX. századi klasszikusként adták ki, s így már könnyű volt további 10-15 országba eladni, a népszerűség pedig visszahatott a magyar recepcióra is. Ráadásul mindketten úgy haltak meg, hogy az átütő sikert nem érhették meg.
Willams és Lee példája is mutatja, hogy igazán azt a könyvet lehet jól eladni, amelyiknek története van. Amelyik már azelőtt megfogja az olvasót, hogy belelapozott volna a könyvbe. Az elektronikus könyvek térnyerése (Amerikában már a piac húsz százalékát teszik ki, bár ez tavaly a kifestőkönyvek miatt három százalékot visszaesett) újabb esélyt adhat a régi könyveknek. A papíralapú kiadók, bár igyekeznek piacon tartani a klasszikus és bevett szerzőiket, alapvetően az újdonságra koncentrálnak, mint ahogy a boltok is csak egy megszabott ideig hagyják a polcokon a friss könyveket. Az elektronikus boltok viszont ezerszámra kínálnak fel címeket a vásárlóknak, így minimális kockázattal állíthatják új fókuszba a korábbi műveket. Hiszen mitől lenne rosszabb egy '75-ös bestseller a maiaknál, teszi fel a kérdést Sárközy.
– A csend nem csupán a mítoszteremtés legfontosabb eleme, de stilisztikai és esztétikai szempontból sem utolsó – magyarázza Tönkő Vera, hogy egyes műveknek miért tehet jót akár fél évszázados hallgatás. Vannak szerzők, akik már ennek fényében, tudatosan építik fel magukat és az életművüket. Az amerikai Donna Tartt például 10-15 évenként jelentkezik új regénnyel. Legutóbbi műve, a 2014-ben megjelent Aranypinty Pulitzer-díjas lett és az év könyvének is megválasztották (magyarul idén ősszel vehetjük majd kézbe). Ez a stratégia manapság különösen érdekes, hiszen ma már a könyvkiadásban is nagyon felgyorsult a világ: egy sikeres mű szerzőjétől már egy éven belül új művet szeretne a kiadója. Az olvasók ugyanis túl gyorsan felejtenek. Vagy mégse?
