A világ leghíresebb neurotikusa – szinte nincs olyan ember, aki nem vágja rá rögtön erre a jellemzésre: Woody Allen, forgatókönyvíró, filmrendező, színész és amatőr klarinétos. A New York-i művész termékeny karrierjéről is ismert: első mozifilmjét 1966-ban mutatta be, 1971 óta pedig szinte minden évben készít egy újabbat. Az idén Cannes-ban debütált Abszurd alakkal negyvenöt nagyjátékfilmnél áll az életmű.
Egy biztos: Woody Allenre bizton lehet számítani. Beüthet a gazdasági válság, történhet természeti katasztrófa, ő minden esztendőben rendületlenül elénk teszi aktuális művét. Bevallása szerint kényszeres filmes, a mozgóképes történetmesélés számára terápia. Hiába töltötte be a nyolcvanadik életévét december 1-jén, évekre előre elrendezte, hogy az adott produkciója elindulhasson.
 |
| Fotó: Benoit Tessier / Reuters |
Allen és számos filmbeli alteregója ironikus és szarkasztikus szűrőn keresztül látja a világot. Az élet mindig is fájdalmas, rémálomszerű tapasztalat, a túlélés eszköze pedig az önámítás, önmagunk becsapása, azaz, leegyszerűsítve, csak a bolondok lehetnek boldogok. Mintha csak összeeresztették volna Sigmund Freud és Eugene O'Neill műveit. Allen-mozija ennek megfelelően egy klasszikus színműre, leginkább egy kamaradrámára emlékeztet, amelyben a konfliktus a félreértések sorozatából fakad. Ez legtöbbször humorban végződik, bár az ínyencek szerint épp az életmű sötétebb darabjai a leginkább emlékezetesek és időállóak: a Férjek és feleségek vagy éppen a Bűnök és vétkek.
