Sok-sok más fellépőn kívül persze, akik akkoriban nyugati rádiók recsegősen fogható éjjeli adásaiból próbálták naprakészen követni a világtrendet. Nem koncertpódium, hanem étterem volt a Savoy, de ez a kettő akkoriban természetes módon kapcsolódott egybe. Egy 1959-es útikalauz így jellemzi: „I. oszt. étterem. Menürendszer. Este zenés műsor, tánc nincs. Nyitva: 10-22 óráig. Szalon: éjszakai szórakozóhely. Jazz trió, tánc. Nyitva 22-05 óráig."
1963-ban modernizálták, átalakították eszpresszó-étteremmé. De a zene maradt, és megőrzött valamit dzsesszes arculatából még akkor is, amikor a beat és a pop már átvette az uralmat a könnyűzenében. A hetvenes években rendszeres énekes fellépője volt a bárnak Máté Péter, Mátray Zsuzsa, Szécsi Pál, Rózsahegyi Marika, Megyeri Marika, Tátrai Mariann, később többek közt Kósa Zsuzsa, Rácz Kati, Szulák Andrea.
No és a tánckar? Hogy kik táncoltak akkoriban a Savoyban, arról Juszt Judit mesélt kérésünkre, aki a hetvenes évek elején mint műsorvezető, énekes, táncos művész lépett fel az oktogoni bárban néhány évig, mielőtt Vogel Eric, a híres díszlet- és jelmeztervező felesége lett. Itt táncolt akkoriban Tuboly Katalin, Váradi Éva, Raffinger Éva, Fehérvári Edit, Kurucz Marika, Turi Anna. Közülük többen az Operettszínház vagy a Thália művészei voltak, akik az ottani előadások befejeztével jöttek át folytatni a munkát.
Olyan koreográfusok dolgoztak velük, mint Szegő Tamás, Gáll György vagy rendezőként Barna István, Kalmár Tibor. A műsort mindig tanácsi zsűri bírálta el, csak így kerülhetett színpadra. Sztriptíz is belefért, de szolidan, csillaggal, tollal, neccharisnyával takarva a legintimebb testtájakat.
Külsőre majdnem minden olyan volt, mint Bécsben vagy Párizsban. A neccharisnyákat tényleg Bécsből hozták, a drága szemfesték helyett azonban akkor még többnyire Bagarol cipőpasztát használtak, a Chanel és Dior illatszerek utánzatait pedig Becski bácsi, egy régi világból ittmaradt drogista készítette és árulta nyakba akasztható táskájából a lányoknak, meséli Juszt Judit.
Emlékeiben az akkor Szakáll Mihály vezetésével működő Savoy kicsi, de baráti hangulatú helyként maradt meg, a tánctér közepén egy oszloppal, amit mindig bele kellett komponálni a koreográfiába.
Műsor után nem ért véget az éj. Gyakran ottragadtak a művészek és a vendégek hajnalig, hallgatni például Máté Péter örömmuzsikáját, akkor születő, legújabb dalait, melyeknek a hatását az énekes rajtuk mérte le. A vendégek közt orvosok, ügyvédek, kereskedők, színészek ültek. Az első számú törzsvendég a „Pipás"-ként emlegetett dr. Bölönyi Ferenc volt, egy szívspecialista orvos, aki minden este eljött. Alighanem ő ihlette Sándor Pál Ripacsok című filmjében a Major Tamás által alakított idegklinikai főorvost.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján csak a nagykörúton hatvannégy élőzenés vendéglátóhely működött, közülük az egyik volt a revüműsort is kínáló Savoy. Aztán eltűnt majdnem minden. Sándor Pál mozija még éppen ennek a világnak az alkonya előtt készült. Ahogy ez a felvétel is, amelyet 1982 forró nyarán fotózott Bánhalmi János kollégánk, magát is megörökítve a táncosnők öltözőjében.
Néhány évvel ezután a Savoy talponálló étkezdévé vált, egyike lett azoknak a helyeknek, ahol először lehetett hamburgert és Carpigiani fagyit kapni. Aztán 1990-ben átvette a helyet az ország első Burger Kingje, és a Savoy eltűnt Budapestről. Szokás megemlíteni, hogy Lakner László Város című freskója – amely az 1963-as átalakítás óta díszítette a falat – ma is ott lapul az új burkolat alatt. Talán megvan még a régi oszlop is, amit a táncosoknak folyton kerülgetni kellett.
