galéria megtekintése

Annál intimebb nincs, mikor ismerjük a szomszéd neszeit

1 komment


Urbán Csilla

Ha már a legapróbb hangból is tudjuk, ki csattog fel a lépcsőn, melyik szomszéd neszez a gangon, hányadik emeleten csattant egy lakás ajtaja, akkor valószínűleg már jó ideje egy a legkülönbözőbb figuráknak otthont adó bérházban élünk. És ha mindenki egyszerre zajong, akkor az már olyan, mint egy koncert. Szinte mint a Soharózáé. Persze a 2008-ban alakult 25 tagú kísérleti vegyeskórus Közös képviselet című bérházkoncertjének zenei anyaga rendkívül sokféle: sanzon, bolgár népdal, szankszrit mantra, a lakógyűlést egy vallásos szertartással párhuzamba állító kántálás, régi pártlapból, kortárs versekből és a Wikipédiáról szedett szövegekkel keverve.

A Soharóza próbál a Paloma művészudvarban
Facebook

A koncertszínház szereplői tipikus bérházi figurák, de az előadás mögött nem kell egybefüggő történetet keresni, inkább történettöredékeket, amelyek arról szólnak, hogy az olyan, mindenki által azonnal beazonosítható és így ismert karakterek, mint a "főállású" fiatal anyuka, a házsártos idős néni vagy az ideig óráig a városban tartózkodó külföldi hipszter milyen frusztrációk, sérelmek, vágyak mentén élik az életüket egy többé-kevésbé együttműködő, de mindenképpen együtt élő közösségben. A történetnél sokkal fontosabb az élmény- és a hangulatteremtés, ami miatt nem is olyan hosszú idő után a néző úgy érzi, ő is tagja a közösségnek, mert ő is ilyen.

 

Ez nem jöhetne létre a különleges környezet nélkül, és ami igazán izgalmassá teszi a produkciót, az a térfelhasználás. A koncert maga is egy bérházban, a nemrég felújított, designer boltoknak helyt adó térként és lakóházként is funkcionáló, Kossuth utcai Paloma művészudvarban játszódik. (A Soharóza egyébként énekelt már barlangban, erőműben, törökfürdőben, utcai flashmobon.) Ez az előadás egy ilyen térben működik igazán, a helyszín nemcsak díszlet, hanem maga is egy mindennaposan használt tér.

A 19. században kifejlődött bérház mint városi lakóforma várostörténetileg, építészetileg és a városi életformát tekintve rengeteg jelentést és képet bevonz, amelyek közül talán a legfontosabb a különböző társadalmi státuszú lakók vegyes közössége, ahol elkerülhetetlenek a konfliktusok, az egymással való érintkezés, mások szokásainak akaratlan ismerete, ami nagy fokú intimitást is jelent. Az előadás nemcsak különleges ponttá teszi egy órára az adott bérházat, de a koncertet mint művészeti élményt is a városlakó mindennapi tapasztalatává teszi. Így nemcsak felhívja a figyelmet arra, hogyan működik egy lakóközösség, hanem a zenei játék során a közönséget is aktívan beköti: részben azonosulhatnak a figurákkal, részben saját magukon keresztül új karaktereket is képzelhetnek az előadásba. Kívülállónak itt nemigen lehet maradni: ha valaki nézőként nem az udvar közepén ácsorog, hanem az oszlopok alatt a szélén ücsörög, kívülállóságával mégis a közösség része - mint egy rendes lakóközösségben.

A közösségiség jellemzi magát a Soharóza kóruséneklését is, amikor is a különböző, az udvar, a falak és a lépcsők által tagolt tér szögleteiből esetleges módon vagy szándékosan kiszűrődő vagy felharsanó hangok-zajok, nevetések-ének a teret betöltve összeállnak. Mindehhez nagyon jól illik az ebben a térben jól meg is valósíható circle song, amely egy olyan, ősi, törzsi kultúrákra jellemző énekforma, ahol a kört formáló énekesek (itt a gangon körben állók) egy alapvető, egyszerű motívumot adnak tovább, variálva passzolgatnak egymásnak. Ez a közösségi éneklési mód lefedi a számunkra is ismerős lakóközösség mindennapi gyakorlatait is: amikor teremtünk, megosztunk, alakítunk, alkalmazkodunk, egymásra figyelünk, eltérünk, kiállunk, hallgatunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.