„Éveken keresztül mindig elérhető volt, úgy látszik, csak engem érdekelt nagyon sokáig ez a film” – emlékezik vissza az akkor még Bronxban élő Romero. Aztán egyszer csak megjelent a konkurencia: egy brooklyni fickó is elkezdte rendszeresen kikölcsönözni a filmet. Mivel bosszantó volt, hogy nem áll mindig rendelkezésre a kópia, Romero utánajárt, ki a másik rajongó: ekkor ismerkedett meg a fiatal Martin Scorsesével.
|
Ha mondanivalója lesz a világról, csak elő kell vennie a zombikat
Eduardo Munoz / Reuters |
A maffiafilmek királya később felújíttatta a többi közt a Hoffmann meséit is, de Romero állítja: a mű nem teljes, mindig beugrik neki egy ária, amelynek már nyoma sincs. Mindazonáltal ez a film győzte meg mindkét filmest arról, hogy ők is képesek lesznek mozgóképekkel történetet mesélni – egyszerű gyönyörűséggel megkomponálva. Ahogy Romero fogalmaz, ha a Jurassic Parkon nőtt volna fel, soha nem lett volna belőle rendező. Elvégre ki akar az óriási dinók után bármit is mondani még erről a világról?
Bármennyire bizarr is elismerni, de a pénzhiány kényszerítette George A. Romerót a mítoszteremtésre. A hatvanas évek elejétől kezdve reklámfilmeken dolgozott (különösen a sörreklámok terén volt sikeres), és sikerült összehoznia tízezer dollárt, hogy saját eszközöket vásároljon, és producerként nekivághasson az első nagyjátékfilmjének, az 1968-as Az élőhalottak éjszakájának. Noha Romero mindig is kedvelte a fantasy és a horror műfaját, eleinte ő is „normális” műben gondolkodott. Írt is egy remek forgatókönyvet, egy coming of age sztorit: két tini drámáját, amint épp rájönnek, miről is szól az élet. „Senkit sem érdekelt” – húzza alá Romero. Hozzátéve: akkor aztán rájött, hogy a cél az eladhatóság!
Valahol mélyen hatással volt rá a Legenda vagyok című Richard Matheson-regény (melyből eddig csak pocsék filmek készültek), amelyben vámpírok veszik át a hatalmat a Földön. De ő még ennél is hátborzongatóbb kiindulópontot keresett: egy zárt embercsoportot, amelynek tagjai észre sem veszik, hogy a világ körülöttük megváltozott. A kommunikációképtelenség volt a lényeg, és nem a faji üzenet, ahogy Romero szerint sokaknak lejött Az élőhalottak éjszakájából.
A főszereplő, Duane Jones a legjobb színész volt a szerepre: nem azért választották, mert fekete, és jól mutat, hogy a fehér zombik fel akarják őt falni. Illetve nem is azért lövik le később, mert fekete, hanem mert zombinak nézik
– érvel Romero saját műveinek mítosza ellen. Amikor John A. Russóval a forgatókönyvet írták, sosem gondolkoztak a bőrszínről. Az iróniát ennél azért sokkal egyetemesebbnek szánták: eljön a világvége, és az emberek üres fecsegéssel múlatják az időt, mert képtelenek megérteni egymást vagy együttműködni.
Mindazonáltal az 1968-as Az élőhalottak éjszakája így vagy úgy, de a filmtörténet része lett, még a kongresszusi könyvtárban is tartanak belőle példányokat, a kritika pedig minden idők egyik legfontosabb mozgóképének tartja. Persze nem volt ez mindig így. A közelmúltban elhunyt amerikai kritikusisten, Roger Ebert írt annak idején egy több mint elmarasztaló cikket Az élőhalottak éjszakájáról.
A cikk szerint a kritikus egy gyerekeknek szóló matiné-előadásra ült be, és a lurkók fel és alá rohangáltak a sokktól. Romero viszont nem érti, hogy a kritikus mi az ördögért ment el pont egy ilyen vetítésre. Mindenesetre a cikket átvette a Reader’s Digest, és a film egyszer csak sokak szemében negatív jelenséggé változott.
Romero nem tagadja, hogy az eset nagy szerepet játszott abban, hogy végül létrejött az MPAA, azaz az amerikai korhatár-besorolás intézménye és rendszere.
Persze később Eberttel kibékültek, sőt barátok lettek. Olyannyira, hogy nem egy fesztiválon a kritikus vezette fel Romero műveit.
A mozi pedig mindent egybevéve siker lett, és megteremtette a zombifilmek műfaját. Míg eleinte a saját pénzét kockáztató Romero még amiatt aggódott, hogyan fogja kifizetni a cégeket és a stábot, a befektetett 140 ezer dollár végül egy év alatt 700 ezret hozott a konyhára.
|
Nem akarta, hogy beskatulyázzák
Mario Anzuoni / Reuters |
„Azóta sem kerestem ennyit egy filmen sem” – vallja be nevetve George A. Romero. Akkoriban, függetlenként, még lehetséges volt „vásznat” (azaz vetítőhelyet) szerezniük, ma már csak a „nagyfiúknak” jut levegő. Ezért szép lassan eltűntek a kis cégek és ezáltal az egyéni alkotások is a palettáról. De annak idején még számos indie alkotó tette le a névjegyét Romeróé mellé: John Carpenter, Wes Craven, Sean Cunningham vagy David Cronenberg. Akkoriban a horror volt a művészeti szabadság mozgóképes formája. És meg is lehetett élni belőle.
De Romero tudta: ha azonnal készítene még egy zombifilmet, beskatulyáznák. Tíz év kellett, hogy elteljen, míg visszatért az élőhalottakhoz, egyebek közt azért is, mert akkor még rajta kívül senki sem látott fantáziát a témában. Sokáig ő maga sem. A dilemmája az volt, hogyan lehet az első filmen úgy túllépni, hogy továbbra is legyen mögöttes tartalma a folytatásnak. Aztán amikor Romero meghallotta, hogy Pennsylvania államban felépítették az első klasszikus bevásárlóközpontot, azonnal odarohant. Egy templomot látott, mely a fogyasztást emelte piedesztálra.
Ekkor jött az ötlet: a folytatásban, a Holtak hajnalában (1978) az emberek ebben a földi paradicsomban fognak bennrekedni. A mítoszrombolást pedig itt is folytatja Romero, bár
azt súlyos hülyeségnek tartja, hogy az élőhalottakban néhány elemző a szovjet és egyéb hidegháborús fenyegetést vélte manifesztálódni.
De vissza a múltba. A film létrejöttéhez persze kellett a sors is: két héttel a bevásárló-központi látogatás után hívta fel a filmest Dario Argento, aki bemutatkozott, és közölte: ha volna esetleg ötlete még egy zombifilmre, akkor neki a kezében van a pénz hozzá. Így Romero elutazott Rómába, és megírta a forgatókönyvet. E munka során, a végtelen hosszú olasz vacsorák és borozások alatt, jött rá arra a tanulságra, hogy ha ezentúl mondanivalója lesz a világról, csak elő kell vennie a zombikat, és máris dől a pénz.
Azért gyorsan hozzáteszi: persze csak viccelt. De tény, ami tény, Romero eddig hat zombifilmet készített, bár állítása szerint többet biztosan nem fog.
Úgy véli, kis költségvetéssel ma már nem lehet dolgozni. Hollywood szerint csak 400 millió dollárból lehet már zombikat kreálni, és ezzel Brad Pitt és a filmje, a Budapesten is forgatott Z világháború tönkretette a műfajt.
Romero visszavonult a képregények világba, ott még megvan számára a szabad alkotás lehetősége.
Mi van azzal a filmtervvel, amelyet Romero egyik fia rendezne, és zombik megszületéséről rántaná le a leplet? – tesszük fel neki a kérdést. Mint kiderül, erre semmilyen engedélyt nem kért a fiú, és Romero szerint ez egy „baromság”, mivel nem az a lényeg, hogy mitől alakulnak ki a zombik, hanem hogy milyen hatással vannak a világra. De ha már mindenképpen mondani kell valamit: „Isten megváltoztatta a játékszabályokat” – húzza alá mosolyogva Romero, aki elismeri, hogy élete legnagyobb baklövése az volt, amikor a zombikat mint brandet nem védette le.
„Ma már milliomos lennék, de ezzel pont a műveim szellemiségével mennék szembe”
– magyarázza a rendező. Mondanunk sem kell, a tévében manapság igen népszerű The Walkig Dead című sorozatnak sem a rajongója. (Sőt kifejezetten kéri, hogy erről írván ne idézzük őt pontosan.) Ha pedig már a témánál vagyunk, muszáj megkérdezni: mit szól Romero ahhoz az „istentelen” tetthez, hogy Zack Snyder remake-et készített a Holtak hajnalából.
|
A Romero-filmek előtt tisztelgő Zombie Pride Day 2009-ban Madridban Barack Obama amerikai elnök hasonmásával. Milliomos lehetne
Eduardo Munoz / Reuters |
Persze a mester érti a viccet, pikírt barátsággal megjegyzi: Zack jó rendező, és annak a filmnek az első tizenöt-húsz perce eléggé menő. De aztán… Az eredeti, 1978-as változat pontosan a fogyasztói társadalomról szólt. A remake viszont nem tudja felmutatni a létezésnek ezt az indokát, vagy bármi mást. Persze van ebben a verzióban is bevásárlóközpont, de ahogy a filmes fogalmaz, fogalma sincs, valójában miről szól. Amúgy nem haragszik senkire, csak épp felesleges műnek tartja. Mint a manapság Hollywoodban készülő filmek legtöbbjét.
