– A színházra nevelés szempontjából ideális életkorban az általános iskolások vannak, hiszen az oktatás ezen szintje kötelező mindenkinek – mondta az origós Kovács Bálint, aki hozzátette: egy kacsalábon forgó turulmadár 30 millió forintra rúgó költségéből végigturnézható lenne az ország.
A sztárság kérdése kapcsán a Revizor munkatársa, Puskás Panni, aki a Bajor Gizi Színészmúzeumban is dolgozik, arról beszélt, rengeteg idős ember nosztalgiázik a kiállításaikon: „régen voltak nagy színészek, ma már nincsenek”. Később kiderül, nem járnak színházba, a tévéből pedig nem ismerhetik meg 2014 Tolnay Kláriját. A kritikus szerint például Szandtner Anna van olyan jó színésznő, mint Tolnay volt.
Nemcsak a tévéjátékok elenyésző száma miatt nem ismertek országosan a színészek, hanem mert a hőssztárkultusz is átalakult. A magyar filmekben hiába játszanak, még a legjobb alkotásoknak is alig van nézőjük, teszi hozzá Kovács Bálint. A kiugrási lehetőséget még leginkább a kereskedelmi televíziók adják, a napi szappanoperákba viszont inkább celebek kerülnek. Talán a tehetségkutatók zsűrije lehet némi reklámfelület színháznak is.
Dicsérendő néhány nívósabb tévésorozat, példaként a Terápia, a Társas játék és a Hacktion, de ez sem hoz olyan népszerűséget, mint Tolnayék idejében. A dramaturg Radnai Annamária, aki pár évig szövegírója volt az egyik tévés sorozatnak, azt mondta, nem ízlés mentén, hanem a gyártási technika alapján válogatják ide a színészeket. Egy színházi társulat tagja képtelen részt venni a napi gyártásban, maximum vendégként szerepelhet. A fiatal művészek azt tapasztalják, jó marketingesnek is kell lenniük ahhoz, hogy ismertté váljanak, erre jó terep lehet a közösségi média, bár tartós ismertséget ez sem ad.
A legnagyobb vitát az a felvetés keltette: kell-e nyíltan politizáló előadás a színpadra. Szóba került az a nagy vihart kavaró kampányszínházas cikk, amely a „kormányellenes” előadásokat sorolta. A Heti Válasz munkatársa, Kézdi Beáta elmondta, ő inkább azokat a produkciókat preferálja, amelyek az emberről vagy adott problémákról elemeltebben szólnak, amelyhez nem feltétlenül szükséges ismerni a napi híreket. Sokallja a színpadon látható vak komondorokat, beazonosítható színházi vagy politikai szereplőket. Kovács Bálint szerint a politika a színpadon ugyanaz, mint bármelyik más jelkép.
A vak komondor semmivel sem különbözik attól, mint amikor apagyilkos látható a színpadon: eszköz, forma, gondolatiság. Radnai szerint megannyi klasszikus, rendszerkritikus darabot nyilvánvalóan nem azok a színházak vesznek elő, amelyek be akarnak nyalni egy adott kormánynak. Ilyen darab például A revizor, de a Rokonok vagy a Hamlet sem alkalmas reményteli dolgok bemutatására. Ízlésről lehet vitatkozni, de erkölcsről nem, Bodó Viktor rendezésében A revizor és az abban szereplő vak komondor nem a családon belüli erőszakra akar rávilágítani, hanem a következmények nélküli ország metaforája, ahol Btk.-ba ütköző cselekedet után is bárki polgármester maradhat.
