Johnson távozásával sokan temették az AC/DC-t. Szakírók is azt üzenték Angus Young szólógitárosnak, hogy nézzen végre
a tükörbe. Hatvanegy évesen ne rohangáljon már iskolásfiú-uniformisban a színpadon, bármennyire buknak a maskarára a rajongók. Figyelmeztető jelekből Angus amúgy is kapott eleget. Két évvel idősebb bátyja, Malcolm demenciában szenved, 2014 tavaszán vissza kellett vonulnia. Tavaly Phil Rudd esett ki, miután az Új-Zélandon élő dobosnak – gyilkosságra való felbujtás és kábítószer-birtoklás miatt – komolyan meggyűlt a baja a rendőrséggel, s vádat emeltek ellene.
Szünetről, pláne visszavonulásról Angus hallani sem akart. Malcolm helyett ritmusgitárosnak az unokaöccsüket, Stevie Youngot szerződtette. Rudd székébe Chris Slade-et ültette, aki az 1990-es évek elején már volt az AC/DC tagja, vele koncerteztek 1991 augusztusában a Népstadionban. S pótolták Johnsont is, méghozzá egy igazán jól csengő névvel. Axl Rose-zal, a Guns ’N Roses frontemberével. Miután vagy tucatnyi jelöltet meghallgattak, főleg AC/DC-számokat játszó, az igazi előtt tisztelgő együttesek frontembereit hívták el magukhoz. Állítólag kipróbálták Steven Tylert, a szintén több mint négy évtizede a rockvilágban nyomuló Aerosmith arcát és hangját is.
Rose érkezése ugyanúgy megosztja a rajongókat, ahogy 1980-ban Johnson leigazolása. Az új fiú bemutatkozása bizarra sikerült május 7-én: a magát ifjúkora óta AC/DC-rajongónak valló Rose lábtörése miatt egy trónszerű ülőalkalmatosságról énekelte végig a lisszaboni show-t. A portugál fővárosban rendezett európai nyitóbuli látogatói szerint Rose hangilag jól telkesített, bár Roger Daltrey, a néhai legendás brit rockformáció, a Who frontembere – és Johnson barátja – karaokénak minősítette a produkciót.
Malőrök anno Johnsonnal is történtek. Előfordult, hogy belezavarodott a szövegbe, vagy ugyanazt a szöveget énekelte, miközben társai már egy másik dalt játszottak. Mégis van különbség a két újrakezdés között. Harminchat évvel ezelőtt talán minden idők legjobb albumával, a Scott emléke előtt tisztelgő Back In Blackkel vágott neki az AC/DC egy másik korszaknak. Johnson szövegíróként is az együttes kreatív tagjának számított, Rose egyelőre csak a hangját adja. Ráadásul a Johnson-érában született utolsó lemez, a Rock or Bust turnéjához szegődött el. Ez utóbbi címadó számával a most 68 éves Johnson lényegében saját sorsát is előrevetítette. Rock vagy bukás. Nincs más választás.
Az 1973-as megalakulása óta több mint 200 millió albumot eladó AC/DC története leginkább egy görög drámához hasonlítható. Van benne halál, erőszak, árulás, szakítás, családon belüli kíméletlen leszámolás. A „banda eszének és motorjának” tartott Malcolm Young senkit sem kímélt, ha úgy látta, az illető veszélyezteti a vállalkozást. Lehetett bulizni és csajozni, inni és szívni, de a legfontosabbnak a fegyelmet tartotta. Ha valaki azt megsértette, repült. Így történt 1983-ban, amikor Ruddot tette az utcára, de a szakítás előtt állítólag a korábbi két jó barát össze is verekedett.
Az AC/DC nem az egyetlen „nagy öreg”, nem az egyetlen formáció, amelynek tagjai túl a hatvanon is nyakig merülnek a rockiparba, és stadionokat töltenek meg. A Rolling Stones, az Aerosmith, az Iron Maiden mellett ott van a Van Halen is. Az amerikai hardrock-banda szintén több tagcserén ment keresztül, a rajongók szinte ölre mennek, hogy ki (volt) a jobb frontember: ez eredeti és 2007-ben visszatért David Lee Roth vagy Sammy Hagar. A zenekart ez kevéssé foglalkoztatja, az ő szintjükön más számít(ott). A koncertbevétel. Amikor Rothtal 2007-ben ismét turnéra indultak, jó 93 millió dolláros – a Van Halen történetében rekordnak számító – bevételt söpörtek be.
A Londonban született, de Ausztráliában felcseperedett Jesse Fink tavaly megjelent AC/DC-könyvében (The Youngs: The Brothers Who Built AC/DC) azt írja, hogy a Bon Scott-korszakban egy vicces, ravasz és vad formáció hódította meg a világot. Ugyan a kritikusok gyakran fanyalogtak, hogy minden számuk ugyanolyan, mégis volt bennük valamilyen csibészség. Brian Johnson sose bírt olyan karizmával, amivel a Teremtő megáldotta a magát „budiköltőnek” nevező Scottot. Mégis egy igazi és autentikus arc. Sosem volt celeb, erre a szerepre teljesen alkalmatlannak tartja magát. Közvetlen, humoros fickó, akinek a rock mellett az autók jelentették a másik szenvedélyét. Gyűjt is kocsikat, többször rajthoz állt versenyeken. Halláskárosodását bevallása szerint nem az AC/DC hangereje, hanem a motorbömbölés okozta. Ma már bánja, hogy korábban a bokszutcában nem hordott mindig füldugót.
Fink szerint Johnsonnal sok minden megváltozott. A zeneipar végül bedarálta és pénzcsináló gépezetté változtatta a kiadókkal szemben korábban bizalmatlan Youngok családi vállalkozását. (Malcolm és Angus mellett az együttes felemelkedésében jelentős szerepet játszott 1948-as születésű bátyjuk, a zenész-producer George is.) Youngék kitartottak stílusuk mellett, igaz, a makacsságuk beszűkítette mozgásterüket. Valóságos forradalomnak számított, amikor 2012 novemberében az őskonzervatív AC/DC bejelentette: beállnak az internetes letöltési bizniszbe, feladva azt a korábbi álláspontjukat, hogy távol tartják magukat az egyes számokat gyakran diszkontáron értékesítő online platformoktól.
A szerző teóriája szerint Johnson elbocsátását és Rose helyzetbe hozását pénzügyek motiválták. Az AC/DC fejőstehenét már régóta nem az albumok eladása jelenti. Az igazi bevételt a koncertek és az ahhoz kapcsolódó kegytárgy-értékesítések hozzák. A 2008-as Black Ice albumot követő turné – a másfél év alatt lenyomott közel 170 show-val – több mint 450 millió dollár bevétellel zárult. A Rock or Bust-turnén – feltehetőleg Johnson súlyosbodó hallásproblémái miatt – mindössze 87 bulit játszottak, amiből „csak” 180 millió dollárt könyvelhettek el. – Azt még soha senki sem pedzegette, hogy a bevételeken milyen arányban osztoztak a tagok, vajon mindenki elégedett volt-e a részesedésével – nyilatkozta Fink a melbourne-i Herald Sunnak. Majd azt a szempontot is felvetette, hogy az ötvennégy éves Rose-zal az AC/DC biztosíthatja magának a hosszabbítást. Ha beválik, vele akár még egy évtizedig járhatják a világot.
Lisszabon előtt Angus Young – Axl Rose és a döntésekre egyre nagyobb befolyással bíró basszusgitáros, Cliff Williams társaságában – interjúban kívánt mielőbbi javulást Johnsonnak. Rose nagy tisztelettel beszélt elődjéről, többször megismételte, nem akarja elvenni az állását. Young és Williams hallgatott, ahogy közel két hónapon keresztül.
Johnson jó másfél évtizeddel ezelőtt egy interjúban feltette a kérdést: ki fogja átvenni az AC/DC helyét, ha mi egyszer eltűnünk a porondról? A legtöbb rajongó azt vágná rá, hogy senki. Young és Williams számára azonban ilyen kérdés valószínűleg nem is létezik. Nyomják, amíg megy. Jól tudják, milyen opciók között választhatnak.
Rock or Bust.
