Závada Pál afféle meglepetés-műsorszám, a felolvasást moderáló Németh Gábor a helyszínen invitálta meg egy kis szereplésre kollégáját. A rögtönzött produkció meglehetősen hatásos: a végén elhangzik Petri György Sziszifosz visszalép című négysorosa, baljós mottóul szolgálva: „Rettenthetetlen hülyék kora jő. / Pojácák vagy gazemberek? Is-is. / Egyszerre félem és röhögöm általlátni: / a szikla óhatatlan visszafelé görög." Valahogy így lehet ez a fatörzsekkel is: a felolvasással párhuzamosan zajló stratégiai megbeszélésen szolgálnak rögtönzött tárgyalótermül, madarak helyett a maradék fákat védő emberek sorakoznak rajtuk.
„Ha éppen ráérek, minden ilyen alkalomra elmegyek – mondja lapunknak Závada, aki ma is emlékszik arra, amikor gyermekkorában felhozták Pestre, és csónakázhatott a Városligeti-tavon. – Volt már a Királydombon is összejövetel, úgy fél éve, ennél is sokkal rosszabb időben, végigvonultunk a Kossuth térig. Hogy miért jövök? Mert az ember elkeseredésében keresi ezeket a lehetőségeket. Talán csak hogy találkozhassunk egymással, beszélgethessünk erről és dohoghassunk? Persze vannak olyan napok, amikor az ember mégiscsak abban hisz, hogy ennek hatása is lesz. Őszintén szólva nem nagyon szeretek ilyen ügyekben megszólalni már, mert nem vagyok elég optimista." Pedig a liget sokat jelent neki: „Az összes gyerekemet itt legeltettem, volt szánkózás, pontosabban szánkóztatás: az ember csak húzza, húzza... – sorolja nevetve. – De talán a biciklizés a legjobb." Így is távozik a rendezvényről: két keréken.
Szvoren Edina 2015-ös, Az ország legjobb hóhéra című kötetéből hozott részletet – a cím különös felhangot kap a fatetemek közt. „A belvárosban nőttem fel, nem a liget egészen szűk környezetében, de sok időt töltöttem itt, hiszen Budapesten nagyon régóta nincs hová járni a Margit-szigeten kívül. Itt pingpingoztunk, tollasoztunk az évtizedek óta gondozatlan, gyökerektől felpúposodott pázsiton, jókat botladoztunk, emlékszem, hogy dühöngtem. Nagyon nehezen veszíti ezt el az ember." Ő sem optimista: „Egyszer már mintha beletörődtem volna, most minthogyha mégis lenne icipici remény, de őszintén szólva nem nagyon bízom benne. Ezzel talán csak elodázzuk a dolgot."
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Bár személyesen nem tudott eljönni, elküldte szövegét az esemény kitalálója, Nyáry Krisztián is. A Podmaniczky Frigyesről szóló írást Németh Gábor olvassa fel. Közben az jut eszembe: kár, hogy manapság nem sokat adunk az eleganciára. Milyen hasznos volna például, ha még mindig sétapálcával rónánk a ligetet! A kalandos életű báróról ugyanis ekképpen ír Nyáry: „Ő irányította a város tüdejének számító zöldterületek, a Városliget, a Zugliget, a Sváb-hegy és a Gellért-hegy rendezését. Értéktelen, pusztuló városrészeket virágoztatott fel, s ennek érdekében, ha kellett, régi házakat is lebontatott. De ha bárki azt javasolta volna neki, hogy a szívének annyira kedves Liget fáit vágassa ki, és a helyükre építse meg az Operaházat, azt rézgombos sétapálcájával kergette volna végig a Duna-korzón."
