galéria megtekintése

Rabjai a Zöldnek

1 komment


Révész Sándor

A tartalomjegyzékben is sok a hős, de a könyvben még sokkal több. Ennél tágabban már nem is lehetne értelmezni a környezetért, természetért és mindenféle nagy és kicsi, szép és ronda élőlényért síkra szálló zöld hősök fogalmát.

De ez így jó. Időben, térben, szellemiségben hatalmas területeket járunk be, bámulatos emberi és állati lények tömegével ismerkedünk meg, s eközben természettudományos műveletlenségünkhöz igazított, jól fogható keretes betétekben megvilágosodnak számunkra az ökológia alapfogalmai és bolygónk legsúlyosabb nyavalyái.

Azon nem csodálkozunk, hogy mennyien vannak a nagyon fontos emberek, akikről eddig nagyon keveset hallottunk, de azon igen, mennyire nem ismertük a legjobb ismerőseinket sem. Goodallt, Durrellt, Attenborough-t, Schwarzeneggert, Cousteau
kapitányt.

Elénk lép, Wangari Maathai, aki faültetésre uszította egész Kenyát, és úgy összefonta a természet ügyét az emberi jogokéval, hogy hazaárulóként le is tartóztatták. Chico Mendez, aki írástudatlanul nőtt föl az esőerdők mélyén, s addig védte a Föld tüdejét, míg meg nem ölték, miként számos sorstársát. Julia Lorraine Hill, aki két évig élt 60 méter magasban egy mamutfenyő hatalmas ágai között Kaliforniában, amíg le nem mondtak ama fa és az erdő kiirtásáról.

 

José Mujica, aki gerillaként kezdte, 14 börtönévvel folytatta, s addig barátkozott a börtönben a patkányokkal, amíg nagy természetvédőként szabadult, s a világ legszegényebb elnöke lett a diktatúra utáni Uru­guayban. Fernando Pereira, akit a Green­peace hajójával együtt felrobbantott a francia titkosszolgálat. Dian Fossey, aki addig harcolt Kongóban és Ruandában az esztelen gorillamészárlás ellen orvvadászokkal, korrupt őrségekkel és hadseregekkel, míg meg nem ölték. Alex Pacheco, aki beépült a Silver Spring-i „kutatóintézetbe”, ahol iszonyatos körülmények között tartották és hihetetlen brutalitással kínozták a majmokat. A Sea Shepherd csapata, amely ártalmatlan festékkel fújta be a fókabébiket, hogy ne legyen érdemes élve megnyúzni őket. A fókavédőket a fókavédelmi törvény (!) megsértéséért letartóztatták, a főkavadászok pedig háborítatlanul mészárolták tovább a fókabébiket.

Vannak könyvek, amelyek megírásához csak abban van kellő szenvedély, akiben nincs kellő mérséklet. Ez is ilyen könyv. Folyamatosan ismétlődnek benne a leglaposabb civilizációkritikai közhelyek. A szerző nem mutat hajlandóságot többértékű történelmi folyamatok árnyalt megközelítéséhez, s ragaszkodik ahhoz, hogy az emberi és az állati lét ugyanaz a minőség, az emberi jog és az állati jog ugyanaz a jog. Végtelen naivitással még a bhutáni állami propagandának is bedől, s vigyázó szemeit Timpura veti. Ne vessük utána.

Erdős László:  Zöld hősök Assisi Szent Ferenctől Arnold Schwarzeneggerig. Cser Kiadó, 2016.  264 oldal, 3995 forint

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.