„Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott mondca' erre? És mi vajon a szíved terve?” Igazán kevesen lehetnek, akiknek nincs meg ez a pár sor, illetve a kép, ahogyan Süsü lepkét kergetve énekelget. Csukás István nyolcvanéves, alakjai nélkül szomorúbb és szürkébb lenne az ország.
hirdetés
Aki nem ismeri, az is ismeri, csak nem tud róla
– nagy igazság ez a most 80 éves Csukás Istvánról, akit kedden köszöntött a Magyar Írószövetség. (Csukást egyébként egyszer már köszöntötték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd hamarosan a Művészetek Palotájában is megünneplik, de tagadhatatlan, megérdemli.) Szinte lehetetlen olyat találni, akinek Süsü, Pom Pom, Gombóc Artúr vagy Mirr Murr neve nem mond semmit.
Egy kisiskolás is köszöntötte Csukás Istvánt Reviczky Zsolt / Népszabadság
Csukás a 20. század egyik legnagyobb lírikusa, verseit azonban a mesék, rajzfilmek árnyéka eltakarja – mondta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, aki szerint Csukásnak sikerült az, ami csak a legnagyobbaknak: a magyar kollektív tudat részévé vált. Egy biztos, Csukás valamit nagyon „eltalált”, pedig az ő közönsége, azaz a gyerekek igazán kíméletlenek, szókimondóak és nem lehet őket átverni.
Csukás tudja, hogy nem kellenek látványos fogások ahhoz, hogy elbűvölje a gyerekeket, ahogy azt is: a mese nem tréfadolog. Egyidős az emberiséggel, előbb volt minden másnál, így a meseíróra hatalmas felelősség hárul. Ennél nincs is komolyabb foglalatosság. Csukás élő, izgő-mozgó alakjai pedig igazán jól megállják a helyüket: nélkülük „szomorúbb és szürkébb” lenne az ország.
Kortársai (például Vas István és Weöres Sándor) nagyon kedvelték verseit – tudjuk meg Szakonyi Károly írótól, aki anekdotázott is. Zelk Zoltán például annyira izgult a fiatal költő miatt, hogy a börtönben első éjjel megdöbbent, amikor arról értesült, hogy Csukás is bent van. Azt hallotta ugyanis kiáltani, hogy „csukás”, de aztán reggel megnyugodott. Azt kiáltották ugyanis: „nyitás”. Szakonyi szerint a Csukás – aki birkapörköltfőzés közben is költő – alkotta tücskök, bogarak és más teremtmények mi vagyunk, Süsü pedig arra tanít, hogy ne a látszatból ítéljünk. Jogunk arra lehet, hogy igazságosak legyünk,
az igazság azonban a látszat mögött van.
Érdekesség, hogy a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regény fagylaltos alakja, Bagaméri tényleg létezett, méghozzá Kisújszálláson, Csukás szülővárosában. A település polgármestere ajándékozott is képet Bagamériről, pontosabban a Kisújszálláson álló szobráról, és azt is elárulta, hogy egy Pom Pom installációt és egy Süsü játszóteret is terveznek a városban.
Ahogy Csukás meséiből, verseiből is legyőzhetetlen derű, életerő, zene és öröm árad, a gyermek- és fiatalkor, a szerelem és az ezzel együtt járó erotika pedig kifogyhatatlan anyag, ugyanúgy, ahogy a vívódó-vidám, játékos-reménytelen költő, alkotó lét. És természetesen az elmúlás, valamint a halál. Ima a vadevezősökért, Istenke, vedd térdedre édesanyámat, Étellift a pokolba, Meddő óra, Átsakkozni egy nyári délutánt, Isten inkognitóban – ezek Csukás legjelentősebb versei közé tartoznak. Ugyan a Csukás-univerzum mesefigurái nagyrészt kitakarják a költői életművet, Tallián Mariann és Lázár Balázs színművész – a Magányos Szamovár (Pom Pom meséi) előadása után – már csak a versek közül válogattak. És ne hagyja ki, olvasson ön is Csukás István-verseket, a mesékkel együtt megtalálja őket a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának felületén.
Az volt a szörnyű: fiatal költőnek lenni
Az volt a szörnyű: fiatal költőnek lenni, ődöngtünk a kilőtt szemű, omladozó falak között, még a falak is ragadtak a régi és új mocsoktól, átlátszó bőrünk mögött csak mi láttuk egymás szívét. Télen odafagytunk a padhoz a vacogó nőkkel, mozira se volt pénzünk, s a rendőrnek magyaráztuk verítékezve, hogy van lakásunk, van foglalkozásunk, s van hazánk, csak szeretjük a levegőt, azért ülünk itt. Pedig a rendőr is tudta: lakásunk albérleti odú, amit nem tudunk fizetni: foglalkozásunk gyanús, hiszen még az Írószövetségnek se vagyunk a tagjai; s a haza nem az ilyen senkiháziaknak van fenntartva. Anyánkhoz nem mertünk hazamenni, ők meg, szegények nem merték elmondani, hogy mivé lettünk, szégyellték, mivel ott lent, a haza alján, ezt a foglalkozást ocsmányabbnak tartották, mint a végrehajtóét. Hát így születtünk mi, így neveltettünk s így lettünk költővé, ki a csillagokba néz, s kiben népe szíve dobban, s ki teherbe esvén megszüli a rózsás popsijú jövőt, s mert túlélte a saját ifjúságát: nyilván halhatatlan!
