A minden idők legnagyobb labdarúgójáról készült játékfilm ezen a héten kerül mozikba. Pelét egyedi játékstílusa és legyőzhetetlen szelleme tette példaképpé. Kollégánk szerint a forgatókönyvíró sajnos nem ért a futballhoz.
Vannak pillanatok, amelyekben megláthatja egy kamasz az egész jövőjét. Nekem ilyen pillanat volt, amikor általános iskolában fölkértek, hogy legyek a labdarúgás-történeti vetélkedő zsűrije.
A tanár úgy gondolta, hogy a büdös kölyök biztosan ért a focihoz, a büdös kölyök úgy gondolta, nem szabad csalódást okozni az osztályfőnöknek. Azért a kérdéseket megnézhetem? – sóhajtottam óvatosan, és láttam a stílusosan összeállított 13+1-et, amelynek kiötlője sajnos betegség miatt nem tudott eljönni az eseményre. Nem volt nagy a kockázat, bár fogalmam sem volt, hogy mondjuk mikor volt az évszázad mérkőzése, tudtam, hogy a versenyzők tudni fogják, más dolgom sincs, mint bólintani, igen, valóban, jár a pont.
Csak egyetlen kérdésben volt kódolva a bukás és lebukás: ki volt Pelé, és mi a teljes neve. Nem az a probléma, hogy miért beszélnek múlt időben a labdarúgóról, amikor még ma is jelen időben vagyunk vele, de ez a mi a teljes neve nyilvánvalóan nemcsak nekem megoldhatatlan kérdés, de a többieknek is. Volt ugyan két unokatestvérem Brazíliában, így portugál keresztnevekkel el voltam látva, de a verseny alatt egész végig azon kellett agyalnom, hogy egy hihető vezetéknevet ki tudjak ötölni. Mondjuk így: nem sikerült tökéletesen. De az éremnek van másik oldala is, mert a szégyen hatására mégis megtanultam Pelé teljes nevét, most is fújom: Edson Arantes do Nascimento. Hogy ebből miként lett Pelé, ahhoz kellett várni negyven évet, hogy a moziban meséljék el: ő maga azt hitte a Bilé nevű kapusra, hogy Pelé a neve, és aztán a tévedés ragadt rá, előbb csúfnévként, aztán művésznévként.
