Park and roll

Esztrádból beat

Utóbb a Parkban is előfordult ilyesmi, korántsem Holéczyékkel, s jóval kevésbé meghökkentő módon. A kultikus hely attól fogva vált „veszélyes üzemmé”, hogy az esztrádműsorokat és a szalonzenét felváltotta a beat. Eleinte az is nagy szám volt, ha Komár László, a Scampolo frontembere a diszkrét programok végén elénekelhetett néhány rock and roll világszámot.

De aztán beszivárgott – a többi közt – a Bajtala trió, az Echo, a Pannónia, a Syconor, a Ferm, az Atlasz, a Kék Csillag, a Nautilus, az Olympia, és persze jöttek a legendát teremtők: a Kex, a Sakk-Matt, a Tűzkerék, a Hungaria, a Mini, a P. Mobil, a Syrius, később a Generál, a Taurus, a Korál, a Piramis, a Hobo Blues Band. A „házi zenekar” a Bergendy volt, amely a nyitás esztendejétől a bezárás évéig (1984-ig) a színlapon maradt, s amelynek hajdani „roadját”, Szandbauer Gyulát beengedték, ha a Bergendy játszott, de kitiltották, ha bárki más lépett fel.

A többi együttes koncertjét a „Nagy Kennedynek” hívott hangadó – társaival együtt – a falakon kívül, a várdomb oldalában magasodó Nagyfa alatt hallgatta. Arról kapta nevét a náci Németország jelképeivel is operáló galeri, melynek több tagját – köztörvényes bűncselekmények és nyilvánosság előtt elkövetett izgatás miatt – börtönbüntetésre ítélték.

Kimért szoknyahosszak

A veszedelmes reakció – sőt a legcsekélyebb ellenszegülés is – merőben eltért a Park létrehozását szorgalmazó KISZ Budapesti Bizottsága elképzeléseitől. A „kulturált szórakozás” jegyében megnyitott intézményben a fiúk számára eleinte kötelezővé tették az öltönyt és a nyakkendőt – a szabályzatban benne állt: „vászonnadrágban a belépés tilos”, nehogy valaki farmerben érkezzék –, a lányok szoknyájának hosszát pedig mérőszalaggal centizték. Ha az alj az illőnél távolabb esett a térdtől, már nem létezett bebocsátás...

Az eredetileg diszkrét vacsorázó-táncos helynek tervezett ifipark vezetője egy korábbi birkózó, a Gothár Péter örökbecsű filmjében, a Megáll az időben is megidézett Rajnák László volt, akit 1974-ben ugyanúgy bebörtönöztek, mint azelőtt „Kennedyt” és a többieket, mert kiderült róla: csalások sorát követte el. A létesítményben mindennapos gyakorlat volt a csapolt sör hígítása szódavízzel – „igazságosan”, fele-fele arányban –, továbbá a jegyek kétszeri eladása.

A nyerészkedőknek kedvezett, hogy a belépők iránt egyre nőtt a kereslet: a kezdet kezdetén két és fél ezer ember fogadására alkalmassá tett Parkban a hatvanas évek második felétől rendszeressé váltak a nyolc-tízezres – a legkevésbé sem visszafogott légkörű – tömegrendezvények. Azt azért megjegyzem, hogy az erőszakos és rafinált Rajnákot az utóbbi évtizedekben mindennek elmondták, ám a korabeli „ellenállók”, ha utálták is, együttműködtek vele; egyetlen zenekarról sem hallottam, amely a zászlajára tűzte volna, hogy „amíg ez a bűnöző itt van, nem muzsikálunk a Parkban”.

Merthogy a budai intézményben szerepelni valóságos kiváltság volt.

Foggal, gitárral

Függetlenül attól, hogy a „szentháromság” tagjai – Illés, Metró, Omega – nem különösebben kultiválták a helyet. Időnként adtak ott koncertet (az Omega 1968-ban és 1974-ben, az Illés 1969-ben és 1973-ban – utóbb Koncz Zsuzsával és a Tolcsvay trióval, azaz a KITT Egylet tagjaként – zsúfolt ház előtt játszott), de nem nőttek össze a Parkkal, mint sokan mások. Például a Sakk-Matt, amely hatvannyolc május elsején, az évi nyitóbulin lépett fel, és a közönség szájtátva bámulta, amint Radics Béla a fogaival is pengette a gitárt.

Kilenc évvel később már Radics Béla-szuperkoncertet tartottak, amelyen „a magyar Jimi Hendrix” összes zenekara – a Sakk-Matt mellett a Tűzkerék meg a Taurus is – szerepelt, mielőtt a Korál és a Piramis színre lépett volna. De maradjunk még 1968-nál, mert a csütörtökönként és vasárnaponként a Budán „parkoló” Hungária koncertjén egyszer csak kihangosították, hogy az együttes – a közönség szavazatai alapján – bejutott a Ki mit tud? döntőjébe. (Aztán meg is nyerte a vetélkedőt.)

A Budai Ifjúsági Park madártávlatból Mikó István

A bejelentés alkalmával hasonló ováció támadt a Parkban, mint 1980. május 24-én, amikor az új korszak Hungariája bemutatta a Rock and roll partyt. Aki addig nem sejtette volna, mi fán terem a rock, az megtudta. Fenyőfán.

Rebellisek estéi

Egészen más atmoszférát teremtett a sajátságos performance-okkal előrukkoló, rövid életű Kex és annak különleges egyéniségű, a hetvenes évek elején az NSZK-ba „dobbantó” énekese, Baksa-Soós János. „Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám” – dalolta a megzenésített verset a törékeny Kexhibicionista, és az ember eltűnődik: mintha megállt volna az idő, mert mai világunkban hovatovább hasonló lázadás lesz József Attilát idézni, akár hajdanán.

Baksa-Soós és társai egy ízben abbahagyták a muzsikálást, miután a rendőrök neki estek néhány rajongónak, és a rendszeres „fegyelmezés” közben a P.Mobil is nemegyszer elhallgathatott volna, de Schuster, majd Vikidál rendületlenül nyomta, hogy „nálam mindig két forint ez a dal”. (Rajnáknál az már minimum kettő-ötven lett volna.)

Rockert a kormányba!

Ugyancsak elszabadító hatással volt a publikumra az 1972-es nyitányon a Taurus Balázs Fecóval, Brunner Győzővel, Som Lajossal, valamint a már említett Radiccsal, akit hívei kórusban követeltek a pártba és a kormányba... (Ezt persze nem sikerült elérni, de a húrok harmincöt éves korában elhunyt virtuózáról tavaly utcát neveztek el Angyalföldön.)

Noha a Park májustól októberig tartott nyitva, Som hat esztendővel később, a Piramis tagjaként átélhette, hogy karácsonykor is lehet óriási tumultus a szabadtéren. Tél volt, hó esett, ám 1978 korántsem fagyos légkörű összejövetelén 7773 jegy kelt el, és ez pontos adat, mert akkor már feketén nem adtak belépőt. (Vagy nem derült rá fény.)

Szintén kígyóztak a sorok a kanyargó feljárón és a szűk beléptetőkapunál a Mini megalakulásának tizedik évfordulóját köszöntő koncerten meg az együttes egyéb hangversenyein is, mivel Török Ádám bandája csaknem százszor szerepelt a Parkban.

Nyolcvannégy májusában viszont az Edda volt a főszereplő, de lehetett volna a Taurus vagy a Korál is, mert Balázs zenekarai énekelték, hogy A kőfalak leomlanak. A miskolci zenekar fővárosi vendégjátékán ledőlt a kőkorlátok egyike, s bár tragédia nem történt – öt fiatal sebesült meg –, a Parkot életveszélyesnek nyilvánították, majd szeptember 23-án becsukták. A zárókoncertet a P. Mobil adta, „elektromos temetésnek” nevezve a búcsút.

Zenészek és csápoló rockerek nem pusztán egy találkozóhelytől: több évtizedes életformától köszöntek el. S a köztünk lévőkben még ma is él: az volt ifjúságuk parkja...