Hőforrás, romok, József főherceg nyaralója, alsó és felső vendéglő, kertészet… Az ember néha úgy érzi, úgy ismeri a száz-százötven évvel ezelőtti Margitszigetet, mint a tenyerét. Aztán egyszer csak beleszalad egy 1913-as keltezésű Balogh Rudolf fotósorozatba, és a füle kettéáll a csodálkozástól: ilyen is volt? A Vasárnapi Újságban közölt képeken egy ökrök vontatta, baldachinnal fedett kocsi és temérdek, regényes ruházatú figura látható. A minden további magyarázatot mellőző aláírás szerint ez „Ősmagyar ünnep a Margitszigeten. Papnők. Amazonok. A főpapnő és a főtáltos imája. A fejedelemasszony kísérete. A fejedelemasszony szekere”.
Bölcsésznek való ínyenc feladat lenne kikutatni, mi volt ez az esemény, ki szervezte és kik voltak a résztvevői. Gilányi Magdolnának A Margitsziget 19. századi képeken című könyvében – amelynek válogatásába Balogh Rudolf képei közül kettő is bekerült – erre láthatóan nem volt tér, sőt, a képalá is „ómagyar”-ra változott. De már annak is örülhetünk, hogy valaki felfedezte a különleges sorozatot. Majd a megfejtés is meglesz valamikor.
Gilányi könyve egyébként remek segédlet mindazok számára, akik a Margitsziget XIX. századi történetét szeretnék kutatni. Összefoglalja a terület históriáját, megismertet a főbb szereplőkkel, bő szemelvényeket közöl a kortárs útleírásokból és idegenforgalmi célú kiadványokból, és kronologikus rendbe szedi a sziget ábrázolásait, külön fejezetbe rendezve a rajzokat és festményeket, valamint a korai fényképeket. Rácsodálkozhatunk általa nemcsak az öröm az ürömben szólás mélységes igazságára – hiszen a domonkos apácák egykori kolostorában rejlő kincseket nem más, mint a borzalmas pusztítást végző 1838-as árvíz mosta felszínre –, de arra is, mennyit változott a magyar nyelv kifejezőképessége és szókincse a XIX. század során Kazinczytól Jókaiig.
