Koszlott matrachalom tetejéről támad az Übü pár a lengyel trónra az Örkény Színházban, majd ugyanezeken a matracokon hajózik el a Balti-tengeren újabb hódítások felé. Übü, illetve az übüség örök – mondja ez az előadás (is). Történelmi-társadalmi-politikai viselkedésmintaként bizonyára így is van ez, Alfred Jarry és társai ősrégi diáktréfája nem múló igazságot fogalmaz meg.
 |
| Szigetváry Zsolt / MTI |
Másfelől viszont mintha azt is mondaná Mácsai Pál remek rendezése, hogy az Übü, mármint a darab, bizonyos értelemben halott. Kipusztult belőle a gyúanyag, a felháborító, a lázító, a polgárpukkasztó tartalom. A polgár, ha egyáltalán van még tényleges értelme e szónak (mostanában politikai lózungként is éppen apálya van), ma már semmin sem pukkad, inkább csak mulat, politikai parabolaként pedig a puccsistává felfuvalkodott kispolgár története éppúgy ellaposodott, kiüresedett, mint stílusparódia mivoltában.
Az Örkény előadása is inkább mulatságos, mintsem tartalmas. Szórakozásnak viszont elsőrangú. Ami a szentendrei előbemutatón csak kezdeménynek, csírának, ígéretnek mutatkozott, az Pestre beérett, kitelt, ami nyáron csak jelzésnek látszott, az őszre elevenné, színessé, izgalmassá, eredetivé változott. Bagossy Levente díszletként színházi vagy inkább diákszínházi környezetben hangsúlyozza a koszt, a rendetlenséget, az átmenetiséget. Oldalt fogasok, hátul Kákonyi Árpád egyszemélyes zenei szekciója számára szolgáló emelvény jelez ideiglenes, szegényes, alkalmilag tákolt praktikumot.
