– Miért éppen hősökről írt? Mintha az emberek manapság jobban vonzódnának a kalandorokhoz vagy a szélhámosokhoz.
– Két évvel ezelőtt arról beszélgettünk egy ismerősömmel, hogy a korabeli hősök, jótevők iránt mennyire hálátlan az utókor. Példaként Sina Simon neve merült fel, aki több pénzt adott a Magyar Tudományos Akadémia felépítésére, gazdaságfejlesztésre, folyamszabályozásra, gőzhajózásra, vasútépítésre, iskolákra és színházakra, mint barátja, Széchenyi István, az ő neve mégis feledésbe merült. Később, amikor mindez eszembe jutott, beszéltem róla a feleségemnek is, aki azt mondta, inkább a hősök életét, sorsát, hőstetteit kellene megírni, a történetekből aztán úgyis kiderül, milyen méltatlanul feledkeztünk meg róluk az idők folyamán.
– Hogyan bukkant a kötet főszereplőire?
– Olvastam, hallottam róluk, és érdekelni kezdett a történetük részletesebben is. Kiderült, számos olyan hősünk van, akiről azt hisszük, hogy sokat tudunk, pedig a gyakran közölt életrajzi adatokon kívül keveset. Nem sokan tudják például, hogy Papp Lacit milyen banális indokkal akadályozták meg abban, hogy bokszoljon a világbajnoki címért, vagy hogy Semmelweis Ignácot mennyire elutasították orvostársai, sőt: az asszisztálásuk mellett egy elmegyógyintézetben brutálisan meggyilkolták. Kíváncsi lettem a teljes történetekre, arra, hogy mi vitte rá ezeket az embereket, hogy ilyen kitartóan küzdjenek a céljaikért vagy erkölcsi elveikért. Számomra az is fontos tanulság, hogy a hősök egyáltalán nem szentek, mindegyiküknek van valami hibája. Petschauer Attila vívóbajnok nagyszájú, Molnár Ferenc író mindenkin segítő lánya, Sárközi Márta káromkodik, mint egy kocsis, Semmelweis Ignác, miközben fantasztikus orvos, emberként olykor elviselhetetlen, és Feinsilber Róbert, azaz Róbert bácsi, ugyan nagyon sokat segít a szegényeken, de lényegében egy szélhámos.
– Bármelyikük életéből fantasztikus kalandfilmet lehetne forgatni.
– És bármelyikük életéről lehetne vaskos regényt írni. A nemzeti emlékezet szempontjából fontos, hogy megismerjük ezeket a történeteket, példaképeket kapjunk. A megismerésben kicsit a történettudomány, nagyobbrészt a művészet segít. Amit például a török korról tudunk, azt javarészt az Egri csillagoknak köszönhetjük. Jó lenne, ha valóban kedvet kapnának a filmrendezők ahhoz, hogy a kalandos életutak közül minél többet megfilmesítsenek. A világ Schindlerről sem tudott semmit, amíg Spielberg nem készített róla filmet.
– Azért a kötet kapcsán is sokat beszélünk majd a hősiességről. Lesz min gondolkodni.
– Az ember gyakran eltöpreng azon, hogy kiélezett történelmi vagy magánéleti helyzetekben hogyan viselkedne. Hajlamos vagyok arról ábrándozni, hogy én is hős lennék, de valójában inkább nem, mint igen. A hősök életét bemutató irodalmi vagy filmes alkotások arra mindenesetre jók, hogy az emberek is elgondolkodjanak azon, ők mit tennének kiélezett helyzetekben, így tehát arra is jók, hogy segítségükkel megismerjék önmagukat. Valamint legközelebb, hasonló helyzetbe kerülve, még jobban szégyelljék magukat, ha nem teszik meg azt, amit kell, vagy amire lehetőségük van.
– Érdemes lenne egy hősgyűjtő honlapot indítani.
– Nem rossz ötlet. Jó volna, ha minél több efféle ötlet merülne fel. Tele vagyunk ugyanis hétköznapi hősökkel is az oktatásban, az egészségügyben, a mindennapokban.
– Róluk nem ír majd?
– Bächer Iván sokat írt róluk, neki volt erre szeme. De írnak róluk az újságok is, szeriőz módon vagy a bulvár eszközeivel. Az utóbbi sem rossz, mert legalább bemutatja ezeket az embereket, szó esik a tevékenységükről, egy ilyen írás újabb emlékezetmorzsákat szór szét.
– Az Igazi hősök jó ritmusú, kitűnően szerkesztett könyv.
– Ez a feleségem, Bártfai Andrea munkáját dicséri, ő nem csak formát és ritmust adott neki, de nagyon kritikus volt, érzékenyen kérdezett rá olyan részletekre, amelyekre én nem figyeltem kellően. Mivel női szemmel olvasott, sokszor vetette fel például egy-egy eset kapcsán, hogy jó, jó, de mi történt a főhős családjával, vagy egy-egy konfliktust a főszereplő hogyan rendezett a magánéletében. Amikor a könyv készült, ő akkor lett nagyon beteg, és bár én abba akartam hagyni a munkát, ő beszélt rá, hogy folytassuk. Az utolsó pillanatig dolgozott a könyvön, megvárta, amíg elkészül, és csak utána ment el. Igazi hősként.
Névjegy
Nyáry Krisztián Budapesten született 1972-ben. Kommunikációs szakember, író, irodalomtörténész. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom–művészettudomány szakos hallgatója volt, utána ugyanitt egyetemi tanársegéd. Szerkesztett irodalmi folyóiratot, és dolgozott a budapesti Főpolgármesteri Hivatalban sajtófőnökként, majd kommunikációs igazgatóként. Az Így szerettek ők 1–2. című könyvek szerzője.
