Nincs már népi-urbánus vita, s nincsenek sem népiek, sem urbánusok a magyar szellemi életben – de miért és hogyan élhet tovább az ellentétük?
– Mi köthet össze minket Dzsudzsákon, Misi Mókuson és a Túró Rudin túl? – ezt a címet kapta egy szerkesztői jegyzet a demokratikus népi írók szellemiségét valló Népiblog Facebook-oldalon, amelynek az idézet akár a mottója is lehetne. A jegyzet írója – Papp István, a két éve alapított blog felelős szerkesztője – azt javasolja: „kövessük Németh Lászlót, aki számára a vállalkozás eszméje volt a közösség vitalitását biztosító eszmék legfontosabbika". Legyünk hát kisközösségek tagjaiként „vállalkozók", s vegyünk részt olyan tevékenységekben, amelyek egy-egy művelődési, sportéleti, egyházi, környezetvédelmi, szociális vagy lokálpatrióta ügyek köré szerveződnek.
De hogyan lehet ma Németh Lászlót és a népi írókat követni, az ő szellemiségük alapján dolgozni, ha azok a körülmények, amelyek mozgalmukat megteremtették, már nem is léteznek? Eltűnt az évszázados múltú paraszti életforma, megváltozott a magyar falu, így nem is folyik szociografikus mélységű, de szépirodalmi igényű falukutatás. Ha a hazai közbeszédet hallgatva az az érzésünk támad, hogy létezik még népi-urbánus szembenállás, ezzel maga a valóság szegül szembe: ma már se klasszikus paraszt, se klasszikus urbánus, aki vitába keveredhetne egymással.
Elsőként arról kérdeztem Papp Istvánt, hogy napjainkban létezik-e még népi-urbánus vita, s ha igen, akkor a közbeszéd mely terepein nyilvánul meg. A történész azt válaszolta, hogy szerinte nem létezik, mert a népi-urbánus ellentét csupán egymás alig kódolt lejáratására alkalmas metaforaként van jelen, s maguk a szavak is kulturális kódokká váltak: az elmaradt, bezárkózó, modernitásellenes, illetve a hazátlan, érzéketlen, világpolgár szinonimái a másik félre. Sokszor felbukkan, de nincs átgondolva, nincs is köze a klasszikus népi-urbánus vitához, amely az akkori baloldalon belül zajlott, s fő kérdése a modernizáció lehetséges útja volt – jegyezte meg.
