– A Magyar Természetjáró Szövetség. A Magyar Televíziót a díjátadón nem képviselte senki, ami kicsit rosszul is esett nekünk.
– Azt hittük, ez az elismerés a mostanában divatos múltba révedési program része, és a közeljövőben állami kitüntetést kapnak majd a Tenkes kapitánya, valamint a Zenebutik alkotói, felkészül a Kapcsoltam című vetélkedőműsor stábja. Egyébiránt a televíziózás múltjában tényleg több díjaznivaló innováció volt.
– Nem véletlenül. Szocialista országként a nyugati világtól, a nyugati kultúrától el voltunk zárva, ezért onnan viszonylag kevés filmet, műsort tudtunk venni. És nem csak ideológiai okokból, azért sem, mert alig volt valutánk. A kötelezően vásárolt szovjet filmek meg a mi számunkra mégiscsak idegen kultúrát mutattak, és bizonyos értelemben nézhetetlenek is voltak. Maradtunk tehát egy magányos kis sziget, saját televízióval, amelynek az adásidejét viszont meg kellett töltenünk. Szerencsére kitűnő műhelyek dolgoztak a Magyar Televízióban, amelyek élén karakteres vezetők álltak, így a hazai televíziózás első évtizedeiben sok jó műsor készült. A nagy tévés fesztiválokról például rendszeresen hoztunk díjakat. A filmes műhelyben évente 70-80 tévéjátékot forgattak, de képernyőre kerültek kitűnő gyerekműsorok, gyermekfilmek, vetélkedők, szolgáltató- és hírműsorok is.
– Utóbbiak közül kettő, amely az akkori idők szellemiségétől eltérően valódi problémákat vetett fel, éppen az ön nevéhez fűződik. Az 1981-ben indult Ablak és a Péntek délután.
– Miután a társadalmi szerkesztőség élére kerültem, az volt a feladatom, hogy újítsam meg a műsorokat. Fiatal csapattal, mások mellett Déri Jancsival, Feledy Péterrel, Wisinger Pistával, Sárközy Erikával készítettünk egy úgynevezett szolgáltató műsort, az Ablakot. Úgy fogalmaztuk meg, hogy az Ablak egy közéleti, közérzeti szervizműsor, amely azt szeretné elősegíteni, hogy a néző érezze jól magát a társadalomban.
|
Peták István: Ahol baj van, ott meg kell szólalni
Népszabadság |
– A politikát az Ablakon kívül hagyva.
– Látszólag politikamentes volt ez a sorozat, de valójában az akkori magyar valóságot, annak kisebb-nagyobb visszásságait mutattuk be, és ha úgy tetszik, politika volt ez is. A politikai vezetők többször tetemre hívtak minket, és a fejünkre olvasták, hogy amikor forr a világ, mi a nagy kérdések boncolgatása helyett azzal pepecselünk, hogy hol lehet százas szöget kapni. Hasonló szellemben készült egyébként a Péntek délután is, amelyet később már a politikusok is megkerestek kisebb-nagyobb személyes problémákkal.
– A politikusok ma is elég sok kéréssel keresik meg a közszolgálati televíziót. Sajátosan gondolnak a közszolgálatiság fogalmáról.
– Már a 60-as évek elején arról szóltak a média jövőjével foglalkozó nyugati tanulmányok, hogy a műholdak elterjedésével rövidesen a nyugati és főként az amerikai kultúra ellenállhatatlanul átveszi a hatalmat, és ez a folyamat kikerülhetetlen. Felmerült tehát, hogy a nemzeti televíziónak –ahogy Nyugat-Európában nevezik a közszolgálati televíziót – hogyan kellene megvédenie a nemzeti kultúrát, nemzeti értékeket. Nálunk ez jó ideig nem volt téma. Erről csak a 70-es évektől kezdődött el a gondolkodás, de annyira mégsem vettük komolyan a kérdést, amely máig nem tisztázódott, ráadásul ez a tisztázó folyamat most teljesen megfeneklett.
– Akkor pontosítsunk: mi hát a közszolgálatiság?
– Egy közszolgálati csatorna legfontosabb feladata az lenne, hogy az őt finanszírozó közösséget szolgálja, például úgy, hogy a szabadon választott, mindenkori kormányt segítse, és az ország stabilitását megőrizze ezzel. Persze a közszolgálat nem válhat közszolgasággá, mert akkor a visszájára fordul. Ahol baj van, ott meg kell szólalni, ha valahol genny van, azt ki kell kaparni. Vagyis a közszolgálati televíziónak ügyelnie kell arra, hogy nála is működjön a fékek és ellensúlyok rendszere, azaz a megfelelő időben meg kell említenie a hibákat is, miközben meg kell őriznie a lojalitást. De nem egy párt, az ország iránt.
– Most elbizonytalanodtam egy kicsit.
– Mondok egy példát. Amikor az angolok a falklandi háborút vívták, akkor a BBC hosszú ideig nem szólalt meg. Lojális volt, mert Anglia háborúzott. Akkor szólalt meg, amikor a háború a vége felé járt. Akkor viszont elmondta, hogy ez a háború felesleges volt, igazságtalan, értelmetlen, Angliának sok kárt okozott. Jó példák vannak a nyugati, fejlettebb demokráciákban arra nézvést, hogyan kell szolgálni a stabilitást, hogyan és mikor kell megszólalni.
– Lehet, hogy akkor én nem szeretnék közszolgálati televízióban dolgozni.
– Annak idején az osztrák közszolgálati csatorna, az ORF vezetői azt mondták egy beszélgetés során, hogy a közszolgálati csatornák vezetéséhez kell a legnagyobb társadalmi, politikai, erkölcsi tartás, szakmai tudás. Mi most finanszírozási alapon csak két kategóriát ismerünk: a kereskedelmit és azt, amelyik nem kereskedelmi. Erről gondoljuk egyértelműen, hogy közszolgálati, pedig nem. Ki merem jelenteni, hogy a kereskedelmi csatornák közül közszolgálati például az ATV, a Hír TV és még az Echo is. Most teljesen mindegy, hogy kinek mi a véleménye róluk, az biztos, hogy saját, homogén közösséget építenek. Kinek rokonszenveset, kinek ellenszenveset. A magyar köztelevíziónak pedig a nemzetet mint közösséget kell építenie, kiszolgálnia.
– Csakhogy az egyik rétegnek van pénze az önazonosságát acélozó csatornát működtetni, a másiknak meg nincs. Valamint egy társadalmi, politikai közösség azért mégsem a szélesebb értelemben vett köz.
– Régen a Magyar Televízióban is a rétegműsorok jelenítették meg a közszolgálatot. Vallási, nemzetiségi, nyugdíjasoknak szóló vagy szolgáltató programok. Ettől függetlenül: nagyon nagy baj, hogy Magyarországon tényleg nincs egyértelműen megfogalmazva, hogy mi a közszolgálatiság funkciója, és az egyes műsorok közszolgálati feladata sem tisztázott.
– Talán mert ez így jó a mindenkori hatalomnak. A képernyőt kibérelő politikusoknak.
– A BBC vezetői már a kilencvenes évek elején elmondták, hogy nekünk sem lesz könnyű kikerülnünk a politikusokat, mert ha kigyullad egy ház, ők lesznek ott legelőször, ennélfogva őket lehet legelőször nyilatkoztatni. A politika már csak ilyen mindenhol.
– Viszont ilyenkor legalább a döntéseikről is lehet őket faggatni.
– Lehet, de én rettenetesen nehezen tudom elviselni a riporterek kérdőre vonó, számon kérő, vallató, okoskodó, tudálékos stílusát. Szinte valamennyi csatornán csak olyan riportereket látok, akik kicsit értenek mindenhez, nagyon értenek a számonkéréshez, és tudják, hogy az mindig hatásos, mert amikor a riportalany dadog egy kicsit, az már önmagában érdekes. Az erőszakosságon kívül nehezen tudom elviselni azt is, hogy a hazai televíziós csatornák egyikéből sem derül ki, hogy Budapesten kívül mi történik az országban, legyen szó közszolgálati vagy kereskedelmi csatornákról. Továbbá a gazdaság állapotáról, a kultúráról vagy szakmai kérdésekről mind a politika szemüvegén keresztül beszélnek. Mintha a mindennapi élet egyenlő lenne a körúti politizálással. Nem egyenlő. Egyébként ha egy műsor a nyugdíjasok problémáival vagy a kultúra konkrét eseményeivel foglalkozik, sokkal hatásosabban tud politizálni, mint a direkt politikai tartalmak állandó sulykolásával.
– Mégsem így politizálnak. Hanem a közszolgálati csatornán például hírferdítéssel, nem kívánt közszereplő arcának kitakarásával…
– Azt gondolom, nem is mindig felsőbb utasításra történnek ilyenek. Inkább szervilizmusból, ostobaságból. Legalábbis remélem. A profi műsorkészítéshez műhelyek kellenének, azok élére meghatározó figurák. Mert aki Rubljov iskolájából jön, az olyan ikonokat tud festeni, mint maga a mester. A jelenlegi szervezeti modellben nem látom ezeket az iskolákat, műhelyeket.
