Biard és kollégái feladták szabadságuk egy részét, hogy folytatni tudják küzdelmüket nézeteikért. Nagy nehezen találtak azóta egy új karikaturistát, aki azonban csak álnéven vállalta a munkát. Nem mintha rajzai stílusáról ne lehetne felismerni – mondja Biard. A főszerkesztőt úgy védik, ahogy hétköznapokon egy kisebb ország miniszterelnökét: minden lépését három testőr vigyázza, akik még interjú alatt sem távolodnak el pár méternél messzebb. Biard autója előtt és mögött kék villogós limuzinokból figyel a rendőrség. – El kell fogadnunk ezt a helyzetet, ha folytatni akarjuk – mondja Biard, aki az elmúlt másfél év alatt valami pozitívat is talált a szigorú védelemben: azzal, hogy a francia állam ezt a feladatot magára vállalta, legalább tettekkel bizonyítja elkötelezettségét a szólásszabadság mellett. „Ez sokat jelent" – mondja.
Leginkább dühöt éreztem a merénylet után, meséli Biard, aki a szerkesztőségben 12 halálos áldozatot követő támadás napján, 2015. január 7-én Londonban volt. Félelmet azonban nem ismernek az újság készítői, úgy nem lehetne dolgozni. A folytatásban segített, hogy a fél világ „Je suis Charlie" felkiáltással fejezte ki szolidaritását.
Vigasztaló volt látni a sok Charlie-t, mondja Biard, és hozzáteszi: tudják, hogy ez a gesztus sok esetben nem is róluk, hanem az ezzel önmagát bátorító polgárról szólt. De ez így van rendjén, a merénylet ugyanis az egész országot sokkolta. A szerkesztők számára az volt fontos, hogy megtalálják első címlapjukat a merénylet után, és felszabadultak, amikor sikerült. A legendássá vált kiadás címlapján Mohamed maga is Charlie-nak vallja magát, felette a felirat: „minden meg van bocsátva". Szándékosan fogalmaztak úgy, hogy ne lehessen eldönteni, ki is bocsát meg kinek.
A merényletek óta sokkal nagyobb a figyelem, ami a bevételekre jó hatással van, például jelentősen megnőtt a lap németországi közönsége, de a reflektorfény új ellenségeket is hozott. „Sok barátunk van Oroszországban" – mondja Biard, és ez nála azt jelenti, hogy már Moszkvából is kapnak halálos fenyegetéseket. Ahhoz képest, hogy egy vicclap főszerkesztőjével beszélünk, meglepően higgadt ember benyomását kelti Biard. Fáradtnak tűnik néha, de talán csak odafigyel a pontos fogalmazásra.
 |
| A gyilkos még szökésben – áll az első évfordulóra megjelent címlapon |
A félreértések mindenesetre régóta kísérik a Charlie Hebdót. Bármennyire odafigyelnek, hogy rajzaikat ne lehessen leválasztani a hozzájuk tartozó szövegtől, nem egyszer előfordul, hogy kontextusából kiragadott műveikkel hergelnek ellenük. Biard szerint ők mindig a hatalmasságot sokkolják, Franciaországon kívül az átlagemberek nem is ismerik az újságot. A gyűlölet, ami feléjük áramlik, ezért tudatosan szított.
Az elmúlt másfél évben nemcsak ellenfeleik rosszallását ismerték meg, de külföldi drukkereik értetlenségét is. Meg kellett tanulniuk a szerkesztőknek, hogy a francia humor nem mindenütt érthető. Biard szerint országában olyan kegyetlen karikatúrákkal vívták egykoron a szekularizáció hívei az egyház védelmezőivel, amihez képest ők visszafogottak. De ahol ezt a képi nyelvet nem ismerik, ott jó volna elmagyarázni a rajzokat – ismeri el a főszerkesztő.
Rutinja volna benne, New Yorkban is bemutatta már sajátos látásmódjukat, mégsem teheti meg sokszor: lapot kell csinálnia.
Sikerült a francia társadalomnak a szerkesztőséghez hasonló bátorsággal átvészelni a tavaly november 13-i párizsi merényleteket, amikor iszlám terroristák 130 embert öltek meg – kérdeztük Biard-t. „Félelmet érzek azóta a társadalomban, ami politikailag nagyon veszélyes" – feleli.
Istenek és pofonok
Bántják az iszlámot, kigúnyolják Mohamedet és mások vallását – sokaknak ez jut eszébe a Charlie Hebdo kapcsán. Nos, a Le Monde nem sajnálta a fáradtságot, és kielemezte 2005-től az újság címlapjait 2015-ig. Az 523 lapszámból hét foglalkozott címlapján az iszlámmal, tizenhét a kereszténységgel és további tíz más vallásokkal.
„Mi nem a hitet nevetjük ki, hanem a hit politikai instrumentalizálását" – mondja a lap főszerkesztője. Gérard Biard számára az állam és az egyház szétválasztása mindennél fontosabb, hangsúlyozza: az állam adja a jogokat, a vallás csak elvesz belőlük. A saját történelmünkből tudjuk, milyen veszélyessé válik a vallás, ha politikai erővel párosul – vallja Biard.
