galéria megtekintése

„Nem vagyok forradalmár”

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 10. számában
jelent meg.


Csordás Lajos
Népszabadság

A kivitelezésben jártas gyakorlati szakembert, Sághi Attilát nevezte ki a legfőbb hazai műemléki szervezet, a Forster Központ elnökének a Miniszterelnökség. Legsürgősebb feladata, hogy tető alá hozza azokat a kiemelt, uniós támogatású beruházásokat, amelyeknek késedelmes befejezése néhány héttel ezelőtt elődje, Cselovszki Zoltán menesztését okozta.

– L. Simon László azt mondta, hogy ő ajánlotta önt Lázár miniszter úrnak a Forster Központ elnöki tisztségére. Ebből még azt gondolhatja valaki, hogy ön is a kedvezményezett baráti kör tagja.

– Ezt cáfolnám. Államtitkár úrral életemben ötször találkoztam, ebből háromszor a munkám során, kétszer pedig különböző átadókon, pár percre. Talán a mögötte álló szakmai csapat javasolt neki.

Sághi Attila
Teknős Miklós / Népszabadság

– Lesz-e mozgástere egy olyan államtitkár mellett, aki nagyon magáénak érzi ezt a területet és nagy kedvvel irányítja is?

– Akinek nincs határozott koncepciója vagy azt nem képviseli intenzíven, annak nyilván nincs mozgástere. Nekem viszont van koncepcióm. Más kérdés, hogy a források mennyiben befolyásolják majd ezt a területet. A következő uniós ciklusban mintegy huszonötmilliárd forintot szeretnénk megszerezni a projektjeinkre.

 

– Milyen koncepciót képvisel?

– Egyszerű. Integrált örökségvédelmi gondolkodást a Forster Központon belül.

– Az elődei is erre törekedtek.

– Ha valaki összetévesztett volna Che Guevarával, jelzem, hogy nem vagyok forradalmár. Én egy szisztematikusan gondolkodó szakember vagyok. Az örökség akkor marad fönn, ha a társadalom számára hasznos értéket teremtünk belőle. Ha működik, ha a befektetőnek minél kisebb terhet jelent.

– Ön tapasztalt egy részterületen, a beruházásokat illetően, de talán kevésbé profi olyan területeken, amelyek szintén a Forster Központhoz tartoznak, mint a régészet, a műtárgyvédelem, a műemlék-nyilvántartás.

– Egy nagyvállalat vezetőjének sem kell feltétlenül ismernie minden részterületet. Ha egy területnek különös ismerője, akkor esetleg lobbistája is. Én nem vagyok ez. Nekem nem az egyes területek fontosak, hanem a Forster Központ mint örökségvédelmi csúcsszerv. Megjegyzem: a Forster átalakulása még nem zárult le. Néhány nappal ezelőtt integráltuk a Lechner Lajos Tudásközponthoz tartozó Nyilvántartási Irodát és a védésekkel foglalkozó tudományos területet, rövid időn belül integráljuk a régészettel foglalkozó Nemzeti Örökségvédelmi Központot, és a szervezet úgy módosul, hogy a tudományos és hatósági területeknek elnökhelyettesi szerepkörben önálló vezetője lesz, várhatóan több is, akinek legalább akkora tapasztalata van az adott részterületeken, mint nekem a beruházások irányításában.

– Nézzük a késedelmes beruházásokat, melyek elődje bukását okozták. Ozora, Somogyvár, Dég, Edelény, Doba...

– Ozora története nagyon tanulságos. Például abban, hogy az előzetes egyeztető tárgyalásokat a jövőben sokkal alaposabban kell folytatni. Sok koncepció küzd egymással régészeti területen és a rekonstrukció kérdésében is. Ezeket már a pályázat beadásának szakaszában tisztázni kell, és már akkor meg kell történnie a régészeti kutatásnak is. Itt nem így történt. Továbbá, mivel ez az önkormányzattal közös projekt, már az előkészítés során tisztázni kellett volna az önkormányzat kötelezettségeit, el kellett volna végezni a rendezési tervvel, a közművek állapotával, a vízjogi engedélyezéssel kapcsolatos egyeztetéseket, ami itt csak részben történt meg. Mindez odavezetett, hogy a beadott és engedélyezett műszaki tartalom oly mértékben változtatásra szorult, hogy az eredeti költségvetési keretből már nem lehetett megvalósítani a projektet.

– És ez mikorra derült ki?

– Idén áprilisra. Akkor készültek el a módosított tervek. A Forster júliusban 220 millió forint plusztámogatást és határidő-módosítást kért. Úgy tudom, kedvező elbírálás várható.

Kell egy megkérdőjelezhetetlen műemlék-VIP-lista
Kell egy megkérdőjelezhetetlen műemlék-VIP-lista
Teknős Miklós

– Somogyváron is el kellett volna kezdeni már a munkákat.

– A 2013 őszén elindított előzetes ellenőrzési folyamat elhúzódott. De a múlt héten aláírtuk a kivitelezési szerződést, és a héten felvonul a kivitelező, hamarosan letesszük az új látogatóközpont alapkövét. Májusra befejeződik a munka.

– Edelényben elkészült a kastélyfelújítás, de már a következő ütemnél, a turisztikai kínálatfejlesztésnél kellene tartani, egy „országos hírű gyűjtemény” elhelyezésével. Melyik lenne ez a gyűjtemény?

– Pont most zajlik egy tárgyalás egy idekötődő magángyűjtemény megszerzésére. Nem mondhatok többet.

– Dégen is késik a tófelújítás következő üteme.

– Itt szintén az előkészítéssel akadtak problémák. Néhány tízmilliós többletforrásra volt szükség, amit meg is kaptunk, tehát itt is folytatódik a munka.

 

– Új ingatlanokat is kapnak kezelésre. Egyelőre egyet lehet sejteni, a soponyai kastélyt, amit az államtitkár említett.

– Én még ezt sem merném mondani. A Forster összeállított egy listát az ingatlanokról, amelyeket szeretnénk, most folyik az egyeztetés az MNV Zrt.-vel. Neveket még nem mondhatok.

– Igaz, hogy a füzérradványi kastélyt viszont odaadják kezelésre a Károlyiaknak, hasonlóan Fehérvárcsurgóhoz?

– Voltak beszélgetések, de nem született döntés.

– Mit gondol, a hatósági jogköreiből nem kellene-e visszakapni valamit a Forsternek, hogy erősebb műemlékvédelmet tudjon képviselni?

– A hatósági jogköreiből nem. De egy azzal rokon tudományos szakmai véleményezési jogot fent kell tartani. Egyébként ezt azzal is el lehet érni, hogy a műemléklista átvilágításánál létrejön egy kategorizálás, és lennének olyan kategóriák, amelyekben az engedélyezés során a Forster tudományos háttere szükséges lenne.

– Ez együtt járna a műemléklista szűkítésével, nem?

– Nem mondtam, hogy szűkítés, hanem felülvizsgálatot említettem. Nem az a szándék, hogy csökkentsük a műemlékek számát, hanem hogy a műemléklista megkérdőjelezhetetlen VIP-lista legyen. Lehet abban a mai 11 ezer helyett nyolcezer, de akár tizenötezer műemlék is.

– A koncepciója nagyon egybecseng az államtitkárság törekvéseivel. Van olyasmi, amiben más az álláspontja?

– Kellemetlen volna, ha gyökeresen más lenne. De ha lesz ilyen, nem fogom eltitkolni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.