– Krízishelyzetbe minden színész kerülhet, kérdés, ki hogyan foglalkozik vele – veti fel Fullajtár, aki kért ugyan szaktanácsot pszichológustól, de nem a lélektan szemszögéből vizsgálta a témát. Amúgy is alapvető kritérium, hogy egy színész figyelje önmagát, ő a dolgozata miatt most duplán koncentrál erre. Az évadban augusztus 24.–december 20. között három premierje volt, szünnap nélkül játszott, emellett bejárt az egyetemre. Követte, hol tart a munkabírása és mely stresszhelyzeteket tűr rosszabbul, mint tíz éve.
Doktorija azonban nem csak saját tapasztalata alapján készül. Ötvenkérdéses kérdőívvel kereste meg kollégáit. Névtelenséget ajánlott a kitöltőknek, de volt, aki aláírta és megköszönte a kérdéseket. Majdnem hatvanan kitöltötték: Budapestről az Örkény, az Alföldi Róbert vezette Nemzeti, a Radnóti, a Thália és a Katona színészei, vidékről pedig a nyíregyházi és a kecskeméti társulat tagjai, valamint több szabadúszó. A legfiatalabb válaszadó három, a legidősebb 54 éve van a pályán.
A válaszok megerősítették azt az elképzelését, hogy a színész idegrendszerét megviseli, ha rendszeresen negatív szerepeket kap. Baj lehet, ha folyamatosan terhelik vagy ha hirtelen hosszú időre nem kap feladatot. A mellőzésből azok jöttek ki jobban, akik társulatot váltottak vagy önálló esteket készítettek, azaz kezdeményezték a változást. Akik beletörődtek, egyre mélyebbre csúsztak, szorongtak, depressziósak lettek. A szenvedélybetegek problémái pedig szignifikánsan súlyosbodtak.
Azzal is foglalkozott, hogyan közelítenek a szerepek felé kollégái. Technikailag építik vagy a lelki szempontokkal foglalkoznak először? Az arány 30:70 százalék, ami szintén megviseli az idegrendszert. Az angol színészképzés során inkább azt hangsúlyozzák a növendékeknek: ne haljanak bele a színházba, ne forduljanak befelé, ez egy játék, a legfontosabb a technika.
Arra a kérdésre: mennyire érzi nyitott vagy zárt személyiségnek magát, legtöbbször a tipikus színészkarakter rajzolódott ki, azaz a művészek egyszerre nagyon nyitottak és zártak. Az is kiderült, hogy a válaszadók 70 százaléka alkohollal vezeti le a szerepfeszültségeket. Ez nyilván nem megoldás, a színésznek fel kell készülnie nehezebb időszakokra is.
Fullajtár Andrea ilyen helyzettel 12 éve szembesült először, a Médeát játszotta, nem sokkal fia születése után. Azóta már a szövegkönyv olvasásánál látja, ha vigyáznia kell. Minden szerep más megoldást súg. Neki az jön be, ha pici adagokban figyelmezteti az agyát. Úgy szemlélteti ezt a nem színészeknek: már három órával az előadás előtt elindul vele lefelé egy lift. De előadás után onnan vissza kell jönnie valahogy.
A Médea nem csak egy színdarab
Nehéz lelkileg különbséget tenni aközött, hogy csak játssza a színész a színpadon, vagy valóban meghal a gyereke. A Médeában ezzel kellett szembesülnie. Ha ezt két hónapig próbálja a művész, a szervezete azokat a reakciókat indítja el idegsejtszinten, amelyek a valódi esetnél történnek. Ha nem kapcsolja ki, ha nem tudja, mi tesz jót neki, mélyre csúszhat. Fullajtár Andrea sem tudta, mit csináljon, képtelen volt kiszállni belőle. Lement a színpadról, feszült volt, nem bírta elhagyni a színházat, pörgött benne tovább az előadás. Másfél évig játszotta a szerepet, mire kitalálta, hogyan úszhatja meg ép lélekkel. Nem a büfében való üldögéléssel, közben újabb pohár borokkal, hanem azzal, hogy amint lejön a színpadról, azonnal beáll 20-25 percre a zuhany alá.
