A valós eseményekre épülő fiktív történet szerint egy képzőművész nyilvánosságra hozza, hogy emlékművet ajándékoz annak a falunak, ahol korábban – pusztán a bőrszíne miatt – meggyilkoltak egy roma fiút.
A polgármester – tartva a következményektől – a háza pincéjében rejti el az alkotást. A szobor hollétéről a faluvezető lánya és annak barátja is tudomást szerez: Anna titokban tartaná a dolgot, és apjára hivatkozva arra kéri Marcit, felejtsék el az ügyet, barátja azonban ragaszkodik ahhoz, hogy – akár a polgármester gyávaságának leleplezése árán is – a község véleményét kérjék az emlékműről.
|
A közönség is szereplő a Káva előadásában
Reviczky Zsolt/Népszabdság |
Végül a fiú kész helyzet elé állítja a másik két szereplőt: kilopja a szobrot a pincéből, és közszemlére teszi azt a falu főterén.
Szólj bele!
Az úgynevezett „résztvevői színház” szabályainak megfelelően a szereplők többször is megállítják az előadást, hogy adott pontokon bevonják a nézőket a látottak értékelésébe, az ellentmondó álláspontok megvitatásába, illetve néhány kulcsszituáció eljátszásába.
A közönség tagjai kifejthetik véleményüket a szereplők magatartásáról, magáról az elkészült emlékműről, illetve arról, milyen következményei lehetnek annak, ha megvalósítják, vagy ha elutasítják a szoborállítást.
A fiatalok sokkal megosztottabbak, fogékonyabbak az emlékműállítás elleni érvekre
Az események látszólag maguktól – valójában a szigorúan megkoreografált dramaturgia alapján – haladnak addig a pontig, amikor a nézőknek – az összes felvázolt körülmény ismeretében – dönteniük kell: felállítsák-e vagy sem az emlékművet a faluban.
A felnőtt közönség állásfoglalása egyértelmű volt: a titkos szavazáson a nézők kétharmada igennel voksolt, a többiek tartózkodtak vagy ellenezték a dolgot.
– Talán itt érhető tetten a legnagyobb különbség a kamaszok és a felnőttek reakciói között – elemezte az előadás után a döntést Takács Gábor, a Káva művészeti vezetője, aki a Perényi Balázs által rendezett előadásban a polgármestert játszotta.
|
| A dilemma a színpadon - Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– A fiatalok sokkal megosztottabbak, fogékonyabbak az emlékműállítás elleni érvekre, így aztán a szavazásnál jóval többen utasítják el azt. Ennek több oka is lehet. A középiskolások például úgy ülnek be, hogy szinte semmilyen előzetes információjuk nincs a romagyilkosságokról, de a különféle szobrok-emlékművek körüli hazai vitákról sem. Talán meglepő, de a fiatalok élesebben utasítják el a konfrontatív szituációkat, szerintük a falu békéjének megőrzése fontosabb, mint hogy a felszínre törő véleménykülönbségek megosszák a település lakosságát.
Ehhez képest a felnőttek komoly ismeretanyag birtokában vesznek részt az előadásban, a már korábban kialakult véleményüket legfeljebb árnyalni tudja, ám alapjaiban aligha változtatja meg a szituációs játék.
Takács Gábor elmondta, a felnőtteknek is kínált – eredetileg a középiskolás korosztály számára létrehozott -drámapedagógiai előadások jelenleg még kísérleti fázisban tartanak, egyelőre azt tesztelik, van-e rájuk igény.
A Káva két éve tart résztvevői színházat felnőtteknek is, eddig három darabot mutattak be, összesen húsz alkalommal. Terveik szerint jövőre készülnek el az első olyan előadással, amit kifejezetten a 30-as generációnak szánnak: a 3050 gramm munkacímű produkció arról szól majd, milyen változásokat hoz egy fiatal pár életébe az első baba érkezése.
Miután A szobor című előadás végén a felnőtt nézők döntöttek, Takács Gábor búcsúzóul elárulta nekik: nem csak a romagyilkosságok szolgáltattak alapot az előadáshoz, mivel a szobortéma sem fikció. Valójában megtörtént esetről van szó, hiszen Alex Schikowski, a Budapesten élő német származású képzőművész évekkel ezelőtt elkészítette a tragédia emlékművét, amit három érintett településnek is felajánlott köztéri kihelyezésre. A falvak azonban elzárkóztak a lehetőségtől.
Az emlékmű azóta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri templomának kertjében áll.
