Röviden azért, mert a megszállónak tekintett Habsburg monarchia trónörököse volt. Útjában állt annak a nagyszerb elképzelésnek, amely az európai török területekért 1912–1913-ban vívott balkáni háborúkban erősödött meg, s amely egyesíteni kívánta a szerbek lakta területeket. Közismert napjainkból is – gondoljunk az 1990-es években rövid ideig létezett Boszniai Szerb Köztársaságra –, hogy Boszniában jelentős szerb népesség él. A nagyszerb törekvésnek a Monarchia akadálya volt. Ráadásul Ferenc Ferdinándnak megvolt az elképzelése a Monarchián belüli délszláv területek önálló igazgatásáról is, amelyet trónralépése esetén megvalósított volna. Ezzel pedig részlegesen elszívta volna a levegőt a nagyszerb elképzelések elől. Ferenc Ferdinánd szlávbarát volt, ezért is paradoxon, hogy a szláv nacionalizmus jegyében ölték meg. Egyébként a gyilkosság rendkívül szerencsétlenül történt. A trónörököst szállító konvoj az említett bombamerénylet után nem a korrigált útvonalon haladt, ezért az autóknak meg kellett fordulniuk. Ekkor használta ki a váratlanul adódó lehetőséget Gavrilo Princip. A húszéves merénylő nem volt képzett lövő, mégis úgy találta el Ferdinándot és feleségét, hogy mindkettőn halálos sebet ejtett. Verőeret ért a lövedék.
Azt írják, hogy Ferenc Ferdinándot a nyakán, Zsófiát a hasán érte a lövés.
Pontosabban ágyékon, csak ezt finoman úgy írta a sajtó, hogy hason.
Kerültek elő új információk a merényletről az évforduló kapcsán?
Nem, de mindent tudunk ma már, a szerb titkosszolgálathoz, hírszerzéshez való kapcsolatokat pontosan ismerjük.
A Ferenc József trónjára esélyes trónörökösök, az 1889-ben öngyilkosságot elkövető Rudolf, a merénylet áldozatává vált Ferenc Ferdinánd és a végül 1916 decemberében trónra lépő IV. Károly közül melyikük volt a legrátermettebb a kormányzásra, milyen ideológiákat képviseltek?
Rudolf liberális volt, Ferenc József rendszerének ellenfele, de politikailag légüres térben mozgott, és sokat tett saját személyisége szétrombolásáért, ami alatt nem csak szerelmi kapcsolatait és nemi betegségét értem, de kábítószer-függőségét is. Valaki úgy minősítette: „a Habsburgok Hamletje”, abban az értelemben, ahogy Hamletre mondják a darabban, „talán nagy király lett volna”, de sosem került abba a helyzetbe, hogy uralkodjék. Hadd folytassam Károllyal, aki Rudolffal szemben nagyon mélyen hívő katolikus volt, családcentrikusan gondolkodott, de olyan szituációban került hatalomra, amikor csak nagyon súlyos problémákkal találkozott. Károly az elsők közt volt, aki megpróbált véget vetni a háborúnak 1917-ben.
Amikor talán utoljára lehetett volna úgy kilépni a háborúból, hogy a vége ne katasztrófa legyen a Monarchia számára.
De amatőr módon tette ezt. Családi kapcsolatok révén keresett viszonyt az antanttal, amit a németek kiszimatoltak és erős kampányt indítottak ellene. Például olyan máig élő alaptalan vádak kaptak ekkor lábra, mint hogy alkoholista volt. Sajnos politikai akcióit is amatörizmus jellemezte, sőt még családi ékszereit is olyanra bízta, aki ellopta azokat. Ferenc Ferdinánd egy súlyos tüdőbetegség után, megacélozott akarattal lépett a politikai színre, s voltak elképzelései a birodalom átalakításáról a maga korlátolt, tekintélyelvű módján. Ezek részben a magyarok rovására történtek volna, ezért, amennyire tudni lehet, magyar körökben nem élvezett nagy népszerűséget. Ferdinánd is lázadt a családja ellen, szerelmi házasságot kötött a rangon aluli Chotek Zsófia grófnővel, minek nyomán alá is írattak vele egy olyan nyilatkozatot, hogy Zsófiától való gyermekei soha sem kerülhetnek trónra. Ezt valószínűleg eltöröltette volna, ha trónra léphet.
– A merénylet után következett harmincegy nap a hadüzenetig. A közvélemény a hosszú béke után háborúpárti volt. Sokszor emlegetik, miszerint Tisza István miniszterelnök azt az álláspontot képviselte a koronatanácsban, hogy ne indítsanak háborút.
Tisza nem általában a háborút ellenezte, sőt azt mondta, hogy ürügyet bármikor találunk a háborúra. Ő csak az adott időpontot nem tartotta alkalmasnak. Úgy vélte, Magyarországnak nem érdeke, hogy a Monarchia újabb területeket szerezzen, s ezzel tovább nőjön az idegen etnikumok aránya a magyar rovására. Szerbiát sem akarta a Monarchiához csatolni, ezt a Monarchia még deklarálta is. Kezdetben ellenezte a hadba lépést azért is,mert attól félt, Románia csak az ürügyet keresi, hogy bevonuljon Erdélybe, s ezzel az ország területi integritása veszne el. Úgy gondolta, amíg Bulgária nem elég erős ahhoz, hogy sakkban tartsa a románokat, addig nem lehet háborút indítani. Később az győzte meg, hogy a német birodalom 1914. július elején elkötelezte magát a Monarchia mellett, és a németek garantálták a románok kívül maradását, ezt utóbb Bukarest alá is írta. Így végül tehát Tisza beleegyezett a hadüzenetbe. Miután pedig a háborúba lépés mellett döntött, végig helyeselte a háborút, s a végsőkig kiállt mellette. Ebben a tekintetben egyfajta protestáns etikát testesített meg: kitartott annál, ami mellett letette a garast.
Bár a döntéshozók nyilvánvalóan nem világháborút akartak.
A döntéshozók tisztában voltak azzal, hogy a kialakult európai szövetségi rendszerek miatt ebben a háborúban benne van a világháború lehetősége, de abban reménykedtek, hogy Oroszország,mely Szerbia mögött állt, még nem készült fel eléggé, és megvolt a gyors befejezés reménye. Emlékezhetünk II. Vilmos német császár mondására: „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek”. A korszak megelőző háborúi általában jóval egy éven belül véget értek.
A centenárium nyitányaként rendezett tavalyi budapesti konferencián a háború új narratívái, új olvasatai is előkerültek. Szinte dominált az a megközelítés, hogy mindez egy „európai testvérháború” volt, de ahogy az egyik előadó is mondta, ez uniós narratívának tűnik, mintha pragmatikusan a jelent szolgálná.
Ez igaz. Az első világháborút egykor a nemzetek, a nacionalizmusok háborújaként jellemezték, ezt írja felül most az említett narratíva. Testvérháború abban az értelemben, hogy egy kultúrkörnek tételezzük Európát. Megjegyzem, ennek terméke a nacionalizmus is, amely gyúanyaga volt a háborúnak.
Mások, főleg az egykori győztesek, Európa vesztes háborújaként jellemzik manapság az első világháborút.
Igen, ez is európai megközelítés. A háború után ugyanis többé nem Európa irányította a világpolitikát, hanem az Egyesült Államok vált megkerülhetetlen tényezővé. Európa végzetesen kimerült, legyengült. A győztesek is. Például Franciaország háború sújtotta északi területei elpusztultak, 1,4millió francia halt meg, kétszer anynyi, mint amennyit a történelmi Magyarország veszített.
Bár a franciákat azért kárpótolta a győzelem.
Mit kárpótol az elvesztett családtagokért, apákért, fiúkért a győzelem?
A népléleknek, a nemzeti identitásnak talán kárpótlást jelenthet, hogy az áldozat nem volt hiábavaló.
Az ön által hangoztatott vélemény nemzetcentrikus, az én kétkedő megjegyzésem embercentrikus.
Egy másik megfogalmazás szerint Európa százéves háborúja volt ez, hisz következményei máig hatnak.
Ez egy metafora, amit úgy foghatunk fel, hogy Európa továbbra is küszködik a nacionalizmussal. Szerintem egyébként most nincs domináns értelmezés.
Az „európai testvérháború” megfogalmazás számomra azért is eufemisztikus, mert a a háborút követő békék felrúgtak egy olyan európai etikettet, amelynek értelmében figyelembe vették a vesztes érdekeit is és odaengedték őket a tárgyalóasztalhoz. Ami Versailles-ben történt, nehezen fér össze a testvériség fogalmával.
Beszélhetünk európai „polgárháborúról” is, ez a narratíva is megfogalmazódott a tavalyi konferencián. De ami a békét illeti: valóban, az előző nagy békerendszer, amely a napóleoni háborúk után köttetett, olyan egyensúlyt teremtett, ami kibírt száz évet. Ehhez képest az I. világháború után bűnösnek tartották az alulmaradtakat – Németország esetében ezt tételesen ki is mondták –, és érdemben szóba sem álltak velük a béketárgyalásokon, érdekeiket nem vették figyelembe. Így a vesztesek érdekeltté váltak a békerendszer felszámolásában.
A világ történetírásában nem szorul kissé háttérbe Közép-Európa első világháborús története? Nincs aláértékelve a Monarchia háborús teljesítménye?
Nem gondolom ezt. Igaz, hogy van egy közvélekedés a Monarchiáról, amit döntően Hasek Svejkjéből veszünk át. Eszerint – egyszerűen szólva – hülyékből állt az osztrák–magyar hadsereg. Ezzel szemben a valóságban a Monarchia hadserege a háború utolsó napjáig helytállt, s ezt például a hadtörténet értékeli. Hogy mást ne mondjak, az olaszok.
Igen, a már említett konferencián érdekes volt Gianluca Volpi előadása az olaszokra nézve katasztrófának minősíthető, 1917-es caporettói áttörésről, s ennek lelki hatásáról. Érdekes volt annak kimondása is, hogy az első világháború része az olasz identitásnak. Nálunk miképp része az identitásnak az I. világháború?
Még 1917-ben elrendelték, hogy a településeken emléket kell állítani a háború hősi halottainak. A magyarlakta területeken háromezer-ötszáz emlékművet, emléktáblát állítottak fel, amelyek nagyrészt máig megvannak. Fizikai értelemben tehát ezek ma is részei az emlékezetnek. És bár önálló magyar hadsereg nem volt a háborúban, ezek az emlékek a magyar hősiességet hirdetik, ha tetszik, az identitásunk részei. Ezek felújítása ezért is egyik eleme a centenáriumi emlékezésnek.
Elkezdődtek az évfordulós események,megnyílt az első nagy háborús kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban, év végén nyílik egy másik a Várkert Bazárban, lezajlottak az első, emlékmű-felújításra, háborús tematikájú történeti és filmalkotásokra kiírt pályázatok. Cél, hogy mindezek az identitásképzést szolgálják?
Én hatvanéves elmúltam. Az első világháború az én nagyapám háborúja. Máig megvannak a kitüntetései, tisztogatom őket, őrzöm a frontról küldött képeslapjait. A világháború a családtörténetem része. Általánosítva mondhatnám: az első világháború nagyapáink háborúja volt. És egy nemzet életében fontos, hogy saját történetként is élje meg, ami köztörténetként ismert. Aki érdeklődik iránta, leginkább emiatt érdeklődik. Itt a szubjektív érdeklődés játszik szerepet. Erről szólnak ezek a pályázatok. Tehát az I. világháború ma már nem a politikai identitásképzést szolgálja. Nem arról van szó, hogy bármelyik magyar párt politikai identitáspontként használná az első világháborút. Ilyen módon ma már Magyarországon lehet politikai tehertételek nélkül beszélni a nagy háborúról.
Frontmozi, bazár, Lajta monitor
Magyarországon a Navracsics Tibor vezetésével tavaly létrejött Centenáriumi Emlékbizottság felelős az I. világháború emlék eseményeiért, a rendezvényeket, projekteket azonban a XX. Század Intézet koordinálja. A várható események még mindig igen bizonytalanul körvonalazhatók. Ami biztos: a merénylet napjának, június 28-nak kerek évfordulójára az ELTE BTK Múzeum körúti tanácstermében Száz év tükrében az erőszak címmel nemzetközi vitaestet tartanak történészek részvételével. Egy hónappal később, július 28-án, a háború kitörésének centenáriumi emléknapján pedig a Magyar Állami Operaház szervez nagyszabású koncertet Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel.
Az emlékezés hivatalos honlapja, a www.elsovilaghaboru.com egyelőre nem túl gazdag tájékoztatást ad az emlékév eseményeit illetően. Itt jelentek meg az első centenáriumi pályázatok januárban, többek közt irodalmi, történeti munkákra, forgatókönyvekre, számítógépes játékokra és szoborfelújításokra. Áprilisig több mint ötszáz pályázat érkezett be – a honlapon kérték is az érdeklődőket, ne küldjenek többet, mert kimerült a keret. Mint megtudtuk, a rendelkezésre álló pénzből 29 szoborfelújítási programot támogatnak, továbbá 45 kulturális rendezvényt, 4 filmforgatókönyvet finanszíroznak, ezen kívül számítógépes játékok megvalósulását és több könyv, tudományos mű kiadását.
De hogy melyek ezek, arról nem kaptunk tájékoztatást. Az évfordulóra több múzeum is kiállítással készül. Elsőként a Hadtörténeti Múzeum emlékkiállítása nyílt meg június közepén. Novemberben a hadieseményeket térhatású, korabeli sztereofotográfiákon bemutató vándorkiállítás nyílik a nagycenki Széchenyi-kastélyban, a Nemzeti Múzeum szervezésében. Szintén őszre rendezik meg a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatát, amely az írók és az I. világháború kapcsolatát dolgozza fel.
Az év legnagyobb háborús kiállítása a XX. Század Intézet által szervezett, decemberben megnyíló tárlat lesz a Várkert Bazárban. Ha nem is kiállítás, érdekes látványosság lehet az évekkel ezelőtt felújított Lajta monitor, amelyet a Parlament előtt kötnek majd ki. A mozi is emlékezik. Szintén a XX. Század Intézet szervez vetítéssorozatot ősztől Frontmozi címmel, többek közt Stanley Kubrick, Lewis Milestone vagy Jean Renoir első világháborút feldolgozó filmalkotásaiból. (Cs. L.)
