– Mit tudunk a vallási háttérről? A keresztes háború fő szervezői a nagyon népszerű, erős obszerváns ferencesek voltak, akikről Erdélyi Gabriella azt írta, hogy az övék volt a leghatékonyabb propagandagépezet az országban. Rájuk pedig jellemző volt a társadalomkritika, a tekintélyellenesség.
– Klaniczay Gábor: Volt ennek előzménye. 1456-ban Kapisztrán János obszerváns ferences prédikátort küldte a pápa Magyarországra, hogy toborozzon parasztokat a török ellen. Ebből már akkor, a nándorfehérvári győzelem idején is adódtak problémák. Amikor összegyűlik egy nagy paraszti tömeg, beindul egyfajta dinamizmus, amelyben átalakul a társadalomról alkotott szemléletük. Ők azok, akik az országot megvédik, és nem a nemesek. Megindul és egyre messzebb ér az ellenségek kijelölésének a folyamata, eléri az urakat is, akik nem tudták őket megvédeni. A keresztes hadjáratokban mindig volt ilyen veszély Nyugat-Európában is.
– Pálosfalvi Tamás: Nemcsak parasztok, de bármilyen státuszú emberek, polgárok, köznemesek, akiknek millió bajuk van, elszigetelten élnek, hirtelen összetalálkoznak: felfedezik magukat mint tömegerőt. Ez még a köznemeseknek is nagy élmény, amikor az országgyűlésen pár ezren összejönnek, folyamatosan vannak is csetepaték, botrányok, olykor a nemesi országgyűléseket is ágyúval kell szétkergetni.
– Klaniczay Gábor: 1514-ben összegyűlt egy nagy sereg, és nem történt semmi. Beindult ez a dinamizmus, elkezdődött a forrongás, és ebben nagyon erősen benne voltak az obszerváns ferencesek. Ez egy népközeli, népi prédikátorok sokaságát kibocsátó rend volt. Nagyon jellemző volt rá a szociális retorika, az, hogy a gazdagokat ostorozza, amiért nyúzzák a szegényeket, és nem teljesítik a kötelességeiket. A két leghíresebb obszerváns prédikátor, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát fennmaradt beszédeiben vastagon benne van mindez a XV. század végén. Szűcs Jenő is az ő szövegeikből próbálta kihámozni, melyek lehettek azok a jelszavak, amelyek a felkelőket mozgatták.
– De miért toboroztak parasztokat? A keresztes háborúkat jellemzően nem ők vívták.
 |
| PÁLOSFALVI TAMÁS (1968) történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Könyve: Nikápolytól Mohácsig 1396–1526, Zrinyi Kiadó, 2005. |
– Pálosfalvi Tamás: Hanem harcokban edzett és kifejezetten erre készülő nemesek. Ők indultak a Szentföldre is. A parasztok részvételét az tette aktuálissá, hogy az oszmánoktól túlnyomórészt ők szenvedtek. Az oszmánok szüntelenül betöréseket hajtottak végre a későbbi megszállásra kiszemelt területeken. Magyarországot ekkor már nagyon hosszú ideje, az 1420-as évektől kezdve érik ilyen betörések. Mire 1514 eljött, Valkó megye például már kilencven százalékban elnéptelenedett. Nem volt sokkal jobb a helyzet Szerémben, Temesben, Torontálban sem. Elsősorban a fenyegetett vidékekről, az Alföldről és a tőle délre eső területekről érkeznek a parasztok a hadba. Azok, akik testközelből érezték az oszmán pusztítást. Hiába volt békeállapot a magyar király és a szultán között – mert 1514-ben is az volt –, a határbégek Boszniából, Szerbiából egyfolytában pusztították a déli magyar területeket. Európában másutt nem volt ilyen helyzet, erre igazából nincs is adekvát válasz. Kiderült, a keresztes háború sem az, a parasztok részvételével sem. 1456-ban Nándorfehérvárnál Kapisztrán keresztesei nem egy offenzív hadjárat seregét alkották, hanem egy csata sorsának az eldöntésébe avatkoztak be, amúgy Hunyadi János határozott parancsa ellenére. Nem is tudjuk igazán, hogy 1514-ben mit akartak kezdeni a keresztesekkel. Nem tudjuk sem a pápától, sem Bakócz Tamástól. Védekezni akartak? Mire a sereg összegyűlik, Szelim szultán már Perzsia megtámadása mellett döntött, nyilvánvaló volt, hogy amíg ott van elfoglalva, nem támad itt, tehát védekezni nem kell, támadni meg irreális. Valószínűleg Dózsa sem tudta, mit akar a haddal kezdeni. Ezt mutatja a sereg mozgása is.
– Erdélyi Gabriella: Úgy tűnik, hogy Erdélybe akart menni, ami nem volt rossz elképzelés, mert Szapolyai János erdélyi vajda seregével az Al-Dunánál hadakozott, csak Dózsa közeledésének hírére időben visszaért. Amikor a parasztsereg Temesvárra vonult, az már a B terv lehetett. Egyébként ma azt tartjuk valószínűnek, hogy nem is Dózsa volt a keresztes had kinevezett vezére. Semmi nyoma annak, hogy Bakócz őt tényleg kinevezte volna. Június elejéig a források meg sem említik a nevét. Úgy tűnik, hogy ez a kinevezés is utólagos konstrukció.
– Ha nem Dózsa, akkor ki?
– Erdélyi Gabriella: Nem tudjuk. Még az is lehet, hogy tényleg Dózsa, de nincs erre nézve semmilyen forrásunk. Szerintem amúgy elég valószerűtlen az ő kinevezése. Éppen ezért születtek azok a meseszerű történetek a humanista történetíróknál, hogy a nagy törökverő vitéz azért megy panaszkodni a királyhoz, mert nem kapta meg méltó jutalmát. Az egyik variáció szerint Bakóczot is megkereste, aki a fővezérséggel vigasztalja az ismeretlen végvári katonát. Külföldi tudósítások emlegetnek egy nevet, bizonyos Melchior Bankuwrt sokféle változatban. Az egyik forrás szerint Dózsa őalá volt beosztva, a másik szerint Dózsa félreállította őt.
– És azt tudjuk-e, hányan gyűltek össze harcolni Budára? Van, aki negyvenezret mond, van, aki többet.
– Pálosfalvi Tamás: Ezek a becslések hasra ütéssel keletkeztek. Csak az biztos, hogy jó sokan voltak, mert ez következik az akciók, az összecsapások számából, méretéből.
– És a had társadalmi összetételéről mit tudunk?
– Pálosfalvi Tamás: Azt, hogy vegyes volt. Voltak köztük a parasztokon kívül kisnemesek, székely és magyar nemesek.
– Állítólag Dózsa is székely lófő volt.
– Pálosfalvi Tamás: Igen, de persze ez sem biztos. Volt a hadban sok mezővárosi polgár. Ebből következtetnek többen arra, hogy itt a megerősödő mezővárosi polgárság védené a pozícióit az árutermelésbe bekapcsolódó nemességgel szemben. Csak hát akik ezt vélik, egy Mohács utáni fejleményt vetítenek vissza. Nincs nyoma annak, hogy ekkor a nemesség tömegesen alakítana ki a birtokán robotmunkára épülő, árutermelő majorságokat. Az alföldi mezővárosok fejlődése sem torpan meg 1514 után, holott 1514 következményei nyilván őket terhelték volna, ha az ő elégedetlenségüket látták volna a felkelés mögött. A harcok kitörése után már mindkét oldal rekrutációjában nagy szerepe volt a kényszernek. Sokan csak a csatlakozás vagy a halál között választhattak. De vajon eredetileg Budára mindenki önként és lelkesen ment? A had toborzásában nem volt erőszak?
 |
| KLANICZAY GÁBOR (1950) történész, egyetemi tanár, a Közép-európai Egyetem professzora és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A középkorral foglalkozó főbb magyar nyelvű könyvei: A civilizáció peremén. Kultúrtörténeti tanulmányok, Budapest, Magvető, 1990, Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Balassi Kiadó, Budapest, 2000. |
– Klaniczay Gábor: Teljesen nyilvánvaló volt, hogy itt valami szörnyűség közeleg. Eleven lehetett még az 1456-os mozgósítás és diadal emléke is. Az obszerváns ferencesek ennek a diadalnak nagy propagandistái voltak. De a középkorban ezekre a népi tömegekre is kiterjedő felhívásokra jöttek az emberek általában mindenhonnan szívesen, mert ez általános bűnbocsánattal, sokféle kedvezmény és mentesség ígéretével járt.
– Volt-e a felkelésben szerepe annak a vallási forrongásnak, amelyből pár évvel később a reformáció kibontakozott?
– Erdélyi Gabriella: Nem, 1514 éppen hogy inkább a bűnbocsánat hagyományos felfogásán nyugodott. A huszitizmus vagy a tíz évvel későbbi német parasztháború alapult gyökeresen újító, forradalmi vallásosságon. Itt erről szó sem volt.
– Az ön könyvében olvastam, hogy német földön összekapcsolódott a reformáció üldözése a megtorlással, nálunk nem. Ott azonosították a felkelőt és az eretneket, nálunk nem. Nálunk viszont a felkelés gócpontjai és a legerősebb, a legtöbb zarándokot kibocsátó vallásos közösségek helyszínei egybeesnek.
– Erdélyi Gabriella: Így van. A korai reformáció üldözése során nyilván hatásos vád lett volna nálunk is valaki ellen, hogy nem csoda, hogy eretnek, hiszen már lázadó is volt, de mégsem ez történt. Az pedig, hogy – a dolgot leegyszerűsítve – a zarándokokból lettek a felkelők, ismét a vallásos mentalitás fontosságát és az ugyanezeken a helyeken kolostort fenntartó obszerváns ferences szerzetesek hatását igazolja.
A nyilvános kivégzésben mindig benne van a veszély, hogy az üzenete az ellentétébe fordul át, és mártírrá nemesül, akit olyan szörnyen megkínoznak.
– A XIX. század folyamán, amikor Dózsa ceglédi beszédének a mítoszát is kifejlesztették, azt hangsúlyozták, hogy a lényegi követelés a nemesi előjogok eltörlése volt. Nyilván azért hangsúlyozták, mert abban a században tényleg ez volt a központi kérdés. De mennyire létezett ez a követelés 1514-ben?
– Erdélyi Gabriella: Inkább talán úgy, hogy a közrendűek is nemesi szabadságot, előjogokat akartak. Nem akartak például adót fizetni. Szűcs Jenő azt feltételezte a „ceglédi kiáltvány” szövege alapján, hogy a székely szabadságért harcoltak, de hogy erről Dózsán kívül ki tudott valamit, azt nehéz megmondani.
– Pálosfalvi Tamás: A székely szabadság mindig felmerül. A Budai Nagy Antal vezette felkelésről is ezt mondják, aztán vagy igaz, vagy sem. Nyilván voltak iskolázott emberek a felkelők között, akik végiggondoltak társadalmi követeléseket, az iskolázatlan parasztok nagy része pedig nyilván nem. De sokan csak sodródtak az eseményekkel. Például onnantól kezdve nyilván másként látták a helyzetüket, hogy karóba húzták Csáki püspököt és még néhány nagyurat, és ezzel felégették maguk mögött a hidat. Attól kezdve világos volt, hogy akit elfognak, annak jó esélye van rá, hogy elevenen megnyúzzák. Voltak, akik olyan pozíciót kerestek, amelyből ezt meg lehet úszni. Sokan meg úgy gondolták, hogy inkább csendben hazamennek, mintha ott sem lettek volna.
– Erdélyi Gabriella: Mentek is sokan.
– Végül is ki kezdte? A nemesek kezdték pusztítani a vonuló hadat, vagy a vonuló had a nemesi kastélyokat?
– Pálosfalvi Tamás: Valószínűleg párhuzamosan folytak ezek az akciók. Fekete Nagy Antal kutatásai nyomán Barta Gábor próbált ebben rendet vágni, de neki sem sikerült maradéktalanul. A toborzás lefújása már eleve önvédelmi reflex volt az uralkodó osztály részéről. Aki ott marad a hadban, ettől kezdve latornak minősül. Az ellen el lehet járni. Ma sem tudjuk, hogy a had útjának mely pontján kezdődtek az összecsapások. Abban nyilván a tömegpszichózis is benne van, hogy elkezdik feldúlni, felgyújtani az útjukba eső kastélyokat, udvarházakat, és akiket ott találnak, lemészárolják. Viszont a nemesek lemészárlása már mindenhol Európában a legsúlyosabban megtorlandó bűnnek, hűtlenségnek minősül akkor is, ha nem kérdőjelezik meg magát a királyi hatalmat. Az első nemes meggyilkolása után ők az állam ellenségei. Onnantól kezdve nincs visszaút, nincs tárgyalásos megoldás, és ezt mutatja a had mozgása is. Azért mennek Erdélybe, hogy mentsék a menthetőt. Konkrétan a saját bőrüket. Nem véletlenül táboroznak Temesvár alatt heteken keresztül. Ha elfoglalják Temesvárt, van alkualap: amnesztiát kapunk, vagy átadjuk Temesvárt a törököknek.
– Erdélyi Gabriella: Mindig is félt ettől a magyar nemesség. Hogy a parasztok összefognak a törökökkel ellenük. Ahogy az a Balkánon is történt, amit jól ismertek. Nálunk ez nem következett be.
A vallásos gondolkodásban előfordul, hogy meghökkentően közel kerülnek ezek a metaforák és szöges ellentéteik.
– A parasztság mekkora része vehetett részt a felkelésben?
– Pálosfalvi Tamás: Az ország több mint fele, a nyugati, északi részek teljesen érintetlenek maradtak. Az Alföld és a déli részek parasztságának úgy a tíz százalékával szoktak számolni. Persze ez is teljesen bizonytalan becslés, de több nemigen lehetett. Négymillió lakosa van ekkor nagyjából Magyarországnak, negyvenezres hadról szoktak beszélni...
– Az 1514-ben minden oldalon megnyilvánult kegyetlenség mértéke meghaladta a kor normáit, vagy megfelelt nekik? Istvánffy Miklós a nagyurak szemszögéből írja le a történteket, de még ő is iszonyatosnak ítéli azt a módot, ahogy Dózsáékkal elbántak. Erdélyi Gabriella viszont azt írja, hogy ha az erőszak a kor normái szerint jogos volt, akkor már a kegyetlenségét is jogosnak ítélték meg. Példaként hozza azt a Kelemen papot, aki a pápának küldött bűnbocsánatot kérő levelében minden további nélkül leírja, hogy az egyik foglyát a hímtagján és alfelén átvert szögekkel rögzítette egy rönkhöz. Ha az ő oldalán volt a jog, akkor ez is jogos volt.
– Klaniczay Gábor: A XV–XVI. században a könyvnyomtatásnak köszönhetően elárasztották Európát az antik mártírok szenvedéseit ábrázoló könyvek. Az egyik legnépszerűbb, bőségesen illusztrált olvasmány az emberi testek feldarabolása volt a legváltozatosabb módszerekkel. A százéves háborútól kezdve a nyilvános kivégzések, kínzások nagy látványossággá, népünneppé válnak, a kínhalál látványa a tömegszórakoztatás része. Dózsa kivégzésének is volt ilyen népünnepélyjellege, zenészek muzsikáltak a kínhalálhoz. Olyan kegyetlenségeket pedig, amelyeket 1514 kapcsán a parasztokhoz kötnek, más parasztfelkelések, a Jacquerie-, a Wat Tyler-felkelés kapcsán is leírtak. Magyarországon viszont ez ilyen méretekben először ekkor nyilvánult meg. És nálunk egy fokozatos eszkalációról, a kegyetlenség fokozatos erősödéséről volt szó a XV. század elejétől kezdve a törökkel való állandó csatározások folyamatában. Kinizsi Pálnak is szörnyűséges tetteket tulajdonítottak. Bizony ebben a korban aprították az emberi testet, mint a répát.
– Pálosfalvi Tamás: Magyarországon nemesek kegyetlen kivégzése nem volt szokás. Angliában például igen, nálunk nem. Mátyás idejében előfordult ilyen megtorlás, de nála is kivételképpen, előtte, utána semmi, és lázadások se nagyon voltak. Amikor aztán egyszer csak tömegével mészárolnak le nemeseket, ráadásul közrendűek, amikor hirtelen ilyen megdöbbentő mértékben dúlják föl a megszokott társadalmi rendet, akkor azt nagyon kegyetlenül megtorolják. Egyébként ha közrendű öl nemest, a megtorlás mindenhol szörnyű. Dózsa borzalmas kivégzése nem szenvedély vezérelte bosszú volt, hanem tudatosan megkonstruált demonstráció, hogy a társadalom rendje elleni példátlan támadásnak példátlan kegyetlenség feleljen meg. A kor vallási gondolkodásában hogyan fér össze a Krisztusért, az üdvözülésért folytatott harc a tömeges nemi erőszakkal, melyre a nemesi családok megtámadása során sor került?
– Klaniczay Gábor: Sehogy. Akik a nemes hölgyeket meggyalázták, nem keresztényi elhivatottságból tették ezt, hanem lincselő, elszabadultan kegyetlenkedő tömegként.
– Pálosfalvi Tamás: Egy angol kapitányról, Sir John Hawkwoodról jegyezték fel, hogy amikor a katonái, rendes keresztény, akkor még katolikus angolok összevesztek egy apácán, hogy melyikük erőszakolja meg először, akkor Hawkwood szintén rendes katolikusként leszúrta az apácát, és így oldotta meg a dolgot. Katonát nem szúrunk le, az kell a harchoz, viszont az apáca így tisztán és előbb jut el a jegyeséhez, Krisztushoz. Az az egyházi ember, aki ezt leírta, helyénvalónak találta ezt a megoldást.
– Erdélyi Gabriella: A főpapok elleni szokásos vád volt ekkoriban parázna vagy szodomita voltuk. Teljesen hétköznapi dolognak számított, hogy a pappá szentelésre csupán a püspöki kinevezés során került sor. Ahogy az alsó papság körében is nemcsak bevett, de mindenki által elfogadott körülmény volt, hogy konkubinát, ágyast tartanak.
– Klaniczay Gábor: Már a XIV–XV. században is voltak városi galerik, amelyek macskazenét rendeztek felszarvazott férjeknek, kikapós özvegyeknek, mindazoknak, akik az általános moralitást valamiképp sértették. Ez a fellépés igen gyakran átment erőszakba, az érintett háztartásokat elpusztították, a nőket megerőszakolták. Ez az erőszaknak bevett, megengedett formája volt: az áldozatok azt kapták, amit a közfelfogás szerint megérdemeltek. Ilyesféle logikája lehetett annak is, amikor a keresztesek erőszakoltak meg nőket, de ezt azért senki sem próbálta keresztény erényként beállítani. Azt se felejtsük el, hogy a beszámolók sok mindent kiszíneznek, igyekeznek minden emberségből kivetkezett szörnyetegeknek beállítani a felkelt parasztokat. Ez a helyzet a Dózsa kivégzéséről szóló híradásokkal is. Az erőszak leírása maga is egyféle retorika, amelynek megvan a maga dinamikája, ahogy a leírások egyre mélyebben elmerülnek a részletekben.
Akikről konkrétan tudták, hogy gyilkoltak és kegyetlenkedtek, azokat kegyetlenül kivégezték, a többiek pedig már a temesvári csata után rögvest hazamehettek.
– De azért Dózsa kivégzése nagyjából ugye mégis úgy történt, ahogy a köztudatban benne van? A tüzes trónról tudjuk, hogy utólagos kitaláció, de az izzó vaskorona, a vasfogó, a hívekkel való megétetés, az stimmel, nem?
– Klaniczay Gábor: Igen, az stimmel.
– Erdélyi Gabriella: Külön-külön az egyes elemek előfordultak máshol is Európában, de így együtt tényleg kicsit sok volt, feltűnést keltett.
– Klaniczay Gábor: Szerte Európában.
– Erdélyi Gabriella: A máskor ellentmondó beszámolók egységesen kiemelik, hogy Dózsa milyen hősiesen viselkedett. Voltaképp ebben a mozzanatban válik hőssé még azok szemében is, akik a felkelést a leghatározottabban elítélték.
– Klaniczay Gábor: A nyilvános kivégzésben mindig benne van a veszély, hogy az üzenete az ellentétébe fordul át, és mártírrá nemesül, akit olyan szörnyen megkínoznak. A tüzes korona emlékeztet a töviskoronára, Dózsa pedig a megkínzott és a sorsát türelemmel és tartással viselő Krisztusra.
– Erdélyi Gabriella: Valószínűleg tudatosan építették bele a kivégzésbe ezt a szimbolikát, miután a parasztok is Krisztus nevében léptek föl. Szapolyai ezt a kivégzést nem magának rendezte, hanem a közönségnek. Persze nem azért, hogy Dózsát Krisztusnak nézzék, hanem azért, hogy kigúnyolják, és farsangi komédiát csináljanak a Dózsa-had Krisztusra való hivatkozásából.
– Klaniczay Gábor: A francia Jacquerie egyik vezetőjét is ilyen „koronázással” végezték ki.
– Erdélyi Gabriella: A felségárulók esetében jártak el így.
– Az pedig, hogy az árulót megetetik a saját embereivel, Kinizsi Pálnak is eszébe jutott már.
– Erdélyi Gabriella: A kortársaknak erről eszükbe juthatott az úrvacsora, Krisztus testének szimbolikus elfogyasztása a hívei által.
– Klaniczay Gábor: A vallásos gondolkodásban előfordul, hogy meghökkentően közel kerülnek ezek a metaforák és szöges ellentéteik, ez ebben az érdekes.
– A megtorlás nagyon gyors volt, és kíméletlen, de csak egy szűk kört érintett, és utána nem történt semmi. 1514 őszén törvényt hoztak arról, hogy a felkelőket föl kell kutatni és meg kell büntetni, de ezt elszabotálták.
– Pálosfalvi Tamás: Senki sem volt érdekelt a tömeges megtorlásban. A parasztlázadások megtorlása más esetekben is le szokott állni a gyors és demonstratív kivégzések után. A földesurak nem akarták a saját munkaerejüket pusztítani. Akikről konkrétan tudták, hogy gyilkoltak és kegyetlenkedtek, azokat kegyetlenül kivégezték, a többiek pedig már a temesvári csata után rögvest hazamehettek. Voltak földesurak, akik megvédték a saját fellázadt jobbágyaikat. Jönnek az őszi munkák, kell a munkáskéz.
– Az iskolában azt tanították nekünk, hogy a felkelés megtorlásaként a jobbágyságot röghöz kötötték, adóterheiket súlyosan megemelték, ezzel pedig hosszú évszázadokra visszavetették Magyarország gazdasági, társadalmi és politikai fejlődését. Az úgynevezett második jobbágyság korában a jobbágyok helyzete leromlott, az agrárexportban megnyíló lehetőségek az urakat gazdagították, növelték az egyenlőtlenségeket, gátolták az ország iparosodását. Mi igaz ebből?
– Pálosfalvi Tamás: Semmi. A röghöz kötés nem ment át a gyakorlatba, mert ellentétes volt a nagybirtokosok érdekeivel. Aki ezer jobbággyal gazdálkodott, sokkal jobb feltételeket tudott biztosítani, mint a kisnemes, aki egy faluval vagy egy telekkel rendelkezett. Werbőczy, akinek a nyakába varrják a röghöz kötést és minden egyebet, kisnemes volt, az ő szemlélete nagyon különbözött a nagyurakétól. Azért is építette rá az egész általa rendezett szokásjogot a nemesség egységességének elvére, mert a nemesség egyáltalán nem volt egységes. Az egytelkes kisnemes társadalmilag sokkal közelebb áll a parasztokhoz, mint a mágnásokhoz. Már Mátyás megpróbálkozott az egytelkes nemesek adóztatásával, közvetlen volt a veszély, hogy a nemességen belüli hatalmas társadalmi különbségből jogi különbségtétel lesz. Ezért hangsúlyozza annyira Werbőczy a nemesség egységét. A jobbágyok megkötése is a kisnemeseknek lett volna fontos, akik úgy igyekeztek a parasztság fölött maradni, hogy lefelé tapostak. A földesurak jól tudtak disztingválni, helyi szinten differenciáltan adóztattak, a gazdagabbaktól többek kértek, a szegényektől keveset vagy semmit. Ezt persze csak az tehette meg, akinek elég sok jobbágya volt. Ő védhette meg a szegényebbeket az ellehetetlenüléstől, azért menekültek hozzá.
– Erdélyi Gabriella: Már Eötvös József a felkelésről szóló regényében, a reformkori gondolkodók a XIX. század elejétől, aztán az agrárszocialista mozgalmak a XIX. század végén, a XX. század elején, mind-mind a Dózsa-féle parasztfelkelés megtorlására vezetik vissza a parasztság nyomorát, de ez egy utólagos konstrukció. A jobbágyság személyi szabadsága a kora újkorban nagyobb volt Magyarországon, mint Nyugat-Európában. Amint Péter Katalin felhívta rá a figyelmet, például szabadon választhattak feleséget. Szabadon közlekedhettek a jobbágyok a földesurak birtokai között férjet és feleséget választani, pedig ez nagyon ellentétes volt a földesurak érdekeivel, mégsem korlátozták. Nyugat-Európában a földesúr nagyon sok helyen beleszólt még a jobbágygyerekek névadásába, iskoláztatásába is, nálunk nem. A jobbágyok költözése pedig 1514 előtt sem volt teljesen szabad.
– Pálosfalvi Tamás: Ahhoz a földesúrnak mindig hozzá kellett járulnia. A fegyverviselést korlátozzák 1514 után, de azt is csak átmenetileg, részlegesen. Angliában például folyamatosan súlyos fegyverviselési korlátozások voltak érvényben, nálunk nem.
– Azt is tanultuk az iskolában, hogy 1514 miatt nem merték az urak harcba hívni a parasztokat 1526-ban, és ez volt az egyik jelentős oka annak, hogy elveszett a haza.
– Pálosfalvi Tamás: Hát nem. Korábban is csak kivételes esetekben hívták harcba a parasztokat. Ez még nem a tömeghadseregek kora. Jellemzően nemesek és zsoldosok harcolnak. A paraszt olcsóbb lett volna, csak nem értett hozzá. Igazából az oszmán seregek ellen sem mentek volna semmire egy olyan paraszti sereggel, mint amilyen a Dózsáé volt. De azért Mohács előtt is mozgósítottak parasztokat, minden ötödik jobbágynak fel kellett kelnie, erre királyi parancs volt, valószínűleg el sem értek Mohácsig, de hiába is értek volna. És ugyan miért féltek volna a parasztoktól egy ilyen közös vészhelyzetben? A paraszt sem hülye, hogy amikor közvetlen veszélyben van az otthona, a lakóhelye, akkor ne azt védje. Nem fogja feláldozni a saját urait, mert akkor őt sem fogja megvédeni senki. Az oszmánoknak való ellenállás sajnos lehetetlen küldetés volt így is, úgy is.
– Erdélyi Gabriella: Legyőzhetetlen túlerővel álltunk szemben, ez ilyen egyszerű. Az ország bevételei a védelmi rendszer fenntartását is alig fedezték, segítség pedig nem jött sehonnan.
– De miért volt a paraszti haderő ennyire alkalmatlan, amikor 1514-ben mégiscsak hatékonyak voltak.
– Pálosfalvi Tamás: Irreguláris csapatokkal, a nemes által összeszedett családtagokkal, familiárisokkal és jobbágyokkal szemben. De szétzüllöttek abban a pillanatban, ahogy egy rendes sereggel találkoztak. Szapolyai Temesvárnál pillanatok alatt szétszórta őket.
– Erdélyi Gabriella: Egyébként Szapolyai is hívta a maga jobbágyait is a saját seregébe. Nemcsak nemesek, jobbágyok is voltak mindkét oldalon.
– Volt jó másfél évszázad, amikor Dózsa a nemzeti emlékezet középpontjában állt. A reformkori liberálisok a nemesi előjogok megszüntetéséért vívott harc előfutárának tekintették, aztán az agrárszocialistáknak, a polgári radikálisoknak, Petőfinek, Adynak, a szociáldemokratáknak, a népieknek, a kommunistáknak egyaránt ő volt a szentek szentje; 1945 után számtalan közteret és közintézményt neveztek el róla, kapott egy csomó szobrot és emlékművet, 1972-ben megünnepelték születésének ötszázadik évfordulóját, miközben fogalmunk sincs, mikor születhetett. Azóta néma csönd, negyven éve Dózsa senkit sem érdekel. Az utóbbi évtizedek kultúrharcába a magyar történelem sok-sok eleme bekerült, de Dózsa nem. Miért?
– Pálosfalvi Tamás: A felkelés egy két hónapos intermezzo, amiről nagyon keveset tudunk. Arról meg végképp semmit, hogy Dózsa milyen eszméket vallott.
– Erdélyi Gabriella: De a tudáshiány nem akadály, az nem szokta zavarni a vitatkozó feleket. Csak hát itt most nem forradalom zajlott, miért lett volna Dózsa aktuális? Békés átmenet volt mártírok nélkül. Dózsát se forradalmárként, se mártírként nem lehet használni semmire. Ha valakit, akkor inkább Werbőczyt.
