A használt szavak közhelyesek: Berlin vibráló,modernizálódó, sőt modern világváros a száz évvel ezelőtti korban, míg Bécsben az öreg császár öreg birodalmának központja, majd egy kicsire zsugorodott közép-európai ország túlméretezett fővárosa volt. Az egyikben amerikai ritmus, technicizmus, a másikban a modernnek is a gemütlich, azaz kedélyes a jelzője. Az azonos korban jelentkező és mégis különböző művészeti világokat helyezték egymás mellé a kiállítás rendezői, miközben felvonultatták a kor termésének legjavát.
|
Franz Lerch: Kislány kalapban
Belvedere |
A legismertebb alkotókat említettem. Bécsben azonban nagy Schiele-gyűjtemény látható a Leopold Múzeumban. Ezért a Berlinben is járt bemutatónak nem minden darabját állítják ki a Belvedere-ben. A német expresszionizmus meghatározó festőjének, Ernst Ludwig Kirchnernek viszont Bécsben mutatják be több képét, mint Berlinben.
A kiállítás rendezőit izgatta a művészek és művészetek vonulása a városok között. Azt akarták megmutatni, mitől más a bécsi és a berlini szecesszió, mennyiben különbözött az új tárgyszerűség bécsi és berlini változata. Mind a két városban alkotott Christian Schad, aki megjárta a különböző izmusokat is – a dada mellett futurista és expresszionista volt. Bécsben az új tárgyszerűség jegyében festett szépséges társaságbeli asszonyokat. Az ő képeinek kontrasztja Rudolf Slichter kihívóan magabiztos berlini munkásnője. Schad társasági asszonya és a Slichter által ábrázolt dohányzó nő egyaránt bubifrizurával jelzi a kort. A két város művészei százhúsz éve egyszerre kezdtek azonos témákkal foglalkozni: a nagyváros mindennapi élete, az utca, az utca emberei jelennek meg a képeken. Az izmusok egymás után borították fel a művészeti iskolák addigi rendjét.
Talán azt is jobban megértjük, hogyan lett Berlin a „dübörgő húszas években” a világ modernjeinek a központja. És ez nemcsak a film, vagy a divat, avagy a kabaré sokat emlegetett világa, de a társadalmilag elkötelezett magas művészeté is. Azt a képzőművészetet láthatjuk, amihez hasonlóval a színházban Bertolt Brecht, zenében Arnold Schönberg próbálkozott.
A Berlin után Bécsben látható kiállításnak az előnye a hátránya: hatalmas és nagyon értékes anyagot mutat be. Magyarországon többnyire nem járt műveket, kevéssé népszerű művészeti iskolákat, alkotókat. Önmagában is érdekes, mi az, amit a nácik „korcs, romlott” művészetnek minősítettek. (Gyakorlatilag mindent, ami nem illeszkedett a nacionalista pöffeszkedő giccs tradíciójába.) Nem csak a korábban említett Laserstein vagy Kirchner volt ilyen alkotó: a bemutatott művészeknek a java kivetett volt a hitleri korban.
|
Jeanne Mammen: Revütáncosnők
Belvedere |
És ez érthető is, hiszen olyan festőkről van szó, akik felfogták a zaklatott, forradalmi kort, ezt ábrázolták. Érzékelték a társadalmi szerepek változását. Az akadémizmussal való szakítás a hierarchikus, megkövesedett világocskák elutasítása volt. Nem véletlen a női portrék, köznapias aktok, valamint a női festők főszerepe ebben a mustrában. A rendezők szándéka volt a két politikai és kulturális központ művészeti világának a feltárása. Mennyiben hatottak egymásra, mennyiben versengtek?
Valószínűleg a művészetben élesebben tükröződik a nehezen meghatározható társadalmi mentalitás. Hiába azonos az (irodalmi) német nyelv, mégis különböző módon gondolkozó és reagáló társadalmak élnek egymás szomszédságában. Jóleső meglepetés, hogy Bécs és Berlin nagyjai között magyar nevek, magyar alkotások bukkannak fel. Moholy-Nagy László egyszerre képviseli mind a két város művészetét, Bortnyik Sándort Bécshez, Scheiber Hugót Berlinhez kötik a rendezők. Láthatjuk Kassák MA-jának néhány példányát – a címlapot Moholy-Nagy tervezte.
(Bécs–Berlin. Két város művészete. Bécs, Belvedere, megtekinthető 2014. június 15-ig.)
