A gazdálkodás mindig vonzotta Elek Istvánt, szinte gyerekkora óta szeretett volna virágzó biogazdaságot. Az életformaváltásba sem most vágott bele először. Hanem amikor az örkényi mezőgazdasági szakmunkásképző intézet nevelőtanáraként, még ’87-ben szembekerült a járási párttitkárral. Pontosabban, ami rosszabb, a párttitkár került vele szembe, mert azt gyanította, hogy az ifjú szakállas bölcsész szamizdatot terjeszt a diákság körében. Aztán kiderült, hogy az asztalán felejtett, JAK feliratú, sárga színű, kopottas füzetecske nem a „tiltott”, hanem az „engedélyezett” kategóriába tartozott. A fegyelmi vizsgálat utolsó figyelmeztetéssel, kirúgással való fenyegetéssel zárult.
A létbizonytalanság megviselte a harmincéves ifjú apát, aki a fővárosból elköltözve lakás reményében vállalt Örkényben munkát. Az itt szerzett élmények végképp meggyőzték, hogy okosabban teszi, ha kivonul az állam által közvetlenül ellenőrzött világból. Úgy döntött, hogy kétkezi munkával fogja eltartani a családját, az értelmiségi életformát gazdálkodóira cseréli, vegyszermentes zöldséget, gyümölcsöt fog termeszteni. 1987-ben tehát hazaköltöztek a felesége szülőfalujába, Kerecsendre, és belevágott a gazdálkodásba.
Azokban a feszült napokban eszébe juthatott a családi legendáriumból Kerezsi nagyapa, aki az 1920-as évek elején másfél millió magyar társaságában Szabolcsból kitántorgott Amerikába. De néhány év után hazatérve a tengerentúl keresett pénzén negyven hold földet vett, ami évtizedeken át szolgálta a család megélhetését, amíg csak kuláknak nem nyilvánították. Nem csoda tehát, ha Elek István szinte genetikusan örökölte a föld iránti vonzalmat. Ma is derűvel emlékszik az első sikerekre és kudarcokra, a hatalmas salátatermésre, a kisült fokhagymasorokra, a cseperedő málnabokrokra.
De jött Csengey Dénes és a lakiteleki találkozó, az MDF, az első szabad választás – ezek elszólították a földtől. Aztán jött Csurka, a Fidesz frakciója, de hát ezt már ismerjük.
Beszippantotta a nagypolitika,
miközben sorra születtek a gyerekek is, nem csoda, ha közben a kert csúful elvadult. 1993 őszétől Elek Orbán Viktor tanácsadója volt, az első Fidesz-kormány idején miniszterelnöki főtanácsadó. Azt ma is vállalja, hogy részben az ő tanácsára váltott irányt az addig pragmatikus liberális Fidesz, remélve, hogy az MDF öreguras, népszerűtlenné vált politikáját megtöltik dinamikával, és létrejön egy korszerű, európai szabadelvű konzervatív párt.
Aminek a gazdasági, vidékfejlesztési programja a környezettudatosságra is egyre nagyobb gondot fordít, felkészülve a klímaváltozás fenyegető kihívásaira. Mindez jobbára csak a tanácsadó álma maradt, a megvalósítása meghiúsult, mert a kormányra kerüléskor, 1998-ban megszűnt az önálló környezetvédelmi tárca, Torgyánnak adták a mezőgazdasággal együtt, Elek hiába igyekezett erről Orbánt lebeszélni. A kudarcot rosszul viselte, azt még inkább, hogy később, a 2002-es bukott választás után Orbán Viktor populista irányba vitte a pártját, majd elkezdődött az utcai politizálás.
Orbán rátalált a demagógia édes ízére, hangzatosan szólva azt a csurkizmust modernizálta, ami ellen Elek harcolt.
Az újabb, 2006-os elvesztett választás után pedig már jött a kordonbontás, a konfliktusok folyamatos, végletes élezése. „Viktor” azóta is minden eszközt felhasznál a hatalom megszerzése, megtartása érdekében. Semmit sem szégyell, azt sem, hogy Vona pártjától emeli el a programot, és azt sem, hogy központilag vezényli a korrupciót. Mára elhatalmasodó önkényuralmi hajlamaihoz igazította az egész rendszert. A szélsőjobboldallal folytat versenyt, aminek beláthatatlanok a következményei.
Arra a kérdésre, hogy hol van manapság a demokratikusan gondolkodó szavazótábor, amely látja, hogy rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, és tenni is akar ellene, Elek kimutat az ablakon, hogy
valószínűleg pont az a félmillió cselekvőképes, mozgékony szavazó ment el az országból.
A többi pedig idomult a körülményekhez. Vagy visszavonult a könyvtárakba, ahogy Sólyom László javasolta, vagy a kertjét művelni. Az utóbbiak között találhatjuk Elek Istvánt is, aki szerint ezen a helyzeten csak egy új, dinamikus generáció fog változtatni, de ma nem lehet tudni, hogy ez a nemzedék mikor lép ki a politika színpadára.
Az egykor politikai elemzőként is egzisztáló Elek szerint ma azt a kérdést meg sem lehet fogalmazni – megválaszolni pedig végképp lehetetlen –, hogy a Fidesz egy vesztes választás után átadná-e a kormányrudat a győztesnek. Úgy látja, hogy belátható távon nem alakul ki kormányváltó hangulat, végletes politikai apátia van. Az egyébként szelíd vidéki emberek – akik leginkább vesztesei a rendszerváltásnak – is azt akarják, hogy „valaki csapjon már oda, tegyen már végre rendet, mert a politikai elit, legyen az jobb- vagy baloldali, lop, csal, hazudik. A klientúra javára lerabolták az országot, a Nyugat meg csak pofázik összevissza”.
Elegük van. Ez az érzület pedig elsősorban a Jobbiknak kedvez. A vállaltan jobboldali Elek István számára az elmúlt öt év azt bizonyította, hogy
a Fidesz a legrosszabb rémképeket is túlszárnyaló politikát folytat.
A vádak, amelyeket a párt baloldali ellenfelei már legalább 2006 óta hangoztattak, 2010 után vitathatatlanul igazolást nyertek. A legfontosabb politikai törésvonal immár nem a jobb és a baloldal között húzódik, hanem a korlátlan hatalom, az önkényuralom és a liberális demokrácia hívei között. Ezt felismerve vett részt Elek István az LMP megalakításában, ami egyébként saját korábbi tévedéseinek kényszerű bevallása is.
Állítja, jó lélekkel senki nem gondolhatta, hogy a Fidesz képes lesz sárba tiporni a rendszerváltás alkotmányos rendjét. Persze – ismeri el – „Debreczeni Jóska” megmondta, de hiába volt igaza, „Gyurcsánnyal” akkor sem lehet. Ezekre a vitákra csak a jövő adhat végleges választ. Újabb csalódást az jelentett számára, amikor a zöldgondolatra alapozó LMP, amely ígéretesen kezdett bele a hagyományos jobb- és balközép kiábrándult szavazóinak megnyerésébe, az első látványos sikerek után gyorsan a szakadás szélére került. Elek hiába érvelt az együtt maradás mellett.
Sajnálta, hogy igaza lett: a szakadó szervezet darabjai külön-külön kisebb támogatást szereztek 2014-ben, mint korábban, amikor együtt voltak. Ezt személyes kudarcnak élte meg, ahogyan azt is, hogy a jobbközépre aspiráló „maradék” LMP mára a bejutási küszöb körül vergődik, a kiváltakból létrejött PM pedig alig látható, vagyis úgy látszik, elvesztették fejlődési potenciáljukat.
A pártszakadás után keserű szájízzel csapta be maga mögött a politika ajtaját, igaz, nem is nagyon marasztalták.
Elővette régi tervét, őstermelőnek állt, elkezdte önellátó gazdaságának kiépítését. Amióta kemény fizikai munkát végez, jól érzi magát, kiegyensúlyozott, boldog. Jókat derül egykori önmagán, amikor a kezdetekre emlékezik, hogy hajdan szakkönyvvel a kezében állt a létra tetején, a képekről lesve próbálta szakszerűen megmetszeni a fáit. A meglévő területein ma legeltet, illetve zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozik, a terményeikből a feleségével főznek sütőtökös kökénylekvártól levendulás szilvalekvárig negyvenféle gyümölcsízt.
A Hétvége mellékletből ajánljuk
A birsalmából kiváló pálinka készül, már ennek a titkait is megtanulta. Rájött, hogy a kecske, közte Ördög a legjobb élő szerszám, lelegeli a felesleges gyomot, bozótot, és a mekegésén kívül minden adománya hasznosítható. Húsából kiváló a kolbász, kikészíthető a bőre, kiváló a teje, házilag, kézműves technológiával készül belőle feta és parenyica sajt. Imádják a vevők, neki meg, ha nem is sok, de bevétel.
A következő esztendőre a kecskeállomány bővülésére számít, és aszalószekrényt tervez. Azt mondja, hogy a nehezen fejlődő kis gazdaságának látja a jövőjét, az országét viszont egyelőre nem, vagy ha igen, az bizony nagyon sötétnek tűnik fel előtte.
Névjegy
Elek István 1955-ben Nagykállóban született, volt tanár, újságíró, kritikus, országgyűlési képviselő. Rendszerváltáskori politikai pályafutása az MDF-től indult, majd dolgozott Orbán Viktor tanácsadójaként, végül egyik alapítója lett az LMP-nek. Most Kerecsenden gazdálkodik: kecskéket tenyészt és lekvárokat főz.
