A frontember szerint az a sokszínű Petőfi, amelyet vers-koncertjükkel megidéznek,
sokkal közelebb áll egy huszonéves költő valós személyiségéhez, mint a tankönyvek papírízű, steril Petőfi-imázsa.
„Petőfi az előítéletek börtönében vergődik, pedig ugyanolyan ember volt, mint mi – magyarázza Horváth. – Sok arca van, de mi többnyire azt a két-három sztereotipikus szerepet ismerjük, amit ráaggattak az idők során."
|
| Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság |
De mégis: a nagy magyar költő, amint reggae-t énekel? „Miért ne? – nevet Horváth. – Az Akasszátok fel a királyokat értelmezhető úgy, hogy lincselésre invitál, de az államforma elleni tüntetésként is. Ez utóbbi pedig filozófiájában nagyon is rokon a reggae szellemiségével. Szerintem, ha Petőfi látná ezt a koncertet, hízelegne neki." Horváth rámutat, hogy a költő jóval összetettebb figura volt, mint azt a tankönyveink sugallták.
„Mindenkibe belekötött. Klapka házi őrizetbe záratta, kétszer lefokozták, Szabadszálláson kis híján meglincselték.
Néha tényleg túltolta a pátoszt is, a durvaságot is, meggyőződéses fatalista volt, az igazságérzete pedig olyan, mint egy óvodásé.
Illyés szerint Az őrült című vers mégsem egy dühtől rángatózó arcot, hanem egy kétségbeesett fiatal képét vetíti elénk."
Okkal merül fel a kérdés: mi az idealizált Petőfi-kép célja. Megkedveltetni a költőt? Egyáltalán: a jelenlegi irodalomoktatás alkalmas-e arra, hogy a gyerekek megszeressék magát a költészetet? Horváth szerint épp ellenkezőleg. „Hiányzik belőle a tapasztalat és az érzékiség. Az én zászlómon az áll: a költészet érzéki műfaj.
Nem az volna fontos, hogy a gyerekek maguk is írjanak verseket? Én sokkal jobban értem, mi hogyan működik, amióta magam is írok.
A napokban középiskolásokkal beszélgettem arról, tulajdonképpen mire is jó az, amit csinálok. Arra jutottunk, hogy az olvasás legjobb eszköze a képzelőerő kifejlesztésének, ez pedig azonos a teremtő erővel." Az pedig, hogy a koncerteken a nézők szembesülnek ezzel az élő, izzó és magával ragadó Petőfivel, sokukra revelációként hat.
Egyes versek remekül működnek gengszterrap-szövegként, mások az Exploitedet idéző punk felhangot kaptak, de még a cigányzene is belefér a repertoárba. Ez a XIX. századi zenei világot ismerve nagyon is logikus – manapság talán mégis sokan furcsán néznek, ha meghallják. „Egyszerűen adta magát, hisz az Ide, kislyány csupa szex, csupa csábítás, van benne valami csujogatószerű, úgy gondoltuk, hadd legyen még dögösebb a szájbőgőzéstől." Igazuk van: a vers nemhogy elbírja, de egyenesen kivirul tőle.
|
| Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság |
Épp ezért utálja Horváth Kristóf, ha különféle szélsőséges nézeteket valló szervezetek kitűzik magukra a kokárdát vagy zászlajukra Petőfit.
„Ő
sohasem állítana olyat, hogy a magyarság érdekei ellenkeznek az emberiségével.
Ahogyan ő maga írta egyik levelében: "Vádollak benneteket, hogy mikor nemzetőrségünkből kizártátok a zsidókat, foltot ejtettetek március zászlaján. Nem véstük-e rá e szent szavakat: szabadság, egyenlőség, testvériség?!" Vagy ahogyan koncerten is elhangzó A szájhősök című versében fogalmaz: „Kinek a hon mindig ajkain van, / Nincsen annak, soha sincs szivében!”
