Boldoggá tette a nagyfiúkat

SOÓS NÓRA: Én meg vidéken, a Szombathely melletti Vépen. Ott volt a rezervátumom, kastélyparkkal, műhelyekkel.

MAGAZIN: Be van-e már fizetve a büntetés?

STOHL ANDRÁS: Értem a kérdést, tisztelt bíróság!

MAGAZIN: Leragadtam az egymilliónál.

STOHL ANDRÁS: Ohó, az az elsőfokú ítélet. A másodfok felmentett. Kiderült, mégis minden igaz, amit a rabok elmesélése alapján leírtam a börtönkönyvben. Mondjuk a per során

egy kicsit megszeppentem, nem hittem, hogy lehet nyerni a cég ellen.

MAGAZIN: Nem bántották a börtönben?

STOHL ANDRÁS: Nem, mert a nagyfiúk boldogok, ha látnak, hallanak valakit, aki szórakoztatja őket. Szürke benn az élet.

SOÓS NÓRA: Megviselt?

STOHL ANDRÁS: Valamennyire biztos. Egészséges srác vagyok, tudtam, hogy börtönbe fogok menni, aztán haza fogok jönni. Attól, hogy milyen lesz a folytatás, jobban tartottam. Nem tudtam, mennyire bocsátanak meg a nézők. De kijöttem hétfőn, szerdán már az Úri murit játszottam. Az első mondatom Csörgheő Csuliként az volt, hogy „Haragszol rám, Zoltán?” „Nem haragszom, Csuli.” „Akkor igyunk.” Minden néző tudja, hogy milyen életet éltem. Egyes szituációkban, amikor valamit át lehet érteni, sokkal nagyobb az előadásokon a csend.

Mert többet látnak bele a szerepembe az indokoltnál. Viselem.

MAGAZIN: Hogy lesz festő az emberből? Ahhoz csak kell a szakkör.

SOÓS NÓRA: Igen, a színjátszó szakkör. Egy időben színész szerettem volna lenni. De egy idő után kiderült, annyi exhibicionizmus nincs bennem. A művészeti suliba – ahol drámai oktatás ugyanúgy volt, mint képzőművészeti – simán felvettek, elvileg lehettem volna színész. A képző alatt Szombathelyen egy amatőr színpadi társulatban játszottam. Aztán eldőlt, hogy inkább festeni fogok.

MAGAZIN: Könnyen tanul?

STOHL ANDRÁS: Most még igen. Mert korosodván látom, hogy ez egyre nehezebb. A legszörnyűbb, amikor belép a félelem: eszünkbe jut-e majd a szöveg? Régebben a hosszabb szerepeket sem kellett átolvasnom. Ma már más a helyzet. Igaz, amíg az ember fiatal, nincsenek nagy szerepei. Most egyszerre nyolc darabban játszom, közte van a Mephisto és az Őrült nők ketrece. Bizonyos részeket már át kell vennem előadás előtt. Vagy a súgóval gyakorolnom kell.

MAGAZIN: Van még igazi súgó?

STOHL ANDRÁS: Na jó, annyit elárulhatok – ezt a katonás meg a nemzetis tapasztalatok alapján mondom –: az előadások alatt a súgónak nincs jelentősége. Leginkább, mert

mindenki más hallja a súgást, csak az nem, aki elfelejtette a szövegét.

MAGAZIN: Nem lehet modernizálni? Súgógéppel, mint a tévében.

STOHL ANDRÁS: De akkor a néző is látná, hogy a színész mindig lefelé néz.

SOÓS NÓRA: Mi a technikád? Hogy rögzíted a szöveget?

STOHL ANDRÁS: Illeszd a szót a cselekvéshez, mondja Shakespeare, és ez sokat segít. A jó darab adja magát.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Hol volt az első kiállítása? Emlékszik rá?

SOÓS NÓRA: A Budapest Galériában, amikor sok cipőt átpingáltam. Virágföldet is vittem be. De a Képzőművészeti Egyetem aulájában is volt egy emlékezetes kiállításom.

Millió cipőt szedtem össze mindenhonnan, befestékeztem őket. Ott sorakoztak a földön,

a falon lógtak a képek.

MAGAZIN: A festőről miért nem hallunk annyi pletykát, mint a színészről?

SOÓS NÓRA: Mert nem él rivaldafényben,

amit csinál, voltaképp unalmas,

abban, hogy keni a vásznat, nincs semmi érdekes. Maximum a műveivel tud botrányt okozni, amire azért van példa a művészettörténetben. Az MMA-s botrányoktól kezdve az Orbán Viktor-portrékon át ott van a skandalum a kortárs művészetben is. Az alaptörvényfestés maga is nagy botrány volt, mert a modern festészetben nem az a fontos, hogy a megbízó mit gondol a világról, hanem az, hogy én hogy látom a dolgokat. A mostani kiállításomat például a webes felületeken is élénk médiafigyelem övezi, bizonyára ez is oka annak, hogy a Faur Zsófi Galéria július 16-ig meghosszabbította a tárlatot. Azt, hogy mit gondolok a világról, ráfestettem a képekre.

STOHL ANDRÁS: Rengeteg fegyver van a képeken. Megakadt a szemem az idős hölgy óriási mordályán.

SOÓS NÓRA: Annak, hogy a századfordulós nők nyilaznak meg lövöldöznek, egyszerű a magyarázata. A női szerepek megváltoztak, amit nem feminista éllel jelzek.

Egyszerűen bírom azokat a nőket, akik kiállnak magukért.

S szeretem a folyamatos interakcióba belekeverni az időt, ezért látható együtt a dinoszaurusz a Parlamenttel.

MAGAZIN: Mi a helyzet a celebléttel?

STOHL ANDRÁS: A baleset után megszakadt a tévés karrierem.

falseTeknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Azért érdekes, hogy ha a bulvárhős szembesül a bulvárral, mennyire egyedül marad.

STOHL ANDRÁS: Nem olyan bonyolult ám ez. Az ember éli az életét, aztán vagy írnak róla, vagy nem. Megosztó figura vagyok, vagy szeretnek, vagy nem. Amikor nem csinálok semmit, felhívnak, hogy írjanak rólam. Nemrég észrevették, hogy bekötött kézzel játszom a testőrt, két pukli virított a fejemen, és persze láttak a szórakozóhelyen, ahol a balesetem előtt jártam, megírják.

Mondtam, csak akkor, ha tudjátok igazolni. Mert perelek. Csakhogy akkor meg a perről kezdenek írni! Lehet, hogy nem is olyan rossz a festegetés

a műterem sarkában.

SOÓS NÓRA: Rólam nem írnak szaftos történeteket. Nevet szerezni nálunk bonyolultabb. Már nem elég kiállítani, meg kell jelenni a közösségi médiában, be kell kerülni fontos lapokba, ott kell lenni a művészeti vásárokon...

MAGAZIN: Tavaly Amerikában állított ki.

SOÓS NÓRA: New Yorkban volt egy kiállításom, azután Faur Zsófi kivitte a képeimet a Miami Art Fairre Palm Springsbe. Voltak képeim Zürichben, amit egyedül intéztem.

STOHL ANDRÁS: Miért ilyen nagyok a képek?

SOÓS NÓRA: György Péter esztéta szerint – ő nyitotta meg a Folyamatos jelen című tárlatot – nem elég nagyok.

Egy centi kék vagy vörös más, mint két négyzetméter.

A festészet ma már abszolút luxus, az olajfestéktől a vászonig minden nagyon drága. A férjem is festő, sokszor megesik, hogy keresgélnem kell, és végül azt tudom használni, ami otthon van vagy megmaradt.

MAGAZIN: Nem fél, hogy tanárai, Klimó Károly, Maurer Dóra megnézi a képeit?

SOÓS NÓRA: Már rég leváltam róluk. Akinek ez nem sikerül, rajtaveszt. Kis Klimókra és Maurer Dórákra nincs szükség.

MAGAZIN: A színészek elmondják, kinek az osztályába jártak. Mintha ez alapvetően meghatározná a játékukat.

STOHL ANDRÁS:Merthogy alapvetően meghatározza. Ha valakinek rossz mestere van, sokáig tart, míg megtalálja a saját hangját és útját. Engem arra biztattak, fogalmazzam ki magamból az érzéseket. Vannak tanárok, akik azt ajánlják: most vedd fel a doktorpózt. Nagy a különbség színjátszás és színjátszás között. Nehéz egy festőművészt vagy egy színművészt már gyerekkorban a megfelelő irányba terelgetni. De a végén úgyis megtaláljuk magunkat. Vagy megtalál minket az élet.