galéria megtekintése

Merénylet készül a gyerekek ízlése ellen

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 11. számában
jelent meg.


Szilvássy József, Pozsony
Népszabadság

Zdenek Miler nálunk is mindenki által ismert Kisvakondja társat kap egy kínai pandamaci képében, hacsak a cseh legfelső bíróság nem ítéli úgy, hogy az új filmet forszírozó unoka nem jogosult az örökséggel gazdálkodni.

Zdenek Miler forog a sírjában: sokszor kijelentette, hogy a Kisvakond lezárt életmű, amelybe senki sem kontárkodhat bele. Most mégis megesett ez a szellemi bűncselekmény – nyilatkozta Vadim Petrov, a világhírű rajzfilmsorozat zeneszerzője, a négy éve elhunyt animátor és rendező barátja.

– Nagyapám óhaját tiszteletben tartom, de írásban engem nevezett meg szellemi tulajdonának örökösévé. Azt hiszem, ha megtekinthetné, büszke volna a Kisvakond és a Panda című cseh–kínai koprodukciós rajzfilmre, amely a mai gyermekek kitágult és rohamosan változó világlátásához igazodik – riposztozott Katerina Milerová, az unoka. Na, ő a cseh művészek szerint legfeljebb némi kreativitást örökölt Zdenek Milertől, de ízlést, alázatot és jó modort semmiképpen.

– Korunk csörtető embertípusának megtestesítője – sóhajtotta a telefonba Michaela Pavlátová filmrendező. – Gátlástalanul pénzzé akar tenni mindent, amit csak lehet. Amire Katerina a kínaiakkal együtt készül, az valóságos merénylet a gyermekek ízlése ellen!

 

A szövevényes ügy nem sokkal Zdenek Miler halála után, 2011 karácsony táján pattant ki, amikor Katerina Milerová váratlanul olyan dokumentumot lobogtatott meg, amely szerint nagyapja végakaratának megfelelően kizárólag ő a Kisvakond jogörököse. Milena Fischerová, az elhunyt művész jogi képviselője és bizalmasa bírósághoz fordult, mert a hivatalosan is rábízott hagyatékban ilyen iratot nem talált. Hamisítást kiáltott, és ennek kimondását kérte az illetékes testülettől is.

Katerina azonban nem zavartatta magát: megalapította a Little Mole Cartoon nevű egyszemélyes társaságot, és először a cseh köztévénél tapogatózott. Ott nem álltak szóba vele, mert tiszteletben tartották nagyapja óhaját, ezért előbb Ausztrália, majd Peking felé fordult. Két évig tartó egyezkedés után saját állítása szerint óriási üzletet kötött a legnagyobb kínai tévétársasággal: a CCTV 2016 végéig 52 részes, 3D-s sorozatot készít, és a jogdíjért 300 millió koronát (kb. 3,5 milliárd forint) fizet neki.

Zdenek Miler és az ő Kisvakondja
Zdenek Miler és az ő Kisvakondja
Tomas Novak / CTK

Mindazonáltal a forgatókönyv megírására nem találtak cseh szerzőt. Egyelőre csak annyit szivárogtattak ki, hogy a rendező az animációs világban már jegyzett Zeng Wejing lesz. Nem tudni még, ki írta az eléggé bugyuta forgatókönyvet, amely szerint Kisvakond odahaza egy plüss pandamacit talál, amelyről megtudja, hogy kínai gyártmány. Hirtelen nagy vágyat érez, hogy megismerje az élő modellt, átkaparja magát a világ másik végére, ahol – láss csodát! – egy pandacsalád házában bukkan elő.

Éppen a Kisvakond epizódjában gyönyörködnek a tévében. A cseh figura rövidesen megbonthatatlan barátságot köt vendéglátójával, majd pedig közös kalandokra indulnak. – Rettentő giccs az egész – szörnyülködött Michal Zabka neves cseh rajzfilmrendező.

– Zdenek Miler Kisvakondja szellemes epizódok füzére, harmonikus színvilággal. A hőse nem beszél, mégis beszédes és rokonszenves figura. A kínai förtelemben a hős vagy háromszor akkora, mint az eredeti, ormótlan alak, a számítógépekkel generált háttérszínek rikítók, ijesztők, miként az eddig látott első epizód is. Semmi jót nem várok a folytatástól, remélem, nálunk nem mutatják be!

Milos Zeman cseh elnököt viszont hidegen hagyta a prágai művészek lesújtó véleménye, fontosabb neki az elérhető politikai és a gazdasági haszon. Tavaly ősszel elérte, hogy Milerová és kínai partnerei az ő pekingi látogatásán írják alá a szerződést, sőt vendéglátójával, Hszi Csin-ping elnökkel részt vett az aláírási ceremónián. A Kisvakond–Panda-barátság első filmkockáit nemrég a Hradzsinban Liu Jen-tunggal, Kína legmagasabb poszton lévő nő politikusával tekintette meg.

– A világhírű cseh figurának és a kínaiak szent állatának a történetei még vonzóbbá teszik hazánkat, ahova remélhetően még több üzletember és turista látogat el a hatalmas ázsiai országból – áradozott Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.

Az unoka és az ügyvédnő pere már a prágai legfelső bíróságig jutott, de jogerős ítélet még nem született. A művész özvegye – és ügyvédje – váltig állítja, hogy Zdenek Miler nem sokkal a halála előtt tiszta tudattal és mindenféle kényszer vagy átverés nélkül rendelkezett a családja javára, de ezt a felperes kizártnak tartja. Elutasította a peren kívüli egyezség lehetőségét is. – A végsőkig elmegyek Zdenek Miler szellemi örökségének védelmében – szögezte le Milena Fischerová.

Mindeközben Katerina további nagyra törő terveket sző. Most azt igyekszik kiaknázni, hogy Andrew Feustel amerikai űrhajós négy éve cseh származású felesége kérésére a Kisvakond figuráját is magával vitte az űrbe, amivel nagy visszhangot váltott ki főleg Csehországban, de az Egyesült Államokban is. Erre alapozva, képregény kiadását tervezi a tengerentúlon, majd más angol nyelvterületen.

– Ha idehaza ötmillió példányban keltek el Kisvakond történetei, akkor alig tudom elképzelni, mennyi fogyhat el ebből a hatalmas könyvpiacokon – lelkendezett a Prima cseh kereskedelmi tévében a 26 éves milliárdos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.