galéria megtekintése

Magyarok – nem jók és nem rosszabbak, mint más

0 komment

Munkatársainktól

Bár kormányzati óriásplakátok figyelmeztetnek bennünket a bajra, hogy veszélyben a kultúránk, ma mégis vigadunk. Huszonhét éve ilyenkor a magyar kultúrát ünnepeljük annak emlékére, hogy 1823-ban e napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Melyik mű és alkotó szimbolizálja közös kincsünket – erről kérdeztünk néhány Magyarországon élő külföldit.

Xue Yanping

Pekingben született, a kínai nukleáris programmal foglalkozó, magas kormányzati tisztséget betöltő apja orvosnak szánta, de ő filozófiát­ és irodalmat tanult. Művei közül magyarul eddig a 21 gramm szerelem olvasható. Magyar férjével lassan negyedik éve él Budapesten. Kínában elsősorban Petőfi Sándor versei­ és Liszt Ferenc zeneművei jelentették számára a magyar kultúrát, amely nem igazán ismert az 1,3 milliárd lakosú távol-keleti országban. Kivételt Seress Rezső képez, mivel a kínai mozik játszották a róla szóló Szomorú vasárnap című filmet. Kínai fordításban olvasta Kertész Imre, Esterházy Péter és Bartis Attila műveit.­ Szavai szerint pozitívan sokkolta a magyar irodalom magas színvonala, érzésvilága. Lenyűgözik Tarr Béla filmjei. A magyar kultúra elválaszthatatlan részének érzi a magyar konyhát, mert nehéz ízeiben szerinte visszaköszönnek a magyarok erős személyiségjegyei.

 

Bogdan Gomilko

Az Uk­rajnában, Ternopolban született és Kijevben német–angol tanári diplomát szerzett koncertszervező harminc éve él Magyarországon, miután az egyetemen megismert feleségével Budapestre költözött. Dolgozott a Magyar Televízió filmfőszerkesztőségén, szenvedélye gyerekkora óta a zene. Az egykori harsonásból koncertszervező lett, 2003 óta foglalkozik külföldi zenészek magyarországi fellépésének rendezésével, köszönhetünk neki többek között Jethro Tull-, Black Sabbath-, Keith­ Emer­son- és Dream Theater-koncertet. Ha a magyar kulturális életből a kedvenceit kellene megneveznie, az Omega, Koncz Zsuzsa és Bródy János, valamint Zorán, a színészek közül pedig Csákányi László és Csákányi Eszter, Alföldi Róbert, Cserhalmi György és ­Haumann Péter jut először eszébe.

Bruno Bourel

Párizsban született, a Sorbonne-on tanult. 1993-ban telepedett le Budapesten, ami különös fényei­vel nyűgözte le. A szép emlékű Jégbüfé lelkes fotósa volt, eddig két kötete jelent meg, a Parti Nagy Lajos szövegeivel dúsított Fényrajzok és a tavaly év végén kiadott Ilyen a szerelem című album. Kultúrkincseink közül Bartók Béla zenéje ragadta meg a legerősebben, még gyerekként, Párizsban hallotta először.

Családja egy alkalommal megkapta ajándékba a teljes lemezre vett Bartók-életművet. Elárulta: nagyon megrökönyödött, amikor a Bartók-portréval készült ezerforintos bankót lecserélték.

Nick Thorpe

A BBC budapesti és közép-európai tudósítója 1983-ban, egy forró júliusi éjszakán járt először Budapesten. „Első találkozásom a magyar kultúrával a piros metrón volt, a Keleti pályaudvarnál, ahová Bécsből érkezve szálltam fel. Bárhova néztem, párok csókolóztak szenvedélyesen. A magányos emberek meg virágot vittek. Arra gondoltam, a magyarok igencsak tudják, hogyan kell élni! – emlékezik vissza. „Amikor 1986 februárjában visszatértem, hogy itt éljek, mély benyomást tettek rám a havas Moszkva téren részegen éneklő katonák, akik épp a rendészek elől menekültek. És az első alkalom, amikor ráéreztem az igazi magyar kultúrára, az a IX. kerületben, egy Kinizsi utcai diákbárban volt. A briliáns dzsesszzenész, Dresch Mihály és csapata adott minden héten gyertyafényes koncertet. Ahogy improvizált szaxofonon és fuvolán, zenéjének humora, gyönyöre és szomorúsága tűnt számomra kvintesszenciálisan magyarnak. Ahogy lassacskán megtanultam olvasni ezt a lenyűgöző nyelvet, már lett egy-két kedvenc versem is. Márai Sándortól a Magyar emberek többet árult el nekem a magyarokról, mint ezernyi újságcikk, idézni is tudok belőle: „Irdatlan régi fennsíkok tavaiból maradt valami a szemükben, / Keverve azzal a hetyke fénnyel, ami oktalan revolvert ad a kezükbe. / Nem jók és nem rosszabbak, mint más. / Csak visznek valamit magukkal / Európa, Ázsia, Afrika, és Amerika országútjain, amitől nyugtalanabb a levegő."

Éva Mihály Amichay

Hatvankét éves vagyok, fél életemet itt, má­sik felét Iz­raelben éltem. Mostanában ingázom. Városgazdász- és újságíró-diplomám van, ám az utóbbi harminc évben lakásokat terveztem. Két weblapot írok, az egyik a várossal, a másik Izraellel és a zsidósággal foglalkozik. A magyar kultúrát számomra a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga szimbolizálja. Otto Wagner alkotása, és a közösségét kiirtották 72 éve. Azóta ott áll romosan. Szeretem és fáj érte a szívem. Mégsem a holokausztra, hanem az azt megelőző életre kellene emlékezni ebben a jobb sorsra érdemes házban, megerősítve azt a kapcsolatot, amely a zsidóságot és a magyarságot összefűzi.

Daniele Corrente

Az olasz, Reggio Calabria-i fiatalember esetében senki sem kételkedhet a magyar kultúra és a magyar lélek iránti vonzalmában, hiszen a Magyarország, szeretlek! című vetélkedő rendszeres szereplője. A műsorvezető magyar dalszöveget olvas fel neki, ő pedig hallás után énekli vissza magyarul a kulturális közkinccsé vált slágereket. A földmérő végzettségű vendéglátóst erős történelmi érdeklődése az Osztrák–Magyar Monarchia felé vonzotta. Olaszországban komoly irodalma van ennek az időszaknak, ezért könnyen hozzáfért a történeti munkákhoz is és a korszakot feldolgozó műalkotásokhoz is. Gyerekkora óta különösen fontosnak tartja a modernségével, a magyarok iránti elkötelezettségével és a karakán kiállásával felejthetelenné váló Sisit.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.