Pogonyi Pál így ábrázolta visszaemlékezésében az „endékás" németeket. „Tokosoknak neveztük őket, merthogy be voltak tokosodva, barátságos kiskocsmákban dülöngéltek a fapadokon, és közben mindenféle dajcs nótákat harsogtak." – Tíz városra vonatkozó levéltári forrásokat gyűjtöttem össze, és készítettem interjúkat – mondta Tóth Eszter Zsófia. – Drezdába mentem, jártam aztán Lipcsében, Jénában, Berlinben és Magdeburgban is. A Magyarok Drezdában Facebook-csoport sokat segített, az „NDK-s magyarok" szeretettel fogadtak. Többen ott ragadtak, német feleségük van, integrálódtak, boldog életet élnek. Amikor bejött a kapitalizmus, többen dolgoztak német multinál, de volt, aki hamar kiábrándult belőle, és lovastanyát üzemeltet manapság. Sikeres migránsokkal találkoztam. Az volt a nehezebb, amikor a német fél próbált meg letelepedni Magyarországon. Nehezen tanultak meg magyarul, így sokan visszamentek.
 |
| E. Várkonyi Péter |
A kutató dolgozatának a Lady In Black címet adta, ez egy régi Uriah Heep-szám, az elszakadás szomorúságát hallotta ki belőle a visszaemlékező („a szőke lány fekete ruhában, gyertyával fogadta, és búcsúvacsorát rendezett neki. És mivel döntése végleges volt, visszatérni nem szándékozott az NDK-ba, a lányt pedig nem akarta magával hozni Magyarországra, így ez volt az utolsó együtt töltött estéjük, mivel a lányt arra is megkérte, ne kísérje ki a pályaudvarra"). Hasonló emlékeket idéztek fel az Omega Ezüst eső című nótájával kapcsolatban is.
A kint dolgozó magyar nők számára a német lányok viselkedése negatív kontextusban is megjelent az elbeszélésekben, jegyezte meg a kulturális antropológia vizsgálati módszerét alkalmazó kutató. „Abba láttam bele, hogy a német nők mennyire utaztak a magyar férfiakra. Sokukat sikerült is alaposan bepalizniuk, elvetették magukat, gyereket csináltattak maguknak, kihasználták, hogy a magyar férfiak jól keresnek, majd amikor már mindent megszereztek, netán az illetőnek letelt a három éve (...), szó nélkül lecserélték egy másik magyarra." Ebben az ábrázolásban a német nők pénzéhesek, csak a saját előnyüket nézték a magyarokkal létesített kapcsolatokban.
Voltak fegyelmi ügyek is, de a nemiséggel kapcsolatos esetek száma csekély (a garázdaság vagy a légpuskával való lövöldözés gyakoribb volt). Mintha a kicsapongásokat nem tudták volna vagy nem is akarták volna kordában tartani. 1974. május 7-én Erfurtból azért küldtek haza egy fiatal párt, mert az esküvőjükön botrány történt: összeverekedtek.
A jegyzőkönyv szerint „az ifjú feleség megpofozta férjét, sógorát, unokatestvérét, neki kiverték a fogát, kezét gipszbe kellett tenni".
A régi szép idők
1969. október 16-án különvonattal érkeztünk Drezdába – idézte föl a ma Grossenhainban élő Berta Tibor, aki rendelkezésünkre bocsátott néhány régi fotót is. – Már a vonaton kaptunk színes kártyákat, minek alapján nyelvtudás hiányában a szervezők a megfelelő buszokhoz irányítottak bennünket. A „Fortschritt" Mezőgazdasági Kombinát singwitzi üzeménél olyan volt a fogadtatás, mintha egy rendkívül fontos delegáció érkezett volna. A bőséges vacsoraterítéken olyan különleges hosszú cigaretták is voltak, amit sem előtte, de utána sem láttunk a kereskedelemben.
A singwitzi üzem ma is működő tökéletes gyártási egység, ahol fent bejön a lemez és az idomacél, és lent, a kapun kigördülnek az E–512-es arató-cséplő gépek. A németek rendszeretete, precízsége, fegyelme, egymás iránti tisztelete kezdettől lenyűgözött. Szokatlan volt, hogy mindenki tegezett mindenkit, ez egy bizonyos játékos lazaságot, de barátságot és családiasságot is sugallt. Bautzen, ahol laktunk, 23 évig Corvin Mátyás városa volt. A város előkelő szállójában a táncrendezvényre csak lakkcipőben, nyakkendősen lehetett bemenni. Volt, hogy három zenekar játszott egy időben (alagsor, terem, bár). De másutt is volt bőven lehetőség a másik nemhez közeledni. Az utolsó fél évben ismertem meg a feleségemet. Az ő kívánságára választottuk az NDK-t lakhelyünkké. Ezen a földrajzi területen annyi természeti, történelmi, művészeti emlék található, hogy egy élet kevés ezt felfogni. Jobb a német szókincsem sok németnél, jó a kiejtésem, de sok bennem a magyar. Velem együtt sok itt élő sorstársam közelebb hozza a magyarokat és a németeket egymáshoz. Olyan értékeket kaptunk a három év alatt, amit szinte valamennyien pozitívan tudunk használni. Nyugdíjas fitneszedzőként részt veszek a férfikarban, a hobbikert-egyesületben, próbálok jó példa lenni a szintén városunkban élő fiamnak és unokámnak.
A Németországban dolgozó magyarok életét 150 főnél népesebb szállás esetén az otthonvezető felügyelte. De az üzemi négyszög, mely az állami megbízottból, a KISZ-titkárból, a szakszervezeti bizalmiból és a párttitkárból állt, szintén beleszólással bírt a mindennapi életbe. A fegyelmi bizottságok a szexualitással kapcsolatos ügyekben akkor hoztak határozatot, ha valaki „közerkölcsöt sértő életmódot folytatott", vagy a lakóotthon házirendjét nem tartotta be (22 óra után vendég fogadása vagy fiatalkorú lány vendég fogadása tilos volt), vagy az „egész kollektíva megbecsülésének lerontását, a Magyar Népköztársaság tekintélyének lejáratását idézte elő". A fegyelmi bizottság elnökből és a lakóotthon nagyságának megfelelő számú tagból állt. A levéltárban azokat a fegyelmi ügyeket őrizték meg, amelyek a legsúlyosabb büntetéssel, fegyelmi úton történő hazaküldéssel végződtek, tehát az utókorra a legsúlyosabbnak minősülő kihágások iratanyaga maradt. A „fegyelmi úton történő hazaküldés" úgy zajlott, hogy a Magyar Nagykövetség Munkaügyi Osztályának vezetője megvonta a munkavállalási engedélyt, majd felszólította a fiatalt, hogy 48 órán belül hagyja el az NDK területét, és térjen haza.
|
Tóth Eszter Zsófia az NDK-ban egykor dolgozó magyar fiatalok szexuális szokásairól készített átfogó tanulmányt
Móricz-Sabján Simon |
A kutató két kirívó – és nem jellemző – esetet talált, melynek hazaküldés lett a vége. Az egyik Karl Marx Stadtban történt. H. Andrea 1975-ben ment ki dolgozni, 1976. március 10-én hazaküldték „a szocialista erkölcsöt és a közízlést súlyosan sértő,
a perverzitást kimerítő magatartása miatt". Hasonlóképp járt J. Éva, aki mindössze négy hónapig élvezhette az állami szexuális felvilágosításban jóval előttünk járó NDK vendégszeretetét. A fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyvének tanúsága szerint J. Éva betegállományának idejében nem tartózkodott a szálláson, ezt is felrótták neki. Válasza szerint azért nem aludt otthon, mert „szobatársaimnak kellemetlen lenne, ha a krapekjaimat felhoznám, inkább én megyek hozzájuk". Senki nem volt hajlandó vele egy szobába költözni 1975 januárjában, így kimondatott, hogy a „blochban" maradása újabb „problémákat és nehézségeket fog okozni". A fegyelmi jegyzőkönyvben eufemisztikusan fogalmaztak: „Erkölcstelen életmódot él, és gyakran részegeskedik."
– Voltak tragédiák is – ecsetelte a kutató –, a visszaemlékezők felidéztek halálos motorbalesetet, valaki pedig vízbe fúlt. Egy fiú öngyilkos lett, mert fiút szeretett. Mindösszesen: az NDK sokkal zártabb állam volt, mint a mi gulyáskommunizmusunk, és ezt a zártságot próbálták a nudizmus és a könnyebb szex engedményeivel ellensúlyozni. Előrébb jártak a szexuális felvilágosításban, ez például onnan gyűrűzött be hozzánk. Ahogyan az egyik visszaemlékező, Pogonyi Pál hangsúlyozta, a szabadságélményt az adta, hogy egy zárt világban, szülői felügyelet nélkül, a korban magasnak számító keresettel a fiatalok élményeket és tapasztalatokat szereztek. A szexualitás pozitív ábrázolása az időleges migráció sikerességének megélése, azonban a diktatúra szabta határokon belül: aki e világ korlátait feszegette – l. a fegyelmi tárgyalások jegyzőkönyveit –, azt hazaküldték.
Elona, a hervadó virág
„Arra már nem emlékszem, hogyan ismertem meg Elonát – hiszen olyan egyszerű volt, oly könnyű és természetes, mint egy hervadt rózsaszirom, ahogyan leesik társai mellől –, de azt tudom, hogy négy évvel volt idősebb nálam, vagyis huszonhárom volt; egy hervadó virág, elvált, sőt egy gyermeke is volt. (...) Példának okáért, Elona ágya fölött, vagyis a fejünk fölött a falon apró, függőleges vonalkák voltak róva. De ezek nem az eltelt napokat jelezték. Hanem mit? Ezt kérdeztem én is Elonától. Nem válaszolt, csak szemérmes mosollyal nézett rám, majd áthúzta egy lendületes vízszintessel a legalul lévő ötös vonalkacsoportot. Megértettem. Az voltam én. (...) Tehát, a Szabadság. Hogy mennyire, milyen mérhetetlenül szabadok voltunk!"
