Mindmáig ez a kiállítás volt a magyar művészet legnagyobb külföldi bemutatkozása , mondta a képvadász projektet és a filmet bemutató előadásában Barki Gergely.
A grandiózus expót a Panama-csatorna átadásának alkalmából rendezték. Művészeti szekciója számára hatalmas palotát emeltek, mára egyébként ez az egyetlen épület, amely megmaradt a pavilonok közül, persze a hatvanas években ez is újjá lett építve. A magyar anyagot nem ebben, hanem egy mellette felépített ideiglenes épületben állították ki, ugyanis a rendezők kissé túlrendelték magukat amerikai képekből, és több nemzeti anyagnak már csak ott jutott hely. Az ideiglenes épületben nyolc termet kapott az osztrák-magyar anyag, de osztrák festő csak egy volt, Oskar Kokoschka.
|
| A Panama Pacific kiállítas címkéje |
Mindjárt elmondjuk, miért. Ugyanakkor Magyarországról 76 festő, 44 grafikus és 12 szobrász mutatkozott be. Volt például egy külön terem ilyen címzéssel: Hungarian Cubists. Ők voltak a Nyolcak. Hihetetlen, de az olasz futuristákkal együtt ők képviselték a kiállításon a leghaladóbb modernitást. A franciáktól az impresszionisták utáni festészet nem volt jelen. Ennek az volt az oka, hogy Franciaország hivatalos résztvevő volt a kiállításon, s így ott nyilván a konzervatívabb ízlésű állami döntéshozók határozták meg a kollekciót. Magyarország és Ausztria viszont nem hivatalosan vett részt (bár kapott meghívást, de állami pavilonnal nem képviseltette magát), ezért itt magángyűjtők és művészek összefogásával állt össze a legmodernebb irányokat is tükröző, kiküldött műkészlet. Hogy úgy mondjuk, a retrospektív az anyagot a „magánszféra dobta össze", magángyűjtők és művészek.
Itt különösen érdekessé válik az amerikai szervező, a norvég származású John Nilsen Laurvik, aki személyesen jött el Magyarországra, és magyar származású felesége, Pálos Elma révén a leghaladóbb művész- és gyűjtőkörökkel teremtett kapcsolatot, akik az ügy mellé álltak. Bécsben ugyanez nem történt meg, csak Adolf Loos kölcsönzött néhány Kokoschka-festményt.
Pálos Elma a pszichoanalitikus Ferenczi Sándor nevelt lánya volt, aki viszont jól ismerte például Berény Róbertet, így Laurvik Berénnyel is baráti viszonyba keveredett. Ezért lehet, hogy a kiállításon a Nyolcak kiemelt helyet kaptak, Berény pedig több mint két tucat festménnyel és hímzéssel szerepelt. Más kérdés, hogy ennek java része eltűnt, s máig nincs meg.
Ennek oka az ekkor már javában tomboló I. világháború, amely miatt a műalkotások nem térhettek vissza a zárás után magyarországi tulajdonosaikhoz. Raktárba kerültek, majd talán részt vettek egy amerikai turnén, s csak 1924-ben került haza az alkotások valamivel több mint fele. Jelentős része viszont azóta sem. Ez utóbbiak között volt például Berény híres Bartók-portréja vagy Golgota című képe, melyek közül előbbi végül a a zeneszerző fiához került és ma Svájcban található, utóbbi pedig nem rég egy internetes árverésen tűnt fel. De semmit sem tudunk például Berény vagy egy tucatnyi képéről és olyan festményekről, mint Tihanyi Lajos Önarcképe, Ferenczy Károly Tájképe vagy Uitz Béla, Márffy Ödön, Batthyány Gyula festményei.
Barki Gergely a Bartók-kép kutatása kapcsán találkozott a magyar festészetnek ezzel az elfeledett, tengerentúli kalandjával, amelynek feltárásán azóta is dolgozik, s amelyet most már a Vombat forgatócsoportja is követ. Reméljük hamarosan képernyőre is kerül a történet, bár mint megtudtuk, a befejezéshez elkélne még némi szponzoráció, hiszen a munka eléggé kiterjedt és utazásigényes.
